Elindult Magyarországra az első jeladós fehér gólya

elrepulnek_a_golyakA Báró nevet viselő fehér gólya elindult hazánk felé téli “üdülő helyéről”. Útját bárki nyomon követheti.

Jelenleg Törökország felett jár.

A madár a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület műholdas jeladó készülékét viseli 2016 óta. Ennek köszönhetően fény derült titkára: miért van az, hogy évről-évre, társainál jóval korábban, gyakran már február végén, március elején megérkezik hazai fészkéhez. A célfotót ezen a webkamerán lehet majd elkapni: Báró fészek
A jeladó segítségével tavaly ősszel kiderült, hogy Báró nem a hazai állomány fő telelő területére (Szudán és Csád), hanem csak Kis-Ázsiába, Izrael térségébe vonul. Ez a rövidítés jelentős, több ezer kilométeres megtakarítást jelent. Ezért tud – a többieknél jelentősen nagyobb kockázatot is vállalva – korábban megérkezni. A legtávolabb telelő két fehér gólyánk eközben még mindig jó 6000 kilométerrel délebbre, Mozambik és a Dél-Afrikai Köztársaság szavannáin telel.

További részleteket tudhatnak meg az MME oldalán olvasható cikkből: Az első jeladós fehér gólyánk elkezdte tavaszi vonulását