Megyei előrejelzések
Országos részletes előrejelzés |
14 napos előrejelzés |
Megyék szerinti szöveges időjárás előrejelzés
Kiadva: 2026. április 15.
-
Jász-Nagykun-Szolnok megye időjárása
Jász-Nagykun-Szolnok megye térségében: Szerda este túlnyomórészt gyengén felhős az ég, a korábbi záporok is várhatóan mindenütt megszűnnek.
Éjszaka változó, eleinte gyengébb, később mérsékelt, az északi, északnyugati térségben helyenként erősebb felhőzet várható. Számottevő eső sehol sem valószínű. Szemerkéléseknek is kicsi az esélye.
Marad a gyenge légmozgás.
Csütörtökön egy elgyengülő hidegfront alakítja az időjárást.
Erősen és szakadozottabban felhős, gomolyfelhős időszakok és területek váltakozása melletti szórványos záporok kialakulására lehet készülni. A délelőtt folyamán előreláthatólag elsősorban a keleti országfélben süt ki nagyobb eséllyel, időszakosan a nap. Délután a nyugati, északnyugati térségben látszik nagyobb esély tartósabban napos időszakokra, területekre.
A felhőzetből elszórtan, de egész nap kialakulhatnak záporok, egy-két hevesebb zápor sem kizárt. Tartós, áztató eső nem valószínű, illetve nem mindenhol fog esni, maradnak csapadékmentes területek is.
Meg-megélénkül az ÉÉNY-i irányú szél.
Este, majd éjszaka már nyugodtabb, eseménytelen időjárási helyzet a valószínűbb. Tisztuló, gyengébben felhős égboltra és csapadékmentes időre van kilátás. Legyengül a légmozgás is.A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
csütörtök reggel 10,
csütörtök délután 20,
péntek reggel 9 fok körül alakul.A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Pénteken napsütéses, itt-ott mérsékelt felhősödésekkel tarkított idő várható. Elvétve egy-két helyi zápor kialakulása sem kizárt, de jelentős csapadék érkezésére nem látszik esély. Időről-időre felélénkülhet az egyébként jellemzően gyenge, É-i irányú légmozgás.
- Szombaton egyelőre napsütéses, kellemes hőmérsékletű, szép tavaszi idővel lehet számolni.- Vasárnapra növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de jelentős változás még nem ígérkezik. Változóan napos, gyengén felhős időben a napsütés várható túlsúlyban. Felélénkülő DDK-i irányú szélre van kilátás. Késő délután, este, nyugat felől egy mediterrán ciklon és annak csapadéka érheti el az ország térségét, melynek úja még nagyon bizonytalanul előrejelezhető.
- Hétfőn tovább növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de a mediterrán ciklon okozhat csapadékos, zömmel erősen felhős, szeles, hűvösebb időjárást. Az eső mennyisége, eloszlása, illetve ezzel együtt a hőmérséklet visszaesése egyelőre nagyon bizonytalan.
- Keddre már a távolodó ciklon mögötti hidegfront szaggatta, változó erősségű felhőzet, illetve kelet felé elvonuló záporok a legvalószínűbbek, majd este, dél, délnyugat felől újabb csapadékmező érheti el az országot.
-
Zala megye időjárása
Zala megye térségében: Szerda este túlnyomórészt gyengén felhős az ég, a korábbi záporok is várhatóan mindenütt megszűnnek.
Éjszaka változó, eleinte gyengébb, később mérsékelt, az északi, északnyugati térségben helyenként erősebb felhőzet várható. Számottevő eső sehol sem valószínű. Szemerkéléseknek is kicsi az esélye.
Marad a gyenge légmozgás.
Csütörtökön egy elgyengülő hidegfront alakítja az időjárást.
Erősen és szakadozottabban felhős, gomolyfelhős időszakok és területek váltakozása melletti szórványos záporok kialakulására lehet készülni. A délelőtt folyamán előreláthatólag elsősorban a keleti országfélben süt ki nagyobb eséllyel, időszakosan a nap. Délután a nyugati, északnyugati térségben látszik nagyobb esély tartósabban napos időszakokra, területekre.
A felhőzetből elszórtan, de egész nap kialakulhatnak záporok, egy-két hevesebb zápor sem kizárt. Tartós, áztató eső nem valószínű, illetve nem mindenhol fog esni, maradnak csapadékmentes területek is.
