2 hónapig a hó alá temetve

2012. február 23. Érdekességek ,

Egy hó-robogózó kiránduló talált rá 2012 február 12-én arra a svéd férfire, aki már hónapok óta várta megmenekítőjét az intenzív havazás miatt autójába ragadva.

A 44 éves Peter Skyllberg, valamikor decemberben, de lehet, hogy még november végén akadt el járművével az észak svédországi Umea városka külterületén. Csodával határos módon mégis életben volt, mikor rátaláltak. A nagy hidegek ellenére (-30 fok is előfordult) elkerülte a megfagyást, amit feltehetőleg annak köszönhet, hogy az autót beborító hóréteg szigetelte valamennyire a belső légteret, mintegy igluként “üzemelve”, így a hőmérséklet bent nem süllyedt 0 fok alá, illetve szerencséjére jó meleg ruházatban indult el otthonról.

A helyi média a hír hallatán már az emberi hibernációval kapcsolatos következtetéseket kezdett emlegetni, amit a megkérdezett szakértők azonnal megcáfoltak.
Élelmiszer ugyan nem volt nála, de a folyadékpótlásról a hóból tudott gondoskodni. Dr. Segerberg, a norrland-i egyetemi kórház főorvosának elmondása szerint hibernációról nem beszélhetünk az eset kapcsán. A hideg hatására ugyan lelassul az emberi szervezet anyagcseréje, de ez nem hasonlítható össze pl. a medvék téli álmával. A főorvos felhívta a figyelmet, hogy bármely egészségesen táplált ember kibír 1 hónap éhezést, ha a folyadékpótlásról tud gondoskodni, a túlsúllyal, “zsírtartalékkal” is rendelkezők pedig ennél hosszabb időt is átvészelhetnek. Az orvosi vizsgálatokat arra következtetnek, hogy a “szerencsés túlélő” 15-20 kg-ot fogyott a fagyos rabságban.

Forrás: The Telegraph