Tíz éve történt: tragédia augusztus 20-án

Index fotó

Index fotó

Éppen tíz éve annak, hogy a „hirtelen” vihar letarolta Budapestet, de vajon valóban olyan sorscsapásként kezdett-e tombolni a gyilkos természet, amely ezen az estén 5 halottat és 300 sebesültet hagyott maga után?

Pártai Lucia, aki az azóta már megszűnt Naptévé meteorológusa volt és párjával, a nem régen elhunyt Aigner Szilárddal közös cégéből, az EUMET-ből szállította az akkori reggelek sztárműsorának a legfrissebb időjárás-előrejelzéseket, már reggel 7 és 8 órakor is figyelmeztetett, hogy éppen a tűzijáték idejére, este 9 órára várható Budapest területére egy tomboló vihar.

Azt máig sem tudni, az OMSZ miért nem jelzett előre, de tény, hogy aki felelősen gondolkodott, az a Pártai-Aigner páros útján felkészülhetett, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a T- Mobil, az akkor is vezető mobilszolgáltató kommunikációs igazgatójának köszönő levele, amely ma is az EUMET honlapján díszeleg, és amiben a cég megköszöni a gyors tájékoztatást, melynek segítségével időben tudták értesíteni SMS-ben előfizetőiket a várható veszélyre.

tmobile_referencia-600x868.jpg

Pártai aznap csodálkozva látta, hogy rajta kívül senki nem jelezte a vihart, ezért este fél kilenckor felhívta a ORFK Közlekedési Balesetmegelőző Bizottság elnökét, aki ugyan szabadságon volt, de értesítette a helyszíni rendőri vezetést, többek között ennek is köszönhető, hogy a rendőrök aránylag felkészülten várhatták a vihart, és segíthették a bajba került embereket. Nem véletlen, hogy az 5 halottból egy sem azért vesztette életét, mert agyontaposták, hanem mert például egy lezuhanó faág, vagy kidőlő fák alá szorultak. A Pártai-féle figyelmeztetés fontosságáról az említett ORFK vezető, Komáromi Endre a tragédia után két nappal maga számolt be a Magyar Hírlapban.

Arról, hogy annak idején ki hibázott, eltérnek még ma is a vélemények. Tény, ami tény, az MTV-n futó reggeli műsorban a kétszer is elhangzott figyelmeztetés után – még ha azt nem is az OMSZ, hanem egy magán cég jegyezte – ezer és egy lehetősége lett volna a szervezőknek a tragédia bekövetkeztét megakadályozni.

Játszunk csak el a gondolattal, hogy mi lett, illetve nem lett volna, ha egy ilyen tűpontos, már kora reggel elhangzó időbeni meghatározás után, lefújják a tűzijátékot, vagy ha azt nem merik megtenni, legalább azonnal riasztják a helyszín felé tartókat, az odaérkezőket pedig folyamatosan tájékoztatják arról, mi várható, majd közlik, hogy a tűzijáték nem 21 órakor, hanem 22 órakor kezdődik! Addig mindenki húzódjon fedél alá, majd óvatosan a kidőlt fák, lesodort cserepek között közelítse meg a helyszínt, mindezt persze fokozott rendőri segédlettel! Nos, ebben az esetben az ünnep estéjén 5 halottal és 300 sebesülttel nem kellett volna elszámolni a családoknak.

De hát sajnos – kicsit elferdítve a közmondást – egy Pártai nem csinál nyarat, még akkor sem, ha meteorológus!

Pálmai Tamás, VárosiKurír.Blog