Elkezdődött a kukorica és a napraforgó betakarítása

2011. szeptember 7. Hírek , ,

A szokásosnál hetekkel korábban megindult a napraforgó és a kukorica betakarítása Bács-Kiskun megyében, a helyi Kormányhivatal földművelésügyi igazgatója szerint a napraforgónál erős közepes termésátlagra lehet számítani.

Farkas Zoltán tájékoztatása szerint az első kombájnok múlt héten jelentek meg a szokásosnál jó két héttel előbb beérett kukorica-, illetve napraforgótáblákban. Az eddig learatott területek mutatói alapján a hozamok a csapadékszegény időjárás ellenére biztatóak: a napraforgó esetében hektáronként bőven 2 tonna felettiek, a kukoricánál pedig megközelítik a 6 tonnát.
Ez jó közepes termésnek megfelelő adat, amely a jelenlegi átvételi árakat és a termeléssel járó idei kiadásokat figyelembe véve szerény, de pozitív eredményt ígér – fogalmazott a szakember jelezve, hogy – elsősorban a szinte teljesen esőmentes augusztus következtében – az őszi betakarítású növénykultúráknál érzékelhető némi terméskiesés, ám a veszteségek nem számottevőek.
Ugyancsak a kevés eső és a nagy meleg számlájára írható, hogy a silókukorica is másfél-két héttel előbb érett be a sokévi átlagnál. Kifejezetten nehezíti viszont az aszály az őszi vetések, ezen belül is elsősorban az őszi káposztarepce magágyának előkészítését. A talajmunkákkal sok helyen még kivárnak a gazdák egy kiadós esőzés reményében, miután pillanatnyilag jelentős üzemanyag-többletköltséggel járna e feladat elvégzése – tette hozzá.
Farkas Zoltán hangsúlyozta: az augusztus első hetére Bács-Kiskun megyében lényegében befejeződött nyári aratásokat követően a szalma betakarításával és a tarlóhántással is gyorsabban végeztek a termelők, mint a korábbi években. Az augusztusi szárazság ezeknek a munkafolyamatoknak ugyanis kifejezetten kedvezett – magyarázta.

/MTI/