Erős fagyokkal búcsúzik a 2017/2018-as tél

Február utolsó napjaiban, majd még március elején is, több napig tartó, egész napos fagy van hazánkban.

Vasárnaptól szombatig (18.02.25. – 03.03) tart a sarkvidéki levegő beáramlásának köszönhető, évszakos átlagnál jóval hidegebb időjárás hazánkban. A mögöttünk álló 2017/2018-as tél utolsó napjai ígérkeznek a leghidegebbnek, de utána is csak lassú, fokozatos enyhülésre van kilátás.

Érdekes véletlen, hogy éppen a meteorológiai tavasz első napjától, azaz március 1-től kezdődik a fokozatos enyhülés, igaz a tavasz első napjai még fagyosnak ígérkeznek. Sőt március 1-én reggel volt a tél leghidegebb hajnala. A délnyugati határvidéken kiterjedtebb területen is elérte, sőt több fokkal meg is haladta a -20 fokot.
Az eddig eltelt napok eredménye: Rekord hidegek

A következő előrejelzési térképeken a GFS által várt hajnali és délutáni, minimum és maximum hőmérsékleteket láthatóak az elkövetkező napokban. Az Eumet ugyan elsősorban a GFS  adatbázisát veszi előrejelzése alapjául, de a számítógépes modell kimeneti eredményébe mi nem tudunk belenyúlni, így a weboldalunkon megjelenő előrejelzésekben, a friss mérési adatok és a korábbi napok, időszakok tapasztalatából merítve az alább látható értékeket előrejelző szakembereink korrigálhatják, amennyiben szükséges, ezért adódhat eltérés az itt látható értékek és a weboldal szöveges prognózisai között.

Csütörtök
mo-03-19 mo-03-22
Péntek
mo-03-27 mo-03-30
Szombat
mo-03-35 mo-03-38
Vasárnap
mo-03-43 mo-03-46-1

A legfrissebb modellfutás hőmérsékleti előrejelzését itt találják: GFS

Dunántúli havazás

Frissítve 2018.02.22. 07:00


Csütörtökön és pénteken,
számottevő mennyiségű csapadékra az ország délnyugati harmadán van esély. Másutt időszakos, gyenge szitálásokra van kilátás.
Némi gyengülést, csapadékszünetet követően, csütörtök hajnalban, délnyugat felől ismét erősödő csapadékra, délnyugaton, nyugaton nagy valószínűséggel havazásra számíthatunk. Eddig elsősorban a Balaton vonalától északra, északnyugatra hullott részben megmaradó hó. Az előttünk álló 2 napban a Délnyugat-Dunántúlt is érintheti tartósabb havazás, ahová 5-15 cm-nyi friss hó valószínűsíthető. E mellé a Dunántúlon erősödő (35-45 km/órás lökésekkel kísért) északi, északkeleti szél is várható, ami a fagypont alatti hőmérséklet esetén akár hófúvást is okozhat.
Másutt jóval kevesebb és változó halmazállapotú csapadék ígérkezik a friss számítások alapján, sőt északkeleten a felhőzet is vékonyodik, szakadozik időnként. A hétvégén erős lehűlés következik várhatóan. Hajnalonként -10 fok közeli értékek is előfordulnak, de napközben is marad a fagyos időjárás.

A 2018.02.22-én, csütörtök reggel várt felhőzet és csapadék alakulása követhető nyomon szombat reggelig a következő animáción. (A csapadék színezése hó= fehér vonal, eső, ónos eső; a jobb felső sarokban látható az előrejelzett időpont):

A következő animáción a téli halmazállapotú (hó, havas eső, ónos eső) csapadék várható összege kísérhető végig ugyanezen időszakon.


Mivel a hőmérséklet napközben is csak fagypont köré ígérkezik a havazással elsősorban érintett délnyugat-dunántúli térségben, és a napsütés ott egyáltalán nem lesz jellemző, így a nappali olvadás lassúnak várható.

