Egyre több helyen okoz gondot a belvíz

Belvízvédelem:

Jelenleg 11 Vízügyi Igazgatóság területén 61 szakaszon van belvízvédelmi készültség elrendelve. Ebből 18 szakaszon I. fok, 38 szakaszon II. fok és 5 szakaszon III. fok van érvényben. 329 db szivattyútelep van készültségben.

A tegnapi napon a belvízzel elöntött területek nagysága 74 600 ha volt, ebből 38 500 ha vetés/szántó. A legnagyobb elöntések Békés és Csongrád megyében vannak, ahol 14 000 hektáron van belvízi elöntés. Az igazgatóságok a tegnapi napon összesen 15,8 millió m3, a

2018 évben eddig összesen 281 millió m3 belvizet emeltek át. A védekezésben 860 fő vett részt.

OMIT Tájékoztató 2018.03.23.

Elérte a 80 ezer hektárt az elöntött terület nagysága

Jelenleg 80 ezer hektár földterület van víz alatt, de a belvíz terjedése várhatóan megáll – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) műszaki főigazgató-helyettese.

Láng István elmondta: idén annyival jobb a helyzet, hogy – egyebek mellett a közfoglalkoztatás következtében – nagyon sok csatornát ki tudtak tisztítani, ezért a belvizes területről kiszivattyúzott víz gyorsabban át tud azokon folyni.
Az OVF által az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény szerint jelenleg tizenkét vízügyi igazgatóság területén, 54 belvízvédelmi szakaszon tartanak fenn belvízvédelmi készültséget. Ebből 24-en elsőfokú, 29-en másodfokú, egy szakaszon pedig harmadfokú készültség van érvényben. A legnagyobb, 22 ezer hektáros elöntést a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén regisztrálták.

Belvízvédelmi készültségi fokozatok 2016.02.26-án (friss adatokért katt. a képre!)

Belvízvédelmi készültségi fokozatok 2016.02.26-án (friss adatokért katt. a képre!)

Az árvízi helyzet alig változott, folytatódik az árhullámok lassú levonulása – közölték. A Sajó végig apad, a Takta Taktaföldvárnál lassan apad, a Bodrog viszont nagyon lassan tovább árad, és a következő egy-két napban további lassú vízszintemelkedés várható. A Tiszán Tiszapalkonya térségében nagyon kis mértékben, de csökkent a vízszint, miközben alatta és felette gyengén árad a folyó.

Árvízvédelmi készültségi fokozatok 2016.02.26-án (friss adatokért katt. a képre!)

Árvízvédelmi készültségi fokozatok 2016.02.26-án (friss adatokért katt. a képre!)

A közleményben kitértek arra: a most hatalmas szerephez jutó gép-, eszköz- és műszerparkot az OVF egy 9,8 milliárd forintos beruházás keretében, a múlt év végén szerezte be. Az árvízi és belvízi biztonság érdekében idén is nagy fejlesztések várhatóak az ágazatban: csaknem 100 milliárd forintot terveznek uniós forrásokból lehívni a tervezett fejlesztések megvalósítására.

A részletes és friss vízállás előrejelzéseket megtekinthetik az alábbi aloldalunkon is: Vízállások

Forrás: MTI

Belvíz – OVF: már csak 41 szakaszon védekeznek

belviztelTovább csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteki adatai szerint jelenleg tíz vízügyi igazgatóság területén összesen 41 belvízvédelmi szakaszon van elrendelt készültség.

Egy szakaszon van még érvényben a legmagasabb, harmadfokú készültség. További 19 szakaszon, másodfokú, 21 szakaszon elsőfokú készültség mellett védekeznek. A belvízzel elöntött terület nagysága 107 700 hektár, ebből kevesebb mint 60 ezer hektár vetés és szántó. A legnagyobb elöntések országosan továbbra is Csongrád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében vannak.
A szegedi vízügyi igazgatóság területén – a még meglévő hó olvadása miatt – a belvízi elöntés nagysága valamelyest növekedett. Jelenleg több 48 ezer hektár van víz alatt, melyből több mint 26 ezer hektár a vetés-szántó. A vízügyi igazgatósághoz tartozó nyolc belvízvédelmi szakaszból mindenhol védekeznek. Ebből négy belvízvédelmi szakaszon elsőfokú, négy szakaszon pedig másodfokú a készültség.
A szolnoki vízügyi igazgatóság tíz belvízvédelmi szakaszából négyen – a cibakházi, a ceglédi, a mezőtúri és a jászberényi területen – továbbra is másodfokú készültséget tart fenn, négy (kisújszállási, karcagi, kunhegyesi és jászkiséri szakaszon) pedig elsőfokú készültség mellett védekezik. A legnagyobb mértékű elöntés – 6900 hektár – változatlanul Mezőtúr térségében van.
A gyulai vízügyi igazgatóság területén mind a tíz belvízvédelmi szakaszon készültség van érvényben. Ugyanakkor – mint írták – az elöntött terület nagysága folyamatosan csökken, jelenleg több mint 13 ezer hektár van víz alatt, melyből több mint négyezer hektár vetés és szintén több mint négyezer hektár szántó – olvasható az OVF közleményében.

