EuMet Időjárás előrejelzés

A téli napforduló az északi féltekén, ahol Magyarország is található, a csillagászati tél kezdetét jelenti. De ezen felül még sok-sok hagyomány kapcsolódik hozzá.

A napforduló (latinul solstitium (sol+stare)) csillagászati kifejezés, mellyel a Napnak a Föld egyenlítőjéhez való helyzetét fejezzük ki. A napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Technikailag a Téli napforduló idején, a Nap közvetlenül a Baktérítő fölött delel. Az északi féltekén a téli napfordulóig a Nap északról délre halad, utána pedig délről észak felé kezd mozogni, és az év legrövidebb nappalát (következésképpen a leghosszabb éjszakáját) adja. A téli napforduló az északi féltekén jellemzően december 21-én (esetenként 22-én) van. 2023-ban december 22-én, 03:28:29 UT-kor következik be, ami magyar időben 04:28:29-et jelent.
Érdekesség, hogy a legkorábbi napnyugta már a hónap első felében bekövetkezik, és másodperces eltéréssel, napokon keresztül (12.06.- 12.16.) azonos időpontban nyugszik a Nap. A legkésőbbi napkelte időpontja azonban az év legvégére, illetve az új év első napjaira esik. Az aktuális hónap napkelte-napnyugta időpontjait megtalálják a felső menüsor “NAP-HOLD” menüpontja alatt.

A Föld éves útja a nap körül

A Föld Nap által történő megvilágítása a téli napforduló idején

Jellemző pozíciók a téli napforduló idején:

• Az Északi-sarkon a Nap nem kel fel, hanem 23°-kal a horizont alatt tartózkodik.
• Az északi sarkkörön a Nap középpontja éppen a déli horizonton tartózkodik, anélkül, hogy feljebb emelkedne. Ez az év egyetlen napja, amikor a Nap nem kel fel.
• Magyarországról nézve a téli napforduló idején a Nap 19° magasan delel, 8,5 órát van fent.
• A Ráktérítőn a Nap 43°-on delel, 11 órát van fent.
• Az Egyenlítőn a Nap 66,5°-on delel, 12 órát van fent.
• A Baktérítőn a Nap 90°-on delel, 13,5 órát van fent.
• A déli sarkkörön a Nap 47°-on delel, 27 órát van fent. (aznap egész nap, és előtte-utána 1,5-1,5 órát)
• A Déli-sarkon a Nap állandó magasságon, 23°-on kering.

Téli napforduló Fairbanks-ben (Alaszka 2012. december 21.). A Nap szinte fel sem emelkedik a horizont fölé:

A legtöbb kultúrában számos ősi népi szokás kapcsolódik a téli napforduló idejéhez. Ünnepségek kísérik, mint például az ókori római Saturnalia, a zsidó Hanuka, az afroamerikai Kwanzaa, vagy maga a Karácsony, melyet valószínűleg Mithrász napisten kultuszából, illetve több pogány ünnepből vett át a keresztény vallás.

Az ősi magyarság egyik legnagyobb ünnepe is a Téli napforduló, vagy ahogyan akkor hívták a Karacsun volt.
A kínai krónikák, már a hunok esetében is feljegyezték a sötétség fordulójának megünneplését. A turáni népek hitvilágában ez a nap a megújulást az újjászületést jelképezte. A sötétség átfordulását a világosságba: kara csun ünnepe.

A sztyeppei lovasnomád népek hitvilágában, így a magyarokéban is nagyon fontos szerepet játszott a ”Téli napforduló” megünneplése. Valószínűleg az ősi magyar neve a “kara csun” volt. A “kara”- feketét, sötétet jelent a türk nyelvekben és feltehetően a régi magyar nyelvben is, valamint a “csun” – fordulás szóösszetételből állt össze az ünnep elnevezése: Karacsun. A sötétség átfordulása után egyre nő a fény, a nappali világosság ideje. A fény csökkenésének, növekedésbe való átfordulását, a majdan elérkező tavasz és megújulás reményét ünnepelték az Anyatermészetet tisztelő ősi hitvilágban.

