EOCHA azaz „Európai Nyílt Lovasíjász Bajnokság”

Az EOCHA („European Open Championship of Horseback Archery”, azaz „Európai Nyílt Lovasíjász Bajnokság”) immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre Németország, Belgium és Lengyelország után, ezúttal a lovasíjászat vezércsillagait mutató Magyarországon, Verőcén, a Farkas-Laka Lovas területen 2012. augusztus 29. – szeptember 2. között (www.eocha.ijaszutja.hu).

A versenysorozatot egy német származású lovasíjász rajongó alapította, mintegy nemzetközi találkozóként, mely a lovas harcművészet iránt érdeklődő embereket köti össze az egész világon.
Évről-évre növekszik a versenyben résztvevő országok száma, egyre többen érkeznek családtagokkal, barátokkal együtt.
Amerikai, német, belga, spanyol, mongol, török, iráni, lengyel, japán, koreai, magyar, román, svéd, dél-afrikai … – több mint húsz országból érkező versenyzők és hozzátartozóik magukkal hozzák nemzetük történelmi örökségét, bemutatva a saját stílusukat és a hagyományos viseletüket. Nincsenek határok, nincsenek különbségek, nincsenek korlátok és nincs politika – csak a szenvedély köti össze ezeket az embereket: az ősi hagyományok tisztelete és a lovas harcművészet iránti elkötelezettségük.

Balaton-átúszás

2011. augusztus 05.
Balaton-átúszás 2011: augusztus 06. Senki többet harmadszor?
A várható időjárás előreláthatólag nem gördít akadályokat, a péntek reggel mért vízhőmérséklet viszont egyeseket elriaszthat.

A táv továbbra is 5200 méter, Révfülöp és Balatonboglár között. Jelentkezni – a hagyományokhoz híven – szombaton 7 órától 13 óra 30 percig lehet a révfülöpi futballpályán. Az első rajt a tervek szerint 8 órakor lesz.

“Szombaton (aug. 6-án) megrendezésre kerül a 29. Pek-Snack Balaton-átúszás. A vízi rendőrség egyetértésével  7.30 és 13 óra között lehet nevezni az eseményre Révfülöpön. A Balaton várható vízhőmérséklete reggel 22-23 fok lesz, ez emelkedik nap közben. Ezúton kérünk ismét mindenkit, hogy ennek figyelembevételével  vegyen részt az úszáson.

Aki nem vállalja be a hosszú úszást, indulhat rövidebb távon is a hétvégén. Vasárnap szervezik ugyanis az Öbölátúszást, Fűzfő és Almádi között, amennyiben az időjárás megengedi.

Tavalyelőtt egy híján 9300-an teljesítették a Révfülöp és Balatonboglár közötti távot, egy éve viszont a rossz idő miatt nem tudták megtartani a rendezvényt.

2011. augusztus 04.

Még mindig nem biztos a szombati úszás! A Balaton-átúszás szervezőbizottsága a hétvégi Balaton-átúszás lebonyolításával kapcsolatban a döntést a pénteki napra (aug. 05.) halasztotta. Ma (aug.04.) úgy látszik, az időjárás aznap nem akadályozza majd nagymértékben az úszást, kicsi az esélye viharos eseménynek és az átlagos szél is gyenge marad, de sajnos a légkör bizonytalansága miatt az előrejelzés megbízhatósága nem elég nagy. Emellett a víz hőmérséklete is igencsak mérsékelt.
Aki nem vállalja be a hosszú úszást, indulhat rövidebb távon is a hétvégén. Vasárnap szervezik ugyanis az Öbölátúszást, Fűzfő és Almádi között, amennyiben az időjárás megengedi.

2011. július 28.

Következő tervezett időpont augusztus 6., azaz jövő hét szombat.

Döntés augusztus 4-én. A hétvégére várható hűvös, változékony, szeles időjárás miatt a Balaton-átúszás ismét elmarad.

2011. július 27.

Július 30-án, most szombaton van a Balaton-átúszás megrendezésének következő lehetséges napja. Eddig nem kedvezett az időjárás a legnagyobb hazai úszórendezvénynek. A végső döntést csütörtökön hozza meg a szervezőség a legfrissebb időjárási előrejelzések ismeretében. Szerdán úgy látszik, hogy a szombati nap élénk északnyugati szelet, változóan felhős-napos időt hoz a térségbe. A hőmérséklet elmarad az évszakos átlagtól és a víz hőmérséklete is alacsony. Viharos eseménynek kicsi a valószínűsége.

2011. július 22.

Július 23-án is elmarad a Balaton-átúszás. Sajnos az időjárás ismét kedvezőtlenül alakul a sportrendezvény biztonságos megtartásához. A balatoni térségben egész hétvégén várható ismétlődő csapadék, szombaton hevesebb záporok is előfordulhatnak. Emellett élénk szél fúj, az évszakos átlaghoz képest kifejezetten hideg idő várható és a tó vizének hőmérséklete is jelentősen visszaesett. Mindezek ismeretében a szervezőbizottság az újabb halasztás mellett döntött. Az új időpont július 30. szombat, melynek tartalék napjai 29., illetve 31., és ha ezeken a napokon sem lehet az úszást biztonságosan megszervezni, akkor augusztus 5-6-7.

2011. július 20.

A Balaton-átúszás következő tervezett időpontja most hétvégén, július 23-án van. A rendezvény megtartásáról csütörtökön, július 21-én döntenek a szervezők.
A keddi, illetve szerdai napon tomboló viharok csütörtöktől már nem lesznek jellemzőek, de csapadék továbbra is előfordul és csütörtökön még a szél is erős lesz. Enyhülés péntektől kezdődik és szombaton már kellemes maximum hőmérséklet, több órás napsütés ígérkezik, de záporok kialakulásának is megvan az esélye a térségben. A lehűlésnek és a szélnek köszönhetően a tó vízhőmérséklete is jelentősen csökken a hétvégére, a jelenlegi 24 fokról várhatóan 20 fokra hűl majd.