Meg-megélénkül az ÉÉNY-i irányú szél.
Este, majd éjszaka már nyugodtabb, eseménytelen időjárási helyzet a valószínűbb. Tisztuló, gyengébben felhős égboltra és csapadékmentes időre van kilátás. Legyengül a légmozgás is.A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
csütörtök reggel 11,
csütörtök délután 19,
péntek reggel 9 fok körül alakul.A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Pénteken napsütéses, itt-ott mérsékelt felhősödésekkel tarkított idő várható. Elvétve egy-két helyi zápor kialakulása sem kizárt, de jelentős csapadék érkezésére nem látszik esély. Időről-időre felélénkülhet az egyébként jellemzően gyenge, É-i irányú légmozgás.
- Szombaton egyelőre napsütéses, kellemes hőmérsékletű, szép tavaszi idővel lehet számolni.- Vasárnapra növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de jelentős változás még nem ígérkezik. Változóan napos, gyengén felhős időben a napsütés várható túlsúlyban. Felélénkülő DDK-i irányú szélre van kilátás. Késő délután, este, nyugat felől egy mediterrán ciklon és annak csapadéka érheti el az ország térségét, melynek úja még nagyon bizonytalanul előrejelezhető.
- Hétfőn tovább növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de a mediterrán ciklon okozhat csapadékos, zömmel erősen felhős, szeles, hűvösebb időjárást. Az eső mennyisége, eloszlása, illetve ezzel együtt a hőmérséklet visszaesése egyelőre nagyon bizonytalan.
- Keddre már a távolodó ciklon mögötti hidegfront szaggatta, változó erősségű felhőzet, illetve kelet felé elvonuló záporok a legvalószínűbbek, majd este, dél, délnyugat felől újabb csapadékmező érheti el az országot.
-
Veszprém megye időjárása
Veszprém megye térségében: Szerda este túlnyomórészt gyengén felhős az ég, a korábbi záporok is várhatóan mindenütt megszűnnek.
Éjszaka változó, eleinte gyengébb, később mérsékelt, az északi, északnyugati térségben helyenként erősebb felhőzet várható. Számottevő eső sehol sem valószínű. Szemerkéléseknek is kicsi az esélye.
Marad a gyenge légmozgás.
Csütörtökön egy elgyengülő hidegfront alakítja az időjárást.
Erősen és szakadozottabban felhős, gomolyfelhős időszakok és területek váltakozása melletti szórványos záporok kialakulására lehet készülni. A délelőtt folyamán előreláthatólag elsősorban a keleti országfélben süt ki nagyobb eséllyel, időszakosan a nap. Délután a nyugati, északnyugati térségben látszik nagyobb esély tartósabban napos időszakokra, területekre.
A felhőzetből elszórtan, de egész nap kialakulhatnak záporok, egy-két hevesebb zápor sem kizárt. Tartós, áztató eső nem valószínű, illetve nem mindenhol fog esni, maradnak csapadékmentes területek is.
Meg-megélénkül az ÉÉNY-i irányú szél.
Este, majd éjszaka már nyugodtabb, eseménytelen időjárási helyzet a valószínűbb. Tisztuló, gyengébben felhős égboltra és csapadékmentes időre van kilátás. Legyengül a légmozgás is.A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
csütörtök reggel 10,
csütörtök délután 19,
péntek reggel 10 fok körül alakul.A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Pénteken napsütéses, itt-ott mérsékelt felhősödésekkel tarkított idő várható. Elvétve egy-két helyi zápor kialakulása sem kizárt, de jelentős csapadék érkezésére nem látszik esély. Időről-időre felélénkülhet az egyébként jellemzően gyenge, É-i irányú légmozgás.
- Szombaton egyelőre napsütéses, kellemes hőmérsékletű, szép tavaszi idővel lehet számolni.- Vasárnapra növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de jelentős változás még nem ígérkezik. Változóan napos, gyengén felhős időben a napsütés várható túlsúlyban. Felélénkülő DDK-i irányú szélre van kilátás. Késő délután, este, nyugat felől egy mediterrán ciklon és annak csapadéka érheti el az ország térségét, melynek úja még nagyon bizonytalanul előrejelezhető.