A Karacsun- Karácsony, olyan erősen gyökeredzett a magyar hagyományban, hogy a magyarság körében jóval később meghonosodott keresztény ünnepre a Karácsonyra (itt már Jézus születésének ünnepére) is ezt a szót vetítették át. A legtöbb európai nyelvben a Karácsony ünnepének elnevezése Jézus Krisztus nevéből származik (pl. angol: Christmas) vagy az Ő megszületéséből, a születni szóból (olasz: Natale, spanyol: Navidad illetve a szláv nyelvekben pl. orosz: Rozsdesztvo is a születésre emlékeztet). Kivételt szinte csak a magyar képez (illetve a román: Craciun, ejtsd: kröcsun amely a magyar karácsony, esetleg egy hasonló alakú besenyő illetve kun szó átvétele).

Forrás: Wikipédia

Az év egyik leglátványosabb és hazánkból jellemzően legjobban megfigyelhető csillaghullását az augusztusi Perszeidák meteorraj adja.

A Perszeidák első megfigyelése Kr.u. 36-ban történt Kínában. A meteorraj szülőégitestje a 109P/Swift-Tuttle üstökös, melyről ugyancsak maradtak vissza feljegyzések az ókori Kínából. A számítások szerint az üstökös már ezt megelőzően is keresztezhette a Föld pályáját, így akár sok ezer éves is lehet az áramlat, csak feljegyzések nem maradtak róla korábbról.

Az üstökös pályája mentén szétszórt por mára egy igen széles lepellé terebélyesedett, így már július második felében is láthatunk Perszeida meteorokat, természetesen ekkor még kis számban. A porfelhő legsűrűbb részén minden évben augusztus 11-13-a környékén haladunk át, de már a környező éjszakákon is igen jól megfigyelhető, intenzívebb meteortevékenységet láthatunk.

A meteorok a Perszeusz csillagkép irányából látszanak jönni, innen az elnevezés, de valójában nem onnan indulnak, így az égbolt bármely részén feltűnhetnek. A tapasztalatok szerint északi irányba nézve láthatjuk a legszebb rajtagokat.

Perszeusz, a görög mitológiában magának Zeusznak a fia. Anyja az argoszi királylány Danaé, akit Zeusz aranyeső képében termékenyített meg a mitológiai történet szerint.

Szent Lőrinc könnyeinek is nevezik ezt a csillaghullást. Szent Lőrinc a hagyomány szerint i.sz. 258 augusztus 10-én halt vértanúhalált. Akkoriban azonban még nem a mai időszámítást használták, így a két eseményt több száz évvel később kapcsolta össze a népnyelv.

Annak ellenére, hogy már az ókorban is készítettek feljegyzéseket a nyár végi csillaghullásokról, és későbbi időszakokból is több írásos dokumentáció található, ami foglalkozik a témával, csak viszonylag későn 1835-ben írta le pontosan a visszatérő ciklikusságot és a megfigyelés pontos irányát, azaz a Perseus csillagképet egy belga csillagász, polihisztor, Adolphe Quetelet. Azaz a Perseidák elnevezés is ekkortól használatos.

ÉSZLELÉS

Ugyan már július második felétől egészen augusztus végéig megfigyelhető egy-egy hullócsillag a nyári éjszakákban (július 17 – augusztus 24.). A fényes meteorok aránya augusztus 8. körül a legnagyobb, miközben a legtöbb meteor augusztus 11-13-án jelentkezik.

2023-ban a maximuma augusztus 12-ről 13-ára virradó éjszaka várható. A maximumán várt intenzitása idén ZHR=150-200, azaz ideális esetben (ha a radiánsa, azaz a látszólagos kiindulási pontja a fejünk felett a Zenitben tartózkodna és semmilyen zavaró tényező nem lépne fel) 1 óra alatt ennyi meteort figyelhetnénk meg.

