Szeles napok!

2011. december 21. Érdekességek ,

Január 6-ra, péntekre várhatóak a legerősebb széllökések, melyek a Dunántúlon és a középső országrészben elérhetik a 100 km/órát is, de a következő 3-4 nap is szeles időjárást ígér.


A szél elsősorban a házak tetejét rongálhatja meg, ami ellen sajnos már nehezen védekezhetünk. Emellett veszélyforrások lehetnek a fákról letörő és lezuhanó ágak, illetve akár a törzsében kettétörő fák is. Parkolásnál érdemes figyelembe venni annak a kockázatát, hogy komolyabb kárt is okozhat egy-egy ilyen “baleset”.
Vízpartokon az erős hullámzás kicsap a partra, illetve a vízfelszínen, szabad téren még inkább felerősödő széllökések is ilyen helyeken, illetve a magasabban fekvő dombokon, hegycsúcsokon lehetnek a legveszélyesebbek.
Fontos még kiemelni, hogy a fűtési időszakban sajnos gyakran okoz tragédiát a szeles időjárás azzal, hogy a kéményen befújva visszakerül a mérgező füst, szén-monoxid a lakótérbe. Használjanak riasztóberendezéseket, illetve tartsák zárva (ha van rá mód) a kazán helyiségét. Sajnos a szén-monoxid visszaáramlás különösen veszélyes, mert ez a mérgező gáz színtelen, szagtalan, így teljesen váratlanul érheti áldozatát.
Az ilyen balesetekért többségében a nem kellőképpen karbantartott gázkészülékek a hibásak, de a manapság már elterjedt, tökéletes zárást biztosító nyílászáróknak köszönhetően is gyorsabban felgyülemlik az esetleg visszaszivárgó méreganyag.