- Hétfőn tovább növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de a mediterrán ciklon okozhat csapadékos, zömmel erősen felhős, szeles, hűvösebb időjárást. Az eső mennyisége, eloszlása, illetve ezzel együtt a hőmérséklet visszaesése egyelőre nagyon bizonytalan.
- Keddre már a távolodó ciklon mögötti hidegfront szaggatta, változó erősségű felhőzet, illetve kelet felé elvonuló záporok a legvalószínűbbek, majd este, dél, délnyugat felől újabb csapadékmező érheti el az országot.
-
Vas megye időjárása
Vas megye térségében: Szerda este túlnyomórészt gyengén felhős az ég, a korábbi záporok is várhatóan mindenütt megszűnnek.

Tolna megye időjárása
Tolna megye térségében: Szerda este túlnyomórészt gyengén felhős az ég, a korábbi záporok is várhatóan mindenütt megszűnnek.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye időjárása
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye térségében: Szerda este túlnyomórészt gyengén felhős az ég, a korábbi záporok is várhatóan mindenütt megszűnnek.
Éjszaka változó, eleinte gyengébb, később mérsékelt, az északi, északnyugati térségben helyenként erősebb felhőzet várható. Számottevő eső sehol sem valószínű. Szemerkéléseknek is kicsi az esélye.
Marad a gyenge légmozgás.
Csütörtökön egy elgyengülő hidegfront alakítja az időjárást.
Erősen és szakadozottabban felhős, gomolyfelhős időszakok és területek váltakozása melletti szórványos záporok kialakulására lehet készülni. A délelőtt folyamán előreláthatólag elsősorban a keleti országfélben süt ki nagyobb eséllyel, időszakosan a nap. Délután a nyugati, északnyugati térségben látszik nagyobb esély tartósabban napos időszakokra, területekre.
A felhőzetből elszórtan, de egész nap kialakulhatnak záporok, egy-két hevesebb zápor sem kizárt. Tartós, áztató eső nem valószínű, illetve nem mindenhol fog esni, maradnak csapadékmentes területek is.
Meg-megélénkül az ÉÉNY-i irányú szél.
Este, majd éjszaka már nyugodtabb, eseménytelen időjárási helyzet a valószínűbb. Tisztuló, gyengébben felhős égboltra és csapadékmentes időre van kilátás. Legyengül a légmozgás is.A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
csütörtök reggel 11,
csütörtök délután 21,
péntek reggel 8 fok körül alakul.A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Pénteken napsütéses, itt-ott mérsékelt felhősödésekkel tarkított idő várható. Elvétve egy-két helyi zápor kialakulása sem kizárt, de jelentős csapadék érkezésére nem látszik esély. Időről-időre felélénkülhet az egyébként jellemzően gyenge, É-i irányú légmozgás.
- Szombaton egyelőre napsütéses, kellemes hőmérsékletű, szép tavaszi idővel lehet számolni.- Vasárnapra növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de jelentős változás még nem ígérkezik. Változóan napos, gyengén felhős időben a napsütés várható túlsúlyban. Felélénkülő DDK-i irányú szélre van kilátás. Késő délután, este, nyugat felől egy mediterrán ciklon és annak csapadéka érheti el az ország térségét, melynek úja még nagyon bizonytalanul előrejelezhető.
- Hétfőn tovább növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de a mediterrán ciklon okozhat csapadékos, zömmel erősen felhős, szeles, hűvösebb időjárást. Az eső mennyisége, eloszlása, illetve ezzel együtt a hőmérséklet visszaesése egyelőre nagyon bizonytalan.
- Keddre már a távolodó ciklon mögötti hidegfront szaggatta, változó erősségű felhőzet, illetve kelet felé elvonuló záporok a legvalószínűbbek, majd este, dél, délnyugat felől újabb csapadékmező érheti el az országot.
-
Somogy megye időjárása
Somogy megye térségében: Szerda este túlnyomórészt gyengén felhős az ég, a korábbi záporok is várhatóan mindenütt megszűnnek.

Pest megye időjárása
Pest megye térségében: Szerda este túlnyomórészt gyengén felhős az ég, a korábbi záporok is várhatóan mindenütt megszűnnek.
Éjszaka változó, eleinte gyengébb, később mérsékelt, az északi, északnyugati térségben helyenként erősebb felhőzet várható. Számottevő eső sehol sem valószínű. Szemerkéléseknek is kicsi az esélye.
