Árvíz – Elönti a győri rakpartot a Rába

2013. március 2. Hírek ,

Frissítés: 2013.03.03.
Elsőfokúra mérsékelik 18 órától a készültséget a Rába több szakaszán

Elsőfokúra mérsékelik az árvízvédelmi készültséget vasárnap 18 órától a Rába Sárvár és Győr közötti szakaszának nagyobb részén – tájékoztatta az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-t.

Németh József igazgató közlése szerint összesen három gátőrjárásban marad a másodfokú készültség. A mérséklést a többi szakaszon az árhullám levonulása teszi lehetővé.
A folyó a délutáni órákban elhúzódóan tetőzik Győrnél, a rakpartot egyelőre nem öntötte el. Árvízvédelmi készültséget nem is rendeltek el a megyeszékhelyen.
A hétvégén megkezdték a Fertő tó csapolását, mivel a tavon magas a vízállás, az ebben az időszakban jellemző sokéves átlagot 22 centiméterrel haladja meg. A tó vizét a Hanság főcsatornán és a Rábcán keresztül eresztik a Mosoni Dunába – mondta az igazgató.

***

Nagy valószínűséggel elönti a győri rakpartot a Rába szombat éjjel, de az elsőfokú készültségi szint alatt tetőzik ott a folyó – áll az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Éduvízig) honlapján olvasható pénteki tájékoztatóban.

Közlésük szerint a rakpart 430 centiméteres szintjét 20-40 centivel haladja majd meg a legmagasabb vízállás, de ez is elmarad az elsőfokú készültség elrendeléséhez szükséges 500 centiméteres szinttől.
A tájékoztatás szerint Vágnál péntek délelőtt lépte át a Rába vízszintje a harmadfokú készültségét, a 350 centiméterest, és várhatóan 400 centiméteren tetőzik a késő esti, éjszakai órákban. Árpásnál szombat délben vagy kora délután lesz a legmagasabb a vízszint; ott is a harmadfokú készültség szintjét meghaladó értékkel számolnak. A Marcal Győr-Gyirmótnál szombat hajnalra várható tetőzésekor a harmadfokú készültség határát valamelyest meghaladó szintet ér el. A Répce legmagasabb szintje Répcelak-Újhídnál esetleg meghaladhatja a másodfokú készültség szintjét az Éduvízig közlése szerint.

Forrás: MTI