A meteorok megfigyeléséhez nincs szükség távcsőre, sokkal inkább egy kényelmes, dönthető támlájú kerti ágyra vagy egy jó matracra, hálózsákra. De ne a fejünk feletti égboltot bámuljuk, inkább valahova a horizont fölé, úgy 50-70° magasra nézzünk. Kitüntetett irány sincs, a hullócsillagok az ég bármely részén feltűnhetnek, de talán a déli vagy az északi. északkeleti irány kicsit kedvezőbb lehet.

Az észlelésre általában a hajnali órák az alkalmasabbak, amikor a raj radiánsa magasabbra kerül az égbolton.  2023. augusztus 12. éjjele (az időjárási körülményeket nem nézve) kedvező lesz a megfigyelésre, mivel a 10 %-os, csökkenő hold, Budapestről nézve este 20:49- kor kel és 5:29-kor nyugszik,  így fényével nem különösebben zavarja majd a megfigyelést.

Minél sötétebb égbolt alól végezzük a megfigyelést, keressünk a város fényeitől távolabbi helyet. Gyakran előfordul, hogy sok percig nem hullik egyetlen meteor sem, aztán egy percen belül jön 3-4 is.

Forrás: Wikipédia, hirek.csillagaszat.hu, AMS meteors

A csillagászati nyár kezdete 2023-ban június 21-én, 16 óra 57 perckor van.

Ugyan június 24-én, Szt. Iván éjjelén szokás ünnepelni a legrövidebb éjszakát, de a valódi napforduló már június 20-21-ére esik. Érdekesség, hogy a legkorábbi napkelte már jóval ezt megelőzően bekövetkezik, majd 4-12 napig (attól függően, hogy az országon belül nyugatra vagy keletre esik a megfigyelési pont) szinte nem is változik.
2023-ban az ország legnyugatabbi pontján (Felsőszölnök) 5:00-kor kel legkorábban a Nap június 14. és 17. között, ugyanakkor Budapesten 4:46-kor már napkelte van június 12. és 20. között, míg az ország legkeletebbi pontján (Garbolc) kel legkorábban és a legtöbb napon át a Nap: 4:29-kor június 10. és 22 között.

A nyári napforduló idején kezdődik csillagászati értelemben a Nyár. Ebben az időben jár a Nap az égbolton megtett látszólagos útján a legmagasabb ponton, ilyenkor a leghosszabb (Magyarországon közel 16 órás) a nappal, és a legrövidebb az éjszaka. Ha az utóbbinak a napnyugtától napkeltéig tartó időszakot nevezzük, akkor az éj valamivel több mint 8 óráig tart, sötétség azonban ennél lényegesen rövidebb ideig, nagyjából este 3/4 10 és hajnali 3/4 4 között van. Június 21. után a Nap pályája ereszkedni kezd, a nappalok pedig rövidülnek, igaz, eleinte csak lassan, naponta néhány másodperccel, perccel.

Nem esik napra pontosan egybe, de nagyon közeli ehhez a dátumhoz az a csillagászati esemény, amikor a Föld a Nap körüli pályájának legtávolabbi pontján van, azaz amikor eléri a naptávolpontot (aphélium). Bolygónk egy enyhén elnyúlt, ellipszis alakú pályán kerüli meg a Napot 365 nap 6 óra 9 perc 9 másodperc alatt. Ennek az elipszisnek nem a közepén helyezkedik el a Nap, ebből adódik a két csillagászati esemény a naptávolpont (aphélium) és a napközelpont (perihélium).

A napfordulók idején a Nap irányt vált. Az északi féltekén a nyári napfordulóig a Nap délről északra halad, utána pedig északról dél felé kezd mozogni, vagyis június 21-én 9:15 perckor megfordul, hogy megkezdje féléves vándorlását déli irányban. Nyári napforduló idején a Nap a Ráktérítő, míg téli napforduló alkalmával a Baktérítő fölött delel.