2011. június 30.

Forrás: balaton-atuszas.hu

A Balaton-átúszás szervezőbizottsága úgy döntött, hogy várható rossz körülmények miatt (szeles hűvös idő, hideg víz), hogy a július 2-i Balaton-átúszást elhalasztja.

Az új időpont a korábbi terveknek megfelelően július 23., szombat. Melynek tartaléknapjai július 22. (péntek), 24. (vasárnap). Továbbá ismert az is, hogy tartaléknap még július 29., 30., 31.

Kedves Sportbarátaink! Tudott, hogy július 8-án, 9-én van a Jolle bajnokság, ahol a biztosításban résztvevő vitorlásaink több mint kétharmada versenyez. 16 és 17-én pedig a Kék-szalag verseny, amely teljesen lefoglalja a Balatont, ilyenkor semmilyen más vízi-rendezvény nincs engedélyezve. Azt követően reményeink szerint 23-án jövünk mi, ha az időjárás is engedi.

2011. július 20.

Föld Napja 2011

Már több mint 40 éve, minden évben április 22-én ünneplik világszerte a Föld napját.
Magyarországon 1990 óta rendeznek ezen a napon különböző programokat, melyek a Földdel, a környezetvédelemmel valamilyen kapcsolatba hozhatók.
Eredetileg egy amerikai egyetemi hallgató, Denis Hayes fejében fogalmazódott meg a mozgalom ötlete 1970-ben. Az úr azóta világhírű kutatóvá, szakértővé vált az alternatív energiaforrások tudománykörében. Az első megmozdulásokon kb. 25 millió amerikai vett részt. A rendezvények egyik mottója: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

Természetesen a valódi változás elérése nem évente egy napon múlik, de a figyelemfelhívás hatására remélhetőleg sokakban megmozdul valami, és az év többi napján is igyekeznek környezettudatosan alakítani életüket.

2011-ben, hazánkban is több programon illetve rendezvényen vehetünk részt e nap alkalmából, de mivel 22. péntekre esik, ezek közül több a hétvégére tolódik. A teljesség igénye nélkül:

  • április 20., Szeged, SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ: Nyílt nap, “zöld” rendezvény.
  • április 21. Országos szemétgyűjtő akció A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hetedik alkalommal tartja meg hagyományos országos szemétgyűjtő akcióját a 30000 kilométeres közúthálózat és környezetének megtisztítására. Az eseményre ismét több ezer önkéntes jelentkezését várja a társaság. A rendezvény az elmúlt négy évben az ország legtöbb önkéntest megmozgató környezetvédelmi mozgalmává nőtte ki magát. kommunikacio@kozut.hu
  • április 21., 11-14 óra,Természettudományi Múzeum, Budapest: Rovarok és a Föld napja www.nhmus.hu
  • április 22., Budapest, Gellért-hegy: szemétszedés. Szakmai vezető: Telepy Zoltán, e-mail: info@ujakropolisz.hu
  • április 22., 16 óra, Eger, Érsekkert, Szökőkút: kerékpáros felvonulás, Critical Mass
  • április 22-23., Békéscsaba: kerékpáros felvonulás, Critical Mass
  • április 22., Debrecen, Állatkert: GAIA a Föld napja www.zoodebrecen.hu
  • április 22-25. , Budapest, Millenáris Park: a XVII. Nemzetközi Könyvfesztiválon külön kedvezményes környezeti könyvek vására. Társasjátékok, környezeti vetélkedők a Föld Napja Alapítvány jóvoltából.
  • április 22. 11-14 óra, Budapest, Városliget, Vajdahunyad vár, Mezőgazdasági Múzeum: Törődj a világgal – interaktív programkavalkád
  • április 23., Budapest, Gödör: Ökoteregetés. Föld napi ruhacserebere piknikkel, zene a fűben, palántázás, falzöldítés, ökoteregetés (ruhagyűjtés április 11-17. között, du. 18.00-20.00 óráig) www.godorklub.hu
  • április 23., 9 órától, Budapest, Normafa: Irány a zöldbe! Mozdulj a zöld Budapestért a Föld napján. Szervező Budapesti Atlétikai Szövetség www.bpatletika.hu

További programokat találhat itt:  http://www.fna.hu/afoldnapja/rendezvenyek

A megemlékezést nem csak szervezett formában tehetjük meg. Akár családi vagy baráti körben is tehetünk valamit ezen a napon környezetünkért. Például szemétszedés az utcánkban, otthon található használ elemek, lejárt gyógyszerek, újságpapírok, műanyag palackok összegyűjtése és gyűjtőhelyre vitele, kiskertben komposztáló építése stb.

Tevékeny Föld Napját Mindenkinek!

Fonyódi Kolbászfesztivál

2010-ben első alkalommal hagyományt teremtő céllal rendeztük meg a Fonyódi Kolbász Fesztivált.

A rendezvény a téli Balatonon egyedülálló gasztronómiai, és társadalmi rendezvény. Sikerét bizonyítja az első megrendezéskor  jelentkezett, több mint 50 csapat. Csapatok érkeztek többek közt Békéscsabáról, Szolnokról, Budapestről , illetve a szlovákiai Érsekújvárról is. A rendezvény színvonalát garantálja, hogy a rendezvény Fővédnöke Gelencsér Attila a Somogy Megyei Közgyűlés Elnöke. A  helyszínen a nap folyamán  nagyjából 2000- 3000 fő volt.

Időpont: 2011. február 26.