Országszerte károkat okoztak a felhőszakadások

2019. május 30. Hírek , , , ,

Főként fakidőlések és a sok esővíz miatt riasztották a tűzoltókat a szerdai vihar idején – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője az MTI-vel. Dóka Imre később azt mondta: szerdán kora estig országszerte csaknem 180 riasztásuk volt a tűzoltóknak a vihar következtében.

Peremfelhő Zichyújfalunál. fotó: Boldis Beáta

Dóka Imre elmondta, a szerdai vihar többnyire a fővárosban és Pest megyében, valamint kisebb mértékben Bács-Kiskun és Csongrád megyében okozott gondot.
A tűzoltóknak csak Budapesten 45 riasztásuk volt a vihar miatt, ezek többsége a X., a XIV., a XV., a XVII. és a XIX. kerületből érkezett. Jellemzően kidőlt fákat távolítottak el, valamint ott segédkeztek, ahol a felgyülemlett esővíz valamilyen épületet vagy értéket veszélyeztetett – közölte.
A tűzoltók jelenleg is sok helyen dolgoznak a károk felszámolásán – tette hozzá.

A szóvivő később az ország többi területéről is beszámolt károkról. Jellemzően kidőlt fák, elárasztott pincék, elakadt járművek miatt riasztották a tűzoltókat.

A Pest megyei Tápiószelén villám csapott egy lakóházba, Szigethalom és Szigetszentmiklós több utcájában víz árasztotta el a pincéket. Pomázon a hegyekből lezúdúló esővíz villámárvizet okozot a Dera-patakon.  Pomáz Város Önkormányzata árvízvédelmi készültséget rendelt el, a patak menti házak védelme érdekében. A helyi önkéntes tűzoltóság folyamatosan szivattyúzta az elöntött területeket, tisztította az eldugult átereszeket.
Békés megyében, Gyulán két helyre is riasztották a város tűzoltóit. Az Újkígyós felé vezető úton kidőlt fát távolítottak el a tűzoltók, a Nagyváradi úton leszakadt villanyvezeték miatt kérték a segítségüket.
Csongrád megyében fakidőlés és vízeltávolítás céljából riasztották a tűzoltókat. Röszkén lakóépületet veszélyeztetett a hirtelen lezúduló eső, Szegeden több helyen is fák dőltek ki.
Bács-Kiskun és Komárom-Esztergom megyéből is több bejelentés érkezett viharkárok miatt.
A megyék hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltói folyamatosan dolgoznak a káresetek felszámolásán – tájékoztatott a katasztrófavédelem.

Forrás: MTI