Érdekességként nézzék meg ezt a videót, ami az északi sarkkörtől északra készült a nyári napforduló idején. Ott nem a leghosszabb nappalt ünnepelhetik azon kevesek, akik arra járnak, hanem a soha véget nem érő nappalt (persze a soha túlzás, de minél északabbra vagyunk, annál több napig tart.) Télen ugyanez a jelenség a déli sarkkör térségében figyelhető meg. A domborzattól függően a sarkköröktől kb. 90 km távolságig még megtapasztalható a jelenség.

A Június 21-hez legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük a NAP napját.

Forrás: Wikipédia; Csillagászati tankönyv kezdőknek és haladóknak

Az év során sok csillaghullás figyelhető meg, de ezek közül az adventi időszakban maximumán lévő Geminidák meteorraj a második legintenzívebb. Ennek ellenére kevéssé ismert, mint pl. a nyári csillaghullások, hiszen az évnek ebben a szakaszában oly gyakori borongós időjárás miatt nehéz megfigyelni.

(A kép kattintással kinagyítható)

A csillaghullás maximumát jellemzően december 14. környékén éri el, de 7-17. között bármelyik éjjel találkozhatunk hullócsillaggal. Legintenzívebb szakaszában óránként több tucat hullócsillag figyelhető meg (ZHR 120-130, azaz ennyi hullócsillag lenne megfigyelhető óránként, ha a meteorraj radiánsa, kiinduló pontja pontosan a fejünk felett lenne. A valóban látható meteorok száma ennél valamivel kevesebb.). Megfigyelésre legjobbak a hajnali órák, és ahogy az a névből is kikövetkeztethető, az ikrek csillagkép felé érdemes keresni. Mivel ilyenkor, ha derült az éjszaka, az többnyire erőteljes lehűléssel, faggyal jár együtt, fontos megfigyelési kellék a vastag ruházat.

Az időzítésből akár arra is gondolhatnánk, hogy a betlehemi csillag ehhez a meteorrajhoz tartozott, pedig nem így van. Először 1862-es feljegyzésekben említik a Geminidákat. Ennek oka, pedig hogy korábban a meteorraj útja még nem keresztezte a Föld keringési pályáját, így nem volt látható az égbolton. A csillagászati vizsgálatok szerint a Jupiter gravitációs vonzásának köszönhető, hogy pályája jelenleg találkozik bolygónkéval, és ugyanennek a hatásnak köszönhetően a jövőben várhatóan ismét szétválnak majd útjaik, azaz előbb-utóbb megszűnnek a téli csillaghullások.

Forrás: MCSE.hu

Épp karácsonyt megelőzően, december 21-én lesz a Naprendszer két legnagyobb bolygója, a Jupiter és a Szaturnusz együttállása. Valószínűleg hasonló együttállás lehetett a Bibliában említett betlehemi csillag is, ami hírt adott Jézus születéséről.

A Jupiter és a Szaturnusz együttállására, a többi bolygó-együttálláshoz képest ritkábban kerül sor, mivel a belső bolygókhoz képest viszonylag hosszabb a Nap körüli keringési idejük. (Legutóbb 2000 tavaszán volt megfigyelhető).
A keringési útjuk sem ugyanabban a síkban található, így együttálláskor a két bolygó közötti legkisebb szögtávolság is kis mértékben változó. 2020 december 21-én ez a távolság jóval kisebb lesz az átlagosnál: mindössze 6 ívperc. Ilyen közelségre 1623 óta nem volt példa, legközelebb pedig 2080-ban fordul majd elő!

fotó: Pete Lawrence – skyatnightmagazine.com

A csillagokhoz képest feltűnően fényes égi páros már október óta jól megfigyelhető a derült éjszakai égbolton. Kár hogy ilyenre nem volt sok lehetőségünk és sajnos az együttállás megfigyelésére sem lesznek kedvezőek az időjárási feltételek. A fenti kép látványosan illusztrálja, hogyan közeledtek/közelednek egymáshoz napról-napra.