Marad a gyenge légmozgás.
Csütörtökön egy elgyengülő hidegfront alakítja az időjárást.
Erősen és szakadozottabban felhős, gomolyfelhős időszakok és területek váltakozása melletti szórványos záporok kialakulására lehet készülni. A délelőtt folyamán előreláthatólag elsősorban a keleti országfélben süt ki nagyobb eséllyel, időszakosan a nap. Délután a nyugati, északnyugati térségben látszik nagyobb esély tartósabban napos időszakokra, területekre.
A felhőzetből elszórtan, de egész nap kialakulhatnak záporok, egy-két hevesebb zápor sem kizárt. Tartós, áztató eső nem valószínű, illetve nem mindenhol fog esni, maradnak csapadékmentes területek is.
Meg-megélénkül az ÉÉNY-i irányú szél.
Este, majd éjszaka már nyugodtabb, eseménytelen időjárási helyzet a valószínűbb. Tisztuló, gyengébben felhős égboltra és csapadékmentes időre van kilátás. Legyengül a légmozgás is.A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
csütörtök reggel 9,
csütörtök délután 20,
péntek reggel 8 fok körül alakul.A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Pénteken napsütéses, itt-ott mérsékelt felhősödésekkel tarkított idő várható. Elvétve egy-két helyi zápor kialakulása sem kizárt, de jelentős csapadék érkezésére nem látszik esély. Időről-időre felélénkülhet az egyébként jellemzően gyenge, É-i irányú légmozgás.
- Szombaton egyelőre napsütéses, kellemes hőmérsékletű, szép tavaszi idővel lehet számolni.- Vasárnapra növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de jelentős változás még nem ígérkezik. Változóan napos, gyengén felhős időben a napsütés várható túlsúlyban. Felélénkülő DDK-i irányú szélre van kilátás. Késő délután, este, nyugat felől egy mediterrán ciklon és annak csapadéka érheti el az ország térségét, melynek úja még nagyon bizonytalanul előrejelezhető.
- Hétfőn tovább növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de a mediterrán ciklon okozhat csapadékos, zömmel erősen felhős, szeles, hűvösebb időjárást. Az eső mennyisége, eloszlása, illetve ezzel együtt a hőmérséklet visszaesése egyelőre nagyon bizonytalan.
- Keddre már a távolodó ciklon mögötti hidegfront szaggatta, változó erősségű felhőzet, illetve kelet felé elvonuló záporok a legvalószínűbbek, majd este, dél, délnyugat felől újabb csapadékmező érheti el az országot.
-
Nógrád megye időjárása
Nógrád megye térségében: Szerda este túlnyomórészt gyengén felhős az ég, a korábbi záporok is várhatóan mindenütt megszűnnek.
Éjszaka változó, eleinte gyengébb, később mérsékelt, az északi, északnyugati térségben helyenként erősebb felhőzet várható. Számottevő eső sehol sem valószínű. Szemerkéléseknek is kicsi az esélye.
Marad a gyenge légmozgás.
Csütörtökön egy elgyengülő hidegfront alakítja az időjárást.
Erősen és szakadozottabban felhős, gomolyfelhős időszakok és területek váltakozása melletti szórványos záporok kialakulására lehet készülni. A délelőtt folyamán előreláthatólag elsősorban a keleti országfélben süt ki nagyobb eséllyel, időszakosan a nap. Délután a nyugati, északnyugati térségben látszik nagyobb esély tartósabban napos időszakokra, területekre.
A felhőzetből elszórtan, de egész nap kialakulhatnak záporok, egy-két hevesebb zápor sem kizárt. Tartós, áztató eső nem valószínű, illetve nem mindenhol fog esni, maradnak csapadékmentes területek is.
Meg-megélénkül az ÉÉNY-i irányú szél.
Este, majd éjszaka már nyugodtabb, eseménytelen időjárási helyzet a valószínűbb. Tisztuló, gyengébben felhős égboltra és csapadékmentes időre van kilátás. Legyengül a légmozgás is.A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
csütörtök reggel 8,
csütörtök délután 19,
péntek reggel 7 fok körül alakul.A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Pénteken napsütéses, itt-ott mérsékelt felhősödésekkel tarkított idő várható. Elvétve egy-két helyi zápor kialakulása sem kizárt, de jelentős csapadék érkezésére nem látszik esély. Időről-időre felélénkülhet az egyébként jellemzően gyenge, É-i irányú légmozgás.