Forrás: MTI

5 éves kisfiú életét mentették a vízügy munkatársai

Egy ötéves kisfiút mentettek ki kollégáink tegnap kora délután a Tápióból. A szászberek- jászberényi árvízvédelmi szakasz 8-as őrjárásában, mintegy 50 méterre a tápiógyörgyei őrháztól a Közép-Tisza vidéki vízügyi igazgatóság segédőrei egy gyermek fejét és kezét pillantották meg, amint sodorta az ár a folyó közepén – számolt be a történtekről Fehér Orsolya, a Közép-Tisza vidéki vízügyi igazgatóság  gátőre.

Az egyik segédőr azonnal beugrott a folyóba, míg társa a partról segített kihúzni őket a vízből. Rögvest hívták a mentőket és amíg a mentősök odaértek, pokrócokba csavarták az ötéves kisfiút. Munkatársaink lélekjelenlétének, bátorságának köszönhető, hogy nem történt tragédia. Nem tudni, hogy a gyerek mikor, hogyan és hol pottyant a vízbe.

Árvízi / belvízi helyzet 05.01.

A Vízügyi Főigazgatóság napi jelentése alapján

2013.05.01.


ÁRVÍZ

Jelenleg 924 km töltésen van árvízvédelmi készültség az országban.
I. fokú védekezés van 294 km-en (a Duna felső szakasza a Szigetköz természet közeli elárasztása miatt, a Tisza Mindszent – Déli országhatár közötti szakasza, a Zagyva középső szakasza, a Maros torkolati szakasza, valamint a Zala és a Rába körmendi szakasza, ahol az árhullám levonulása utáni helyreállítások folynak.)
II. fokú védekezés van 621 km-en (a Tisza Kisköre és Mindszent közötti szakasza, Zagyva alsó szakasza, Hortobágy-Berettyó felső szakasza, Hármas-Körös torkolati szakasza és középső szakaszának egyes gátőrjárásai).
III. fokú (“pontszerű”) védekezés van 9 km-en (a Hármas-Körös középső szakaszának egy gátőrjárása).
A Duna vízállásaira közepes mederteltség mellett lassú apadás jellemző. Készültségi szintet elérő vízállásokra nem számítunk a következő napokban.
A Dráván és Murán is tartósan közepes a mederteltség, stagnáló vízállásokkal. Készültségi szintet elérő vízállásokra továbbra sem számítunk.
Az OMSZ előrejelzése szerint a Felső-Tisza vízgyűjtőjén továbbra sem várható árhullámot generáló csapadék.
A Tiszán Tiszakesziés Kisköreközött azapadó vízállásra való tekintettel megszüntettük az I. fokú árvízvédelmi készültséget, Kisköre és Mindszent között pedig a III. fokú készültséget II. fokúra mérsékeltük.
A Közép-és Alsó-Tiszán Szolnokig 16-19 cm-t, Szolnok alatt 8-12 cm-t apadt a folyó az elmúlt 24 órában. A szolnoki vízállások már a III. fokú szint alá csökkentek. Csongrádnál a II. fokú árvízvédelmi készültségi szint, Szegednél pedig a I. fokú készültségi szint van érvényben.
Folytatódik a Nagyiváni tározó leürítése a Hortobágy-Berettyóba. A felső szakaszon a II. fokú árvízvédelmi készültséget továbbra is fenn tartjuk.
A Körösök teljes vízrendszerében a kedvező időjárás hatására egyenletesen folytatódik az apadás.
A Hármas-Körös torkolati és középső szakaszán II. fokú készültségi szint mellett vonul le az árhullám.
A kedvező időjárás hatására Magyarország többi vízfolyásán sem számíthatunk árhullámok kialakulására.

A vízállások várható alakulására és a tetőzések létrejöttére részletesebb információ található a következő oldalakon: Eumet Vízállások , hir.hydroinfo.hu, www.hydroinfo.hu.


BELVÍZ

Magyarország síkvidéki területein napos, csapadékmentes idő volt, amelynek hatására országos szinten tovább javult a belvízhelyzet.A kedvező időjárás, a megfelelő felkészülés és védekezés következtében 43 ezer ha-ra csökkent a belvízzel elöntött terület, ebből 17 ezer ha vetés-szántó.

10 vízügyi igazgatóság 37 szakaszán van érvényben belvízvédelmi készültség, ebből 22 szakaszon I. fokú, 13 szakaszon II. fokú és 2 szakaszon III. fokú a belvízvédelmi készültség. III. fokú készültséget Hajdú-Bihar és Csongrád megye egy-egy szakaszán kell fenntartani.
A vízügyi igazgatóságok által üzemeltetett 278 db szivattyútelepből tegnap 84 db üzemelt, a 9 db szállítható szivattyúval együtt 3,69 millió m3 belvizet emeltek át, a belvízvédekezésben 409 fő vett részt. A belvízvédekezés napi költsége 16,8 millió Ft volt.
Jelenleg 15 vízitársulat folytat belvízvédekezést. 8 vízgazdálkodási társulat I. fokú, 7 társulat II. fokú belvízvédelmi készültséget tart fenn.
Jelenleg 7 önkormányzat folytat belvízvédekezést. 3 önkormányzat I fokú, 3 önkormányzat II. fokú és 1 önkormányzat III. fokú belvízvédelmi készültséget tart fenn.