Mi tudtuk előre…, mégis eláztunk, de találtunk rá megoldást

2013. július 2. Érdekességek , , ,

Falszárítás árvíz, és talajvíz után páramentesítő készülékkel

[adrotate banner=”22″]

Árvíz, sok csapadék – most is bevált az előrejelzésünk

2013 május – júniusában nagy izgalmak elé néztünk, és szinte az egész ország folyamatosan figyelte a folyók vízszintjének emelkedését, és az időjárás alakulását. Szilárd és én, akik az előrejelzéssel mindennap foglalkozunk, most még inkább a saját bőrünkön éreztük az időjárás fontosságát. Együtt izgultunk az egész országgal, hiszen nekünk is veszélyben volt a Duna parti házunk az árvíz, és a csapadékos hetek miatt.
Mindig is nagy örömmel töltött el minket, hogy időjárás előrejelzéseink a legtöbb esetben beválnak, de ebben az időszakban kivételesen annak örültünk volna, ha tévedünk. Az Duna vízszintjének folyamatos emelkedése mellett, most is bevált az előrejelzésünk, és elég csapadékos heteket éltünk át.

Vizes falak, penészesedés

A fent említett okok miatt feláztak a dunaparti házunkban a falak. Az árvíz levonulásával és a talajvíz csökkenésével szerencsére már nem áll a víz a padlón, és a hordalékot is sikerült eltakarítanunk. De a falak továbbra is nedvesek maradtak. Ez azért jelent számunkra problémát, mert egyrészt elég kellemetlen dohos szagot árasztanak a vizes falak, másrészt folyamatosan 85-90 % körüli páratartalmat eredményeznek. Helyenként már meg is jelent a penész, amit nem is csodálunk, hiszen a penész kialakulásának elegendő, ha 3-4 napon keresztül 65 % feletti a relatív páratartalom.

Sikeres falszárítás = páramentesítő készülék

Tudtuk, hogy sürgős, és szakszerű megoldást kell keresnünk a falszárításra és a páramentesítésre. Átböngésztünk több honlapot is, és szerencsére megtaláltuk a megfelelő megoldást.

Találtunk egy páramentesítéssel foglalkozó szakcéget, az FG-TECH KFT-t, akik több éves tapasztalattal rendelkeznek a páramentesítés és a penészmentesítés területén. Elolvastuk a honlapjukon található termékismertetőket. Szerintünk náluk mindenki megtalálja a megfelelő páramentesítőt, hiszen többféle párátlanító berendezéssel rendelkeznek. Számunkra is nagyon egyszerű volt választás, hiszen minden egyes párátlanító esetében megadják, hogy mekkora területet képes a berendezés hatékonyan penészmentesíteni. Elolvastuk a honlapon a vásárlói visszajelzéseket, és több olyan ügyfelük visszajelzésével találkoztunk, akik a 2010- es csapadékos időjárás és belvíz okozta problémákat az ő falszárító készülékeikkel oldották meg.

Miután kiválasztottuk a megfelelő falszárító eszközt, telefonon is egyeztettünk a cég munkatársaival. Szakmai támogatásuk és a kedvességük után már nem volt kétségünk, hogy tőlük rendeljük meg mi is a páramentesítőnket. A falszárító párátlanítót egy keddi nap délutánján rendeltük, és másnap reggel 8-kor már hívott is a futárszolgálat, hogy mikor lenne alkalmas számunkra a csomag átvétele. Mondanunk sem kell, hogy ebben a helyzetben, amiben mi vagyunk különösen fontos volt a gyorsaság, mert minden perc számít. Ha tovább romlott volna a falak állapota, és nőtt volna a penészfoltok kiterjedése, akkor azt a mi pénztárcánk bánta volna.
A páramentesítő és falszárító készülék azóta rendben teszi a dolgát, és van, hogy naponta több, mint 10 -15 liter vizet vesz ki a levegőből, és már a falak is elkezdtek száradni.

A páramentesítő segítség lehet mások számára is

Az ismeretségi körünkben is nagyon sokan küzdenek hasonló problémával, és ugyanúgy keresik a megoldást, ahogy ezt mi tettük. Azért is határoztuk el, hogy megosztjuk honlapunkon ezeket a tapasztalatokat, mert ezzel egyrészt szeretnénk ismerőseinknek, és a honlapunk látogatóinak segítséget nyújtani, másrészt be kell vallanunk, hogy annyira korrektnek éreztük a forgalmazó hozzáállását a problémánkhoz, hogy szeretnénk ezzel az írással őket is támogatni.
Mindazoknak ajánljuk tehát a páramentesítő berendezéseket, és ezt a szakcéget, akik szeretnék a vizes falakat kiszárítani és megszabadulni a penésztől.

Pártai Lucia és Aigner Szilárd

Keressék bizalommal a falszárítás szakértőit az alábbi linkre kattintva:
Páramentesítők penész és vizes falak ellen

FG-TECH KFT
0620/3880-193