Miért betlehemi csillag?

Mindenki ismeri a Jézus születéséről hírt adó betlehemi csillag történetét. A történetben szereplő csillag kérdését számtalan csillagász és történész boncolgatta már, mert ez az égi jelenség vezethet minket a legközelebb Jézus születésnapjának pontos meghatározásához.

A csillag üstökös mivoltát azzal a magyarázattal zárják ki, hogy ez esetben más, távol-keleten történt csillagászati megfigyelésről is lennie kéne feljegyzésnek, ilyen azonban nem ismert. Az is ellene szól, hogy akkoriban az üstökösök megjelenését inkább negatív jelként értelmezték.

Az viszont kiszámítható, hogy Kr. e. 7-ben a Jupiter és a Szaturnusz háromszoros együttállást produkált a Halak csillagképben. A korabeli asztrológiai értelmezésekből az olvasható ki, hogy a Jupiter királyra, uralkodóra utalt, a Szaturnuszra a zsidóság bolygójaként tekintettek, a Halak csillagkép pedig a születést is jelképezte. Azt már meghagyjuk az olvasónak, hogy a korabeliek mire következtethetek abból, ha ezt a három információt egymás mellé tették…

További érdekes részleteket, adatokat találnak a Magyar Csillagászati Egyesület cikkében: Égi kalendárium 2020 december

Az Orionidák meteorraj csúcspontja minden évben október 21-22-re esik. Ez a hónap 2. hullócsillag zápora, alig 10 nappal ezelőtt volt megfigyelhető a Drakonidák meteorraj.

Ez a csillaghullás messze nem olyan látványos, mint az augusztusi, az évszakban már gyakoribb borongós, párás időjárás is gyakran ellehetetlenítik a megfigyelést, de a szerencsésebbek ilyenkor is megpillanthatnak egy-egy hullócsillagot.

Az Orionidák maximuma nem olyan éles, mint a Quadrantidáké (január), ami csak pár óráig tart, vagy a Perseidáké (augusztus), amely gyakorlatilag egy éjszakára koncentrálódik, hanem több napon át tart. Október 21-23. között gyakorlatilag egy hosszan elnyúló, folyamatos maximumot látunk, és október 2. és november 7. között bármelyik nap láthatunk egy-egy hullócsillagot. Ennek oka, hogy az Orionidák már jobban szétterült raj, mint a fent említettek.

A DK-i égbolt felé nézve látható csillagképek és az Orionida hullócsillagok radiánsa.

A jelenség szabad szemmel is megfigyelhető tiszta égbolt mellett. A legtöbb hullócsillagra éjfél és napfelkelte között számíthatunk. Csúcsidőszakban óránként 15-20 hullócsillag tűnhet fel az égbolton.

Nevét onnan kapta, hogy a legtöbb hullócsillagot a Földről nézve az Orion csillagképből (Íjász)  kisugározva lehet látni. Az Orion hajnalban a déli égbolt irányában, magasan a horizont felett látható.

Az Orionida meteorrajt legkorábban középkori kínai észlelők említették, de európai említést csak 1864-ből találtak.

Forrás: Vega Csillagászati Egyesület

Október 6-10. között figyelhető meg minden évben a Drakonidák meteorraj csillaghullása. A legtöbb hullócsillag, azaz a maximum október 8-ra esik. Nem ez az egyetlen októberi hullócsillag zápor: 19-24. között érkeznek az Orionidák.

Az északnyugati égbolt csillagképei és a Drakonidák radiánsa.