- Szombaton egyelőre napsütéses, kellemes hőmérsékletű, szép tavaszi idővel lehet számolni.- Vasárnapra növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de jelentős változás még nem ígérkezik. Változóan napos, gyengén felhős időben a napsütés várható túlsúlyban. Felélénkülő DDK-i irányú szélre van kilátás. Késő délután, este, nyugat felől egy mediterrán ciklon és annak csapadéka érheti el az ország térségét, melynek úja még nagyon bizonytalanul előrejelezhető.
- Hétfőn tovább növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de a mediterrán ciklon okozhat csapadékos, zömmel erősen felhős, szeles, hűvösebb időjárást. Az eső mennyisége, eloszlása, illetve ezzel együtt a hőmérséklet visszaesése egyelőre nagyon bizonytalan.
- Keddre már a távolodó ciklon mögötti hidegfront szaggatta, változó erősségű felhőzet, illetve kelet felé elvonuló záporok a legvalószínűbbek, majd este, dél, délnyugat felől újabb csapadékmező érheti el az országot.
-
Komárom-Esztergom megye időjárása
Komárom-Esztergom megye térségében: Szerda este túlnyomórészt gyengén felhős az ég, a korábbi záporok is várhatóan mindenütt megszűnnek.
Éjszaka változó, eleinte gyengébb, később mérsékelt, az északi, északnyugati térségben helyenként erősebb felhőzet várható. Számottevő eső sehol sem valószínű. Szemerkéléseknek is kicsi az esélye.
Marad a gyenge légmozgás.
Csütörtökön egy elgyengülő hidegfront alakítja az időjárást.
Erősen és szakadozottabban felhős, gomolyfelhős időszakok és területek váltakozása melletti szórványos záporok kialakulására lehet készülni. A délelőtt folyamán előreláthatólag elsősorban a keleti országfélben süt ki nagyobb eséllyel, időszakosan a nap. Délután a nyugati, északnyugati térségben látszik nagyobb esély tartósabban napos időszakokra, területekre.
A felhőzetből elszórtan, de egész nap kialakulhatnak záporok, egy-két hevesebb zápor sem kizárt. Tartós, áztató eső nem valószínű, illetve nem mindenhol fog esni, maradnak csapadékmentes területek is.
Meg-megélénkül az ÉÉNY-i irányú szél.
Este, majd éjszaka már nyugodtabb, eseménytelen időjárási helyzet a valószínűbb. Tisztuló, gyengébben felhős égboltra és csapadékmentes időre van kilátás. Legyengül a légmozgás is.A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
csütörtök reggel 10,
csütörtök délután 19,
péntek reggel 9 fok körül alakul.A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Pénteken napsütéses, itt-ott mérsékelt felhősödésekkel tarkított idő várható. Elvétve egy-két helyi zápor kialakulása sem kizárt, de jelentős csapadék érkezésére nem látszik esély. Időről-időre felélénkülhet az egyébként jellemzően gyenge, É-i irányú légmozgás.
- Szombaton egyelőre napsütéses, kellemes hőmérsékletű, szép tavaszi idővel lehet számolni.- Vasárnapra növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de jelentős változás még nem ígérkezik. Változóan napos, gyengén felhős időben a napsütés várható túlsúlyban. Felélénkülő DDK-i irányú szélre van kilátás. Késő délután, este, nyugat felől egy mediterrán ciklon és annak csapadéka érheti el az ország térségét, melynek úja még nagyon bizonytalanul előrejelezhető.
- Hétfőn tovább növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de a mediterrán ciklon okozhat csapadékos, zömmel erősen felhős, szeles, hűvösebb időjárást. Az eső mennyisége, eloszlása, illetve ezzel együtt a hőmérséklet visszaesése egyelőre nagyon bizonytalan.
- Keddre már a távolodó ciklon mögötti hidegfront szaggatta, változó erősségű felhőzet, illetve kelet felé elvonuló záporok a legvalószínűbbek, majd este, dél, délnyugat felől újabb csapadékmező érheti el az országot.
-
Baranya megye időjárása
Baranya megye térségében: Szerda este túlnyomórészt gyengén felhős az ég, a korábbi záporok is várhatóan mindenütt megszűnnek.
