Jéghelyzet

A már több mint egy hete tartó egész napos fagyoknak köszönhetően az állóvizek után folyóvizeink felületén is egyre nagyobb, összefüggőbb jég alakul ki. Még a legnagyobb folyóinkon is akadályozhatja összefüggő jég a hajós közlekedést.

A vízügyi hatóságok jelentései alapján készített körkép:

Tovább vastagodott a jég a Zala folyón és a Kis-Balatonon; első fokú jégvédelmi készültség van érvényben, amely fokozott figyelőszolgálatot jelent – közölte a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője csütörtökön az MTI-vel.
Nádor István tájékoztatása szerint a Kis-Balaton szivattyútelepeinél nyolc-kilenc centiméter vastag az összefüggő jég, rajta a hóréteg nyolc-tíz centiméter. A Kis-Balaton zsilipjeinél 12-15 centiméter vastagságúra hízott a jég, a hóréteg öt centiméter, a tározót teljes szélességben állójég borítja.
A Zala folyó Zalaegerszeg térségében egyelőre jégmentes, de az andráshidai fenéklépcsőnél és Zalalövő térségében a vízfelület 80 százalékát jég borítja. Zalaapátiban a közúti hídnál 12 centiméteres a jégréteg, amely a folyót teljes szélességében borítja.
A Zalavárt Zalaszabarral összekötő út hídjánál szintén jegesedés tapasztalható, a folyót teljes szélességében öt centiméteres havas jégréteg borítja.

Készítette: Földi Imre MTI

Az Országos Vízjelző Szolgálat adatai alapján, a Duna hazánk határain belüli szakaszán a jégzajlás 20-80 %-os. Összefüggő jégtakaró nincs, a Sió-csatorna viszont befagyott. A mohácsi kompközlekedés még kedden (febr. 07.) leállt.

Készítette: Mészáros János, MTI

A Tiszán már komolyabb a helyzet. A folyó teljes szakaszán befagyott. A legtöbb helyen összefüggő, állójégről érkezett jelentés ma reggel. Csak egyes szakaszokon (Tiszabecs, Tivadar, Záhony, Vásárosnamény, Tiszaroff, Csongrád, Szeged) fordul elő töredezett jégtakaró, de a jégtáblák már feltorlódtak, lényegében egy helyben állnak.
A Tisza mellékfolyóin is hasonló a helyzet.

A vízügyi hatóságok és a katasztrófavédelem fokozottan felhívja a figyelmet, hogy a folyóvizek jegére nem szabad rámenni, mert rendkívül veszélyes, az állóvizeken pedig csak a sportolásra kijelölt helyek használhatók biztonsággal.

Forrás: MTI, Országos Vízjelző Szolgálat

Hidegrekordok

Igencsak hideg idő ígérkezik a következő hétre, de ez még ‘szerencsére” jelentősen elmarad a nemzetközi, de még a hazai rekordoktól is.

Hazánkban az eddig hivatalosan regisztrált legalacsonyabb hőmérséklet -35 C fok volt. Ezt Görömbölytapolcán mérték, 1940.2.17-én.

Európában a leghidegebb eddig -58.1 C fok volt, amit Oroszország európai részén, Ust-Shchuger-ben mértek 1978.12.31-én.

A világrekord pedig -89.2 C fok, amit ugyancsak az oroszok mértek, 1983.07.21-én, de nem Oroszországban, hanem a Vostok kutató állomáson, ami a Déli-sarkon található.

Újabb áldozatot követelt a hideg Borsod-Abaúj-Zemplénben

Az elsődleges megállapítások szerint kihűlés okozta egy 63 éves nő halálát Tokajban – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Egyedné Novodonszki Éva tájékoztatása szerint a nő eszméletlen állapotban a földön feküdt egy utcában, amikor rátaláltak. Az asszony a gondos orvosi ellátás ellenére a kórházba szállítását követően meghalt.
Ott, ahol a nőt megtalálták, enyhén lejtős az útszakasz, amely az esőzések miatt csúszós volt. Az asszony ruházata, kézi táskája és az abban lévő iratai, készpénze érintetlen volt, dulakodásra utaló jelet a rendőrök nem találtak. Az adatgyűjtés során megállapították, hogy a nő italozó életmódot folytatott, emiatt korábban már többször elesett és megütötte magát.
A bejelentés után a helyszínre érkező mentősök stabilizálták a nő állapotát, az orvos az elsődleges vizsgálatok alapján az idegenkezűséget kizárta. A szerencsi rendőrkapitányság szakértő bevonásával vizsgálja a
haláleset körülményeit – mondta Egyedné Novodonszki Éva.
Kitért arra, hogy kihűlés miatt a megyében az elmúlt téli időszakban húsz ember vesztette életét, az idén ősztől pedig már kilencen haltak meg.

Forrás: MTI 2011. december 19., hétfő 10:54