Megfigyelésükre már az esti órákban, a sötétedés beálltával megvan az esélyünk. Az általában alacsony intenzitású, a nyári csillaghullásokhoz képest sokkal kevésbé látványos Drakonida meteorraj maximuma idején átlagosan 10 meteor látható, de a viszonylag fiatal meteorraj (az 1900-as évek előtt még nem létezett) már többször lepte meg a megfigyelőket kiugróan magas hullócsillag számmal.

Az 1900-as napközelségkor, Michel Giacobini fedezte fel az üstököst. Nevét onnan kapta, hogy meteorjai a Nagy Göncöl és Kis Göncöl között található Sárkány csillagkép (Draco) felől sugároznak szét. Meteoritjait a felfedezőjéről elnevezett 21P/Giacobini-Zinner üstökös szórta szét.

Annak ellenére, hogy többnyire alacsony számú meteor kerül a légkörünkbe, több kiugró évet is feljegyeztek az elmúlt 100 évben:
Eddigi legintenzívebb éve 1933-ban volt, amikor európai megfigyelők a XX. század, sőt minden idők egyik legnagyobb meteorkitörésének lehettek szemtanúi. Az esti órákban jelentkező meteorvihar legaktívabb időszakában percenként 200-300 meteort lehetett látni, de az írországi Armagh Obszervatóriumból feljegyeztek egy olyan 5 másodperces időszakot, amikor nagyjából 100 Drakonida meteor tűnt fel az égen! A hullócsillagok többnyire halványak és lassúak voltak, de sok tűzgömböt (a Vénusznál fényesebbnek látszó meteor) is láttak.
A 6,5 évenként visszatérő üstökös 1940-ben nem okozott kitörést, 1946-ban viszont ismét jelentkezett a meteorraj, ekkor az észak-amerikai megfigyelők számoltak be 50-60 meteor/perces kitörésről. Az ezt követő években viszont jelentősen csökkent az intenzitása.

A 2000-es évek is hoztak már kiugró Drakonida záport: 2011-ben, európai észlelők 600 meteor/ óra intenzitásról számoltak be.

Július 23-án van a Földhöz legközelebb a NEOWISE (C/2020 F3) üstökös, melyet az elmúlt hetekben szabad szemmel is meg lehetett figyelni az északi égbolton.

Ha a felhőzet is megengedi, július 23-án este lehet még esélyünk a NEOWISE üstökös megfigyelésére szabad szemmel. Ekkor lesz ugyanis a legközelebb a Földhöz: potom 0.63 AU, azaz 103 millió km választ majd el tőle minket.

A NASA animációja az üstökös útjáról 2020 májusa és 2020 decembere között. (mozgatás, nagyítás)

Ezt követően egyre távolodik mind a Naptól, mind a Földtől, így gyorsan halványodik, láthatósága egyre romlik. Az üstökös pályája 6800 év múlva kerül ismét látható közelségbe a Földhöz, így ez egy most vagy soha alkalom.

HOL keressem?

Ha ma felnézünk az égre, ÉNY felé kell keresni a Nagy Medve, vagy más néven Göncölszekér csillagképet. Ezt szinte mindenki megtalálja/ismeri. Ehhez viszonyítva már könnyen megtalálhatjuk az üstökös helyét:

Az égbolt 2020 július 23-án, napnyugta után, ÉÉNY felé nézve.

Már a hónap elejétől megfigyelhető volt az üstökös. Kezdetben inkább távcső segítségével és csak a hajnali égbolton, ÉK irányban. Ekkor a megfigyelést még nagyban nehezítette a  felkelő Nap fénye. Kb. a hónap közepétől (július 12.) már nem csak a hajnali égbolton, hanem napnyugtától-hajnalig láthatóvá vált az északi égbolton , a horizonttól kb. 10-15 fokos magasságban. Hajnalonként inkább ÉK felé, esténként ÉNY felé találhattuk. (Valójában egész nap a horizont felett maradt, de a Nap fénye a nappali órákban elnyomta az üstökös fényét.)