A lehulló csapadék halmazállapotából és a hőmérséklet alakulásából becsült megmaradó hóréteg vastagságának várható alakulása látható a következő előrejelzési képeken. A legnagyobb bizonytalanság ezt a becslést terheli.

A naponta 3 alkalommal is frissített, GFS előrejelzési modell eredményeinek általunk készített térképes megjelenítését ezen a linken érhetik el: GFS térképek Magyarországra

***

A GFS előrejelzési modell által keddre várt csapadék eloszlása nagyban eltért a valóságtól. A délnyugati országrészben a várt 7-15 mm-hez képest jóval kevesebb, 1-5 mm-nyi csapadék hullott, valóban havazás formájában. Az olvadás miatt szerda reggelre, síkvidéken 3-7 cm-es hótakaró figyelhető meg, míg az Alpokalja magasabban fekvő területein és a Kőszegi-hegységben 10-15 cm feletti a hóréteg.
A csapadékmező intenzívebb része a délkeleti országrész felett volt megfigyelhető. Ott 10-15 mm eső, havas eső hullott.

Februárban télire fordul az időjárás!?

Hosszabb távú előrejelzéseknél mindig hangsúlyozzuk, hogy jóval nagyobb bennük a bizonytalanság.
Mivel félrevezető lehet, illetve gyakran fordul gyökeresen másmilyenre az idő, nem szoktuk a távolabbi prognózisokat olyan részletesen elemezni.

Mindezt előre bocsájtva, napok óta az olvasható ki az általunk használt GFS előrejelző modell eredményeiből, valamint a többi, Európára, illetve térségünkre hosszabb távú előrejelzést készítő modellek eredményeiből, hogy 2018 februárjában hidegebb lesz, mint a mögöttünk álló tél túlnyomó részében.

14 napos, Eumet előrejelzés kiadva: 2018.01.31. 07:00

A növekvő előrejelzési bizonytalanságot az ú.n. fáklya-diagram szemlélteti a legérthetőbben. (A képre kattintva megnézheti nagyobb méretben is.):

GFS fáklya-diagram, 2 m hőmérséklet + csapadék; Forrás: wetterzentrale.de

Ezen a diagramon a GFS rendszer által számolt, következő 2 hétre várható hőmérséklet (felül), illetve csapadékmennyiség (alul) eredményei vannak megjelenítve. A sok különböző színű vonal sok különböző, minimális eltérésű forrásadattal számolt lehetséges jövőkép. Az első napokban ezek szinte együtt futnak, nem is kivehető jól, hány vonal fut. Azaz ott egész magabiztosan állítható, hogy milyen idő fog bekövetkezni. Ahogy haladunk előre a jövőben, úgy távolodnak egymástól ezek a vonalak, válik egyre nagyobbá a szórás, azaz egyre bizonytalanabbá az előrejelzés.

A meteorológusnak ekkor is meg kell fogalmaznia egy legvalószínűbb menetet, nem mondhatja azt, hogy lehet +10 és -10 fok is. A képen fekete vonallal van jelölve az összes eredmény átlaga, középső értéke, ami az éppen legvalószínűbbnek mondható. Viszont nagyon fontos az előrejelzés értelmezésénél, azaz annak megfogalmazásánál a bizonytalanság ismerete.

Az alábbi képen a GFS modell eredménye mellett, további modellek legvalószínűbb távolabbi, hőmérsékleti előrejelzései láthatóak. Azért érnek véget különböző időpontokban, mert az egyes modellek csak addig számítanak jövőképet. Ezek együtt futásából, illetve eltéréséből is lehet a bizonytalanságra, illetve megbízhatóságra következtetni. (A képre kattintva megnézheti nagyobb méretben is.):

Több modell eredményének összehasonlítása Forrás: wetterzentrale.de

Hőség miatt szakadt félbe a Tel-Aviv Marathon

telavivmShiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:
Jeruzsálem, 2015. február 27., péntek (MTI) – Tel-Avivban délelőtt félbeszakították az évente megrendezett maratoni futóversenyt, mert két induló szívrohamot kapott, és további hetvenöt versenyzőt kellett elsősegélyben részesíteni a hőség miatt – közölte az izraeli közszolgálati rádió pénteken.

