“Szuperhold”, vagy csak hangzatos elnevezés?

2016. november 14. Érdekességek , ,

Az utóbbi években egyre többet halljuk emlegetni a médiában a “szuperhold” elnevezést, de vajon mit is takar pontosan ez a fogalom?

supermoon

Információra éhes társadalmunk számára egyre több szenzációt, rekordot és megdöbbentő információt ásnak elő az újságírók az élet és a tudományok minden teréből. Ez így van rendjén, hiszen folyamatos verseny van a médiumok között, az olvasót pedig jellemzően a megdöbbentő hírek vonzzák, izgatják. Ennek ellenére fontos, hogy az olvasó helyén tudja értékelni az egyes információkat, érzékelje az esetleg tudatlanul vagy tudatosan elkövetett torzításokat is.

Ékes példa erre a napokban ismét jelentős visszhangot kapó “szuperhold” kifejezés. Mely igen hangzatos és azt sugallja, hogy valamely különleges csillagászati esemény bekövetkezése várható, pedig a csillagászat, mint tudomány nem ismeri ezt a kifejezést.

A hírek szerint 2016. november 14-én éjjel, egy 1948 óta nem látható, ritka jelenségnek lehetünk szemtanúi a bekövetkező “szuperhold”-nak köszönhetően, mely 14 %-al nagyobb és 30 %-al fényesebb lesz, mint máskor.

Természetesen van csillagászati alapja a fogalomnak, mert leegyszerűsítve egy Föld közeli teleholdról beszélünk, de valójában a fogalom meghatározása mögött nem csillagász, hanem egy asztrológus áll. Richard Nolle asztrológus, 1978-ban említi először a kifejezést. Meghatározása szerint, “ha az újhold vagy a telehold az adott holdpályán a Földhöz legközelebbi pontján következik be, vagy a legközelebbi ponthoz [a legtávolabbitól] 90%-on belül, akkor szuperhold van. ” Érdekes, hogy ebben a meghatározásban a telehold mellett az újhold is említésre került. Ezt ritkán hallani manapság is, hiszen messze nem olyan látványos, mint a Föld közeli telehold. Csakhogy a definícióban említett “adott pálya” többféleképpen is értelmezhető. Például akár úgy, hogy az adott éves holdpálya vagy az adott holdhónap holdpályája. Ebből az apróságból máris különböző szuperhold időpontok határozhatóak meg.

A témával kapcsolatos tényként az alábbiak írhatóak le:

  • földközelben bekövetkező teleholdkor a Hold kb. 14%-kal nagyobbnak látszik a földtávolban bekövetkező teliholdnál (emberi szemmértékben ez szinte alig észrevehető);
  • kb. 33%-kal több fény jut el a földközeli teleholdról a szemünkbe mint a földtávoliról (ezt igen kevesen tudják szemmel érzékelni).

További részleteket olvashatnak a Csillagászat.hu oldalon.

Forrás: Vega Csillagászati Egyesület, Csizmadia Szilárd