A Majzik Lionel magyar asztrofotós által készített ábrákon jól  látható, hogy a hónap során, napról-napra milyen utat járt be az üstökös a hajnali és az esti égbolton .

Július 4-23-ig HAJNALONKÉNT:

illetve július 12-től, ESTÉNKÉNT:

Olvasónk, Lampért Gábor fotója az égi vándorról, melyen jól érzékelhető, hogy szabad szemmel milyen méretű volt a látvány:

Pápa: Fájdalmas Anya-Kálvária templom a Neowise üstökössel

Már szabad szemmel is megfigyelhető a hajnali égbolton a NEOWISE (C/2020 F3) üstökös.

A számítások szerint a Földhöz július 23-án kerül legközelebb az üstökös, tehát addig napról-napra javul a láthatósága, természetesen amennyiben  tiszta az égbolt felettünk, azaz a felhőzet nem zavarja a megfigyelést.
A hónap első felében külön emelte a látvány varázsát, hogy igen intenzív volt hajnalonként az ún. éjszakai világító felhők jelenléte.

Fotó: Šime Barešić / Otrow Photography, Horvátország 2020.07.08.

Ahogy az üstökös közeledik hozzánk, július 12-23. között már nem csak a hajnali égbolton, hanem napnyugtától-hajnalig láthatóvá válik az északi égbolton, a horizonttól kb. 10-15 fokos magasságban. (Valójában egész nap a horizont felett marad 5-10 fokos magasságban, de a Nap fénye a nappali órákban elnyomja az üstökös fényét.)

A Majzik Lionel magyar asztrofotós által készített ábrán jól  látható, hogy merre érdemes kémlelni az északi égboltot az üstököst keresve

július 23-ig HAJNALONKÉNT:

illetve július 12-től, ESTÉNKÉNT:

Az üstököst naponta megörökítő fotókat Majzik Lionel Facebook oldalán tekinthetik meg:

Forrás: Csillagászat.hu ; Lionel Majzik asztrofotós

2020-ban április 22-én, kedden éri el a Lyridák meteorraj a maximumát, de kisebb intenzitással április 18 – 25. között megfigyelhetőek hullócsillagai a csillagfényes, felhőtlen égbolton.

E meteorraj ugyan nem tartozik a legnagyobbak közé, de az egyik legrégebben megfigyelt csillaghullás.  Maximumban óránként átlagosan 10-15 meteort várhatunk belőle, de időnként kitöréseket is produkál, 1982-ben például óránként 90 meteorral tetőzött. Ennek oka, hogy Földünk kb. 60 évente találkozik a raj szülő égitestjének, a Thatcher üstökösnek egy sűrűbb anyagszemcsékből álló porfelhőjével. Azaz a következő kiugróan látványos meteorhullásra még több évtizedet kell várni.

Történelmi feljegyzések szerint észlelése egészen i. e. 687-ig vezethető vissza. Minden év április 22- 24. táján figyelhetők meg elsősorban hullócsillagai. A Magyar Csillagászati Egyesület 2600 éves feljegyzéseket említ, de mivel aktivitása évről-évre jelentősen változik, hivatalos bejegyzése csak 1835-ben történt és egy francia csillagász, Dominique Arrago nevéhez fűződik. Nevét onnan kapta, hogy radiánsa a Lant (Lyra) csillagképben van, azaz úgy tűnik, mintha a hullócsillagok a Lant csillagkép (Lyra) felől érkeznének, a meteorok csóvája a Lant csillagkép legfényesebb csillaga felé mutat.

A hullócsillagokat az éjszaka közepén, éjfél után kevéssel érdemes figyelni, és mivel alacsony intenzitású, a sikeres megfigyelés egyik feltétele a mesterséges fényektől való mentes környezet. A nevét adó csillagkép, a Lant (Lyra) irányából érkeznek a Föld légkörébe, de mivel a radiáns már magasan (75 fok) jár az égen, ezért bármelyik irányban, az ég bármely területén feltűnhetnek.