A 06.08-09-i viharok mérlege

Súlyos károkat okoztak a június 8-ról 9-re virradó éjjel, majd még szombaton is tomboló viharok szerte az országban.

Szombat délig 350 helyszínen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem munkatársainak a pénteki vihar miatt, 80 másik helyszínen folyamatban van a segítség – mondta el Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője szombaton az MTI-nek.
A helyettes szóvivő közlése szerint a legtöbb helyen az erős szél miatt kidőlt fák, letört faágak okoztak gondot, és a heves esőzés miatt elázott épületekhez hívták őket.
Pénteken Vas és Zala, míg szombaton Bács-Kiskun megyében volt a legtöbb dolguk.

A szombatra virradó éjjel 2, majd szombat délelőtt még egy heves zivatarrendszerből összességében Bács-Kiskun megyében hullott a legtöbb eső. Ott helyenként a júniusi átlagot is meghaladta a 24 óra alatt lehulló eső (75 mm). Az északkeleti országrész ezúttal kimaradt, de szombat éjjelre még várható zivatar, mely akár azt a térséget is érintheti.

A szombat 12:00-t megelőző 24 óra alatt mért csapadék az Országos Meteorológiai Szolgálat mérése alapján.

Víz borítja a Zalaszentgyörgy és Zalalövő közötti utat az éjszaka hirtelen lehullott nagy mennyiségű eső miatt. Vízátfolyások miatt kilenc alsórendű út egy-egy szakaszát kellett lezárni:

MTI fotó: Varga György

A Vas megyei Gasztony településen egy megáradt patak miatt kellett kilenc házat és egy éttermet mintegy kétezer homokzsákkal megvédeni, míg Hegyhátszentjakabon tizenhárom lakóházból negyven embernek kellett átmenetileg elhagynia otthonát, mert a Vadása-tó vízszintje annyira megemelkedett, hogy az épületeket veszélyeztette.

Hegyhátszentjakab, 2018. június 9. A gát megerősítésén dolgoznak szakemberek és önkéntesek 2018. június 9-én Hegyhátszentjakabnál, ahol a Vadása tórendszernél a két tavat elválasztó védműnél több helyen megcsúszott a föld, suvadások keletkeztek az éjszaka hirtelen lehullott nagy mennyiségű eső miatt. MTI Fotó: Varga György

Zalalövőn megáradt a Zala-folyó, a település partszakaszát elöntötte a felhőszakadásnak köszönhetően lezúduló ár:

Fotó: MTI, Varga György

Őrimagyaróson is lakott területet öntött el a sáros víz:

Az ár elöntötte az őrimagyarósi vegyes boltot. MTI fotó: Varga György

A szóvivő azt is elmondta, hogy Vas megyében 36 eseményhez vonultak ki a tűzoltók. A lehullott csapadék miatt megtelő vízelvezető árkok és felduzzadt patakok elsősorban őrségi településeken okoztak gondot, ahol a vízátfolyások ellen homokzsákokkal védekeznek.

Sárváron egy heves széllökést követően mérnöki precizitással dőlt be két ház közé egy 35 méteres daru, néhány méterre mindkét ház falától. A házakban alvók azt hitték, földrengés van – írja a helyi 112press.hu.

Fotó: 112press.hu
Daru dőlt a házak közé Sárváron

Több helyszínen utakra, lakóházakra és autókra dőltek a fák, emiatt öt épületben keletkezett kár.
A vihar kárt tett sok villanyvezetékben és oszlopban: Vas és Zala megyében hét-hét, Somogyban három, Baranya megyében pedig egy településen szünetel az áramszolgáltatás, ami összesen kétezer fogyasztót érint. A probléma elhárításán folyamatosan dolgoznak a tűzoltók és az áramszolgáltatók munkatársai.
Az OKF azt kéri, ha valaki leszakadt vezetéket lát, ne közelítse meg, hanem hívja a 112-es segélyhívó számot.

A vas megyei Szőcén a hömpölygő víz kimosta a híd alapját, mely több helyen is beszakadt:

MTI fotó: Varga György

Halálos áldozatokat is követelt az ítéletidő: Dombóváron (Tolna megye) egy negyven méteres fa dőlt rá egy autóra, amelyben öt ember utazott. Négyen közülük életüket veszítették. Az esetet a dombóvári rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.

Egész Tolna megyében heves vihar volt, leszakadt faágak és elektromos felső vezetékek miatt riasztották a tűzoltókat az ország délnyugati részén átvonuló zivatar miatt. Dombóváron egy másik helyen is faág zuhant az útra, és Bonyhádon is úttestre dőlt fa miatt volt riasztás – írja az MTI.

 

Az Útinform szombat hajnali hírei szerint:

  • Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Hollóstető és Lillafüred közötti úton a 41-es km-nél két fa dőlt rá az úttestre. Az utat lezárták, csak nagy kerülővel Bélapátfalva, illetve Miskolc felé lehet kerülni;
  • Pest megyében, Budaörsön a Repülőtéri út és a Kamaraerdei út közötti utat a két körforgalom között lezárták, mert a vasúti aluljárót elöntötte a víz;
  • Vas megyében a heves esőzések miatt több útszakaszon is korlátozás van érvényben: a Gasztonyi bekötőút egy szakaszát, a Szombathely állomáshoz vezető utat, a Nemesmedves bekötő utat, valamint a Csákánydoroszló bekötő utat vízátfolyás miatt lezárták.

 

Több mint százezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz a nyáron

Idén a három nyári hónapban 101.500 időjárás okozta ingatlankárt jelentettek be a károsultak a hazai biztosítóknál, a becsült kárösszeg megközelíti a 6,7 milliárd forintot a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) pénteken közölt legfrissebb összesítése szerint.
A kárbejelentések s
záma csaknem duplája az egy évvel korábbinak, 2011. június-augusztusban 52 ezer időjárás okozta kárt regisztráltak a biztosítók. A kárösszeg is csaknem a másfélszeresére nőtt, a tavaly nyári károk értékét 4,6 milliárd forintra becsülték.
A Mabisz szerint az éves ingadozásból nem lehet ugyan hosszú távú következtetést levonni, de az elemi csapások okozta károk évek óta egyértelmű növekedést mutatnak.
Az összesítések szerint a viharkárok tették ki a bejelentések 44 százalékát, míg a villámcsapás 31, a jégverés pedig a károk 9 százalékáért volt felelős. A villámcsapás okozta károkon belül mintegy 84 százalékos arányt képviselnek az indukciós – túlfeszültséggel kapcsolatos – hatás okozta meghibásodások. Ez utóbbiak becsült kárösszege meghaladta az 1,7 milliárd forintot, elsősorban számítógépekben és nagy értékű híradástechnikai berendezésekben keletkezett kár.
Az idei szezonban a viharkárok által leginkább érintett megyék közé Pest, Borsod, Bács-Kiskun, Zala, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Heves, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megye tartozott. A városok közül elsősorban Budapesten, Miskolcon, Pécsett, Salgótarjánban, Debrecenben, Vácott, Egerben, Gyöngyösön, Szentendrén, Baján, Kazincbarcikán, Szegeden, illetve Zalaszentgróton történt a legtöbb bejelentés – közölte a Mabisz.

Forrás: MTI