Éjszaka változó, eleinte gyengébb, később mérsékelt, az északi, északnyugati térségben helyenként erősebb felhőzet várható. Számottevő eső sehol sem valószínű. Szemerkéléseknek is kicsi az esélye.
Marad a gyenge légmozgás.
Csütörtökön egy elgyengülő hidegfront alakítja az időjárást.
Erősen és szakadozottabban felhős, gomolyfelhős időszakok és területek váltakozása melletti szórványos záporok kialakulására lehet készülni. A délelőtt folyamán előreláthatólag elsősorban a keleti országfélben süt ki nagyobb eséllyel, időszakosan a nap. Délután a nyugati, északnyugati térségben látszik nagyobb esély tartósabban napos időszakokra, területekre.
A felhőzetből elszórtan, de egész nap kialakulhatnak záporok, egy-két hevesebb zápor sem kizárt. Tartós, áztató eső nem valószínű, illetve nem mindenhol fog esni, maradnak csapadékmentes területek is.
Meg-megélénkül az ÉÉNY-i irányú szél.
Este, majd éjszaka már nyugodtabb, eseménytelen időjárási helyzet a valószínűbb. Tisztuló, gyengébben felhős égboltra és csapadékmentes időre van kilátás. Legyengül a légmozgás is.A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
csütörtök reggel 12,
csütörtök délután 20,
péntek reggel 12 fok körül alakul.A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Pénteken napsütéses, itt-ott mérsékelt felhősödésekkel tarkított idő várható. Elvétve egy-két helyi zápor kialakulása sem kizárt, de jelentős csapadék érkezésére nem látszik esély. Időről-időre felélénkülhet az egyébként jellemzően gyenge, É-i irányú légmozgás.
- Szombaton egyelőre napsütéses, kellemes hőmérsékletű, szép tavaszi idővel lehet számolni.- Vasárnapra növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de jelentős változás még nem ígérkezik. Változóan napos, gyengén felhős időben a napsütés várható túlsúlyban. Felélénkülő DDK-i irányú szélre van kilátás. Késő délután, este, nyugat felől egy mediterrán ciklon és annak csapadéka érheti el az ország térségét, melynek úja még nagyon bizonytalanul előrejelezhető.
- Hétfőn tovább növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de a mediterrán ciklon okozhat csapadékos, zömmel erősen felhős, szeles, hűvösebb időjárást. Az eső mennyisége, eloszlása, illetve ezzel együtt a hőmérséklet visszaesése egyelőre nagyon bizonytalan.
- Keddre már a távolodó ciklon mögötti hidegfront szaggatta, változó erősségű felhőzet, illetve kelet felé elvonuló záporok a legvalószínűbbek, majd este, dél, délnyugat felől újabb csapadékmező érheti el az országot.
-
Heves megye időjárása
Heves megye térségében: Szerda este túlnyomórészt gyengén felhős az ég, a korábbi záporok is várhatóan mindenütt megszűnnek.

Hajdú-Bihar megye időjárása
Hajdú-Bihar megye térségében: Szerda este túlnyomórészt gyengén felhős az ég, a korábbi záporok is várhatóan mindenütt megszűnnek.

Győr-Moson-Sopron megye időjárása
Győr-Moson-Sopron megye térségében: Szerda este túlnyomórészt gyengén felhős az ég, a korábbi záporok is várhatóan mindenütt megszűnnek.

Fejér megye időjárása
Fejér megye térségében: Szerda este túlnyomórészt gyengén felhős az ég, a korábbi záporok is várhatóan mindenütt megszűnnek.

Csongrád megye időjárása
Csongrád megye térségében: Szerda este túlnyomórészt gyengén felhős az ég, a korábbi záporok is várhatóan mindenütt megszűnnek.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye időjárása
Borsod-Abaúj-Zemplén megye térségében: Szerda este túlnyomórészt gyengén felhős az ég, a korábbi záporok is várhatóan mindenütt megszűnnek.

Békés megye időjárása
Békés megye térségében: Szerda este túlnyomórészt gyengén felhős az ég, a korábbi záporok is várhatóan mindenütt megszűnnek.

Bács-Kiskun megye időjárása
Bács-Kiskun megye térségében: Szerda este túlnyomórészt gyengén felhős az ég, a korábbi záporok is várhatóan mindenütt megszűnnek.