Futók tömege lett rosszul a február végén szokatlan meleghullám miatt, és ezért kevesebb mint négy órával a verseny rajtja után – amikor délelőtt tízkor már 28 C fokot mutattak a hőmérők – a szervezők a verseny leállítása mellett döntöttek.
Korábban egy 30 éves futó összeesett és elvesztette az eszméletét. A helyszínen újraélesztették, majd még mindig életveszélyes állapotban kórházba szállították.
Egy órával később egy másik, harmincas éveiben járó versenyzőnél megismétlődött az eset, majd a mentőknek több tucat hirtelen rosszul lett futót kellett elsősegélyben részesíteniük.
Még a félbeszakítás előtt sikerült győztest hirdetni, elsőként a kenyai Willian Kiprono érkezett a célba 2:10:29 órás idővel, ezzel megnyerte a Tel-Aviv Marathon tizenötezer dolláros (kb. négymillió forintos) első díját.
A maratoni futást idén azért tervezték februárra, hogy még a nagy meleg előtt megrendezzék, de véletlenül mégis sikerült kifogni egy szokatlan hőhullámot. Pénteken köszöntött be az első idei nyáriasan meleg időjárás, a tengerparti részeken legalább 29 C fokos hőmérsékletet jósoltak a meteorológusok, és ráadásul mindez alig egy héttel a jeruzsálemi hóviharok után történt.
Az időjárás-előrejelzések miatt az eredetileg tervezettnél korábban, már reggel háromnegyed hatkor elindították a mezőnyt, de végül ezzel sem sikerült megakadályozni a szokatlan meleg okozta egészségügyi problémákat.
A Haaretz című lap közlése szerint körülbelül 35 ezren neveztek be a maratonra, amelyen 2013-ban az egyik futó hőgutát kapott, s elhunyt.

 

Forrás: MTI

Indulhat a siklóernyő szezon!?

Opre Gábor tollából:
2013. február 16-án, szombaton ragyogó napsütéses, kellemes, kora-tavaszias időben volt részünk Budapesten és környékén. Az enyhe idő főként az alacsonyabb fekvésű, sík területeken volt elsősorban tapasztalható. Akik kiránduláshoz a hegyvidéket választották, bizony kissé hűvösebb időjárással találkoztak, és nemcsak hűvösebb volt, de változó vastagságú, helyenként még 5-8 cm, keményre fagyott hó is borította a tájat a Budai-hegyvidéken. Jellemző, hogy a hegyek déli lejtőin a nagyobb besugárzás következtében kevesebb a hó, míg az északi lejtőin jóval több. A Budai hegység nyugati oldalán elhelyezkedő sík területeken, így például a hármashatár-hegyi reptéren is foltokban ugyan, de az arra kirándulók találkozhattak hóval. S nemcsak ők, hanem a siklóernyőzés szerelmesei is hasonlóan fehér tájjal találkozhattak, köztük én is, hiszen a kellemes, napsütéses idő mellett ezen a napon, a mérsékelt északnyugati szél kedvező feltételeket biztosított a siklórepüléshez. Az alábbi fotókat Budapesten belül, Újlakin készítettem siklóernyőzés közben, a háttérben a hármashatár-hegyi repülőtér, illetve a Budai hegyek látszódnak. Napi négy alkalommal frissülő, siklóernyőzéssel kapcsolatos előrejelzéseket a Szabadidő fülön belül, illetve ezen az oldalon találhatnak a légi sport szerelmesei.