EOCHA azaz „Európai Nyílt Lovasíjász Bajnokság”

2012. augusztus 6. Érdekességek ,

Az EOCHA („European Open Championship of Horseback Archery”, azaz „Európai Nyílt Lovasíjász Bajnokság”) immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre Németország, Belgium és Lengyelország után, ezúttal a lovasíjászat vezércsillagait mutató Magyarországon, Verőcén, a Farkas-Laka Lovas területen 2012. augusztus 29. – szeptember 2. között (www.eocha.ijaszutja.hu).

A versenysorozatot egy német származású lovasíjász rajongó alapította, mintegy nemzetközi találkozóként, mely a lovas harcművészet iránt érdeklődő embereket köti össze az egész világon.
Évről-évre növekszik a versenyben résztvevő országok száma, egyre többen érkeznek családtagokkal, barátokkal együtt.
Amerikai, német, belga, spanyol, mongol, török, iráni, lengyel, japán, koreai, magyar, román, svéd, dél-afrikai … – több mint húsz országból érkező versenyzők és hozzátartozóik magukkal hozzák nemzetük történelmi örökségét, bemutatva a saját stílusukat és a hagyományos viseletüket. Nincsenek határok, nincsenek különbségek, nincsenek korlátok és nincs politika – csak a szenvedély köti össze ezeket az embereket: az ősi hagyományok tisztelete és a lovas harcművészet iránti elkötelezettségük.