F1 Egyesült Államok Nagydíja – Vasárnapra halasztották az időmérő edzést

f1Az időjárási körülmények miatt vasárnap rendezik meg Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíja eredetileg szombatra tervezett időmérő edzését.

A kvalifikációt a versenybíróság és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) döntésének értelmében vasárnap – magyar idő szerint – 15 órakor rendezik.
Az eredetileg szombat 20 órára kiírt kvalifikáció félórás halasztásokkal három órát csúszott a texasi Austinban és környékén tomboló viharos szél, valamint az azt kísérő heves eső miatt. A szombaton, még korábban lebonyolított harmadik szabadedzésen, viharos esőzés közepette a világbajnoki címvédő és az összetettben most is élen álló Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb.
Az időmérő után a futamra 20 órától kerül sor vasárnap.

Özönvíz Budapesten 2015.08.17.

Igen intenzív, ritkán előforduló pulzáló erősségű (pulse type) zivatar csapott le Budapestre hétfőn, az esti órákban.

Ezeknek a pulzáló erősségű zivataroknak az a jellegzetességük, hogy a maximális intenzitás után, átmeneti gyengülést követően ismét erőre kapnak. Így az élettartamuk is hosszabb, akár a 45-60 percet is meghaladhatja.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat automata mérőállomása, hétfő este, 1 óra alatt több mint 80 mm-nyi csapadékot mért és ekkor még csak az intenzitása csökkent a viharnak. A következő órákban és az éjszaka folyamán további 10-15 mm eső eshet a térségben. Így 1 nap alatt akár az átlagos augusztusi csapadék (55-60 mm) duplája is lehullhat a fővárosban.

A viharról készült 4 órás radar film (18:10-22:10)

Az MTI fotói:

A vízzel elöntött XIII. kerületi Béke tér  MTI Fotó: Bruzák Noémi

A vízzel elöntött XIII. kerületi Béke tér
MTI Fotó: Bruzák Noémi

 

Budapest XIII. ker., Béke tér MTI fotó: Bruzák Noémi

Budapest XIII. kerület, Béke tér
MTI Fotó: Bruzák Noémi

 

A nyár slágere a vízibicikli MTI Fotó: Bruzák Noémi

A nyár slágere a vízibicikli
MTI Fotó: Bruzák Noémi

 

Vízben elkadt gépjármű Budapesten, a VI. kerületi Dózsa György út - Podmaniczky utca kereszteződésében a vasúti feluljáró alatt MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Vízben elakadt gépjármű Budapesten, a VI. kerületi Dózsa György út – Podmaniczky utca kereszteződésében a vasúti felüljáró alatt
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

 

Vízzel elöntött autó Budapesten, a VI. kerületi Dózsa György út - Podmaniczky utca kereszteződésében a vasúti feluljáró alatt MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Vízzel elöntött autó Budapesten, a VI. kerületi Dózsa György út – Podmaniczky utca kereszteződésében a vasúti felüljáró alatt
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

 

A viharban a Gellért-hegyről lemosott törmelék miatt járhatatlanná vált villamossín a Szent Gellért téren MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A viharban a Gellért-hegyről lemosott törmelék miatt járhatatlanná vált villamossín a Szent Gellért téren
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

 

 

Öt fürdőző sérült meg a Balatonba csapó villámtól

villambalatonA vonyarcvashegyi strandról öt embert vittek a keszthelyi kórházba, ketten súlyos, hárman könnyebb sérülést szenvedtek a Balatonba csapó villámtól csütörtökön – tájékoztatta Tóth Karolina, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-t.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) szóvivője, Tar Mihály szemtanúkra hivatkozva elmondta, hogy a villámcsapást követően egy 21 éves lányt életfunkciók nélkül hozott ki a vízből a barátja. A lány sikeres újraélesztésében a vízimentők mellett két közelben tartózkodó orvostanhallgató is segített. A másik súlyos sérült egy 61 éves nő volt, akit szintén társai hoztak ki a vízből.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy a villámcsapás idején másodfokú viharjelzés volt érvényben, amikor tilos a fürdőzés, azonban a strandolók egy részét hiába figyelmezették erre. Hozzátette, nem számít rendkívüli jelenségnek, hogy vihar idején vízbe csap a villám.
Hogyan kerüljük el a balesetet villámlás idején? Cikkünkből megtudhatja: Teendők villámcsapás elkerülése érdekében


Forrás: MTI

Vihar – Katasztrófavédelem: több mint 3500 beavatkozás országszerte

MTI Fotó: Lakatos Péter

MTI Fotó: Lakatos Péter

Budapest, 2015. július 9., csütörtök (MTI) – Több mint 3500 esetben intézkedtek a katasztrófavédők a vihar miatt, ebből több mint 2000 esetben Budapesten – mondta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője csütörtök reggel az MTI-nek.

Egy halálos áldozata is van a viharnak, a főváros XIX. kerületében egy lakás pincéjében a felgyülemlett csapadékvíz miatt egy ember halálos áramütést szenvedett – közölte.
A katasztrófavédők 29 sérültről kaptak bejelentést, több esetben gyalogosra, autóra dőltek a fák.
A legtöbb esetben fakidőlésekhez hívták a tűzoltókat, de számos esetben vízzel teli pincékhez, aluljárókhoz, sérült kéményekhez, tetőszerkezetekhez vonultak ki – sorolta.
Fejér megyében 9400-ról 431-re csökkent az áramkimaradások száma – közölte. Itt a katasztrófavédelem folyamatosan dolgozik a szolgáltatóval a károk helyreállításán – tette hozzá.

Forrás: MTI

Németországban halálos áldozatokat szedett a Niklas orkán

Kedd estig három halálos áldozata volt Németországban a Niklas orkánnak, a helyenként óránkénti 160-190 kilométeres sebességgel lecsapó vihar az ország számos térségében közlekedési fennakadásokat okozott.

Az ország keleti részén fekvő Szász-Anhalt tartományban meghalt egy férfi, mert rádőlt egy betonfal, amely az erős széltől megrongálódott.
A nyugati Rajna-vidék–Pfalz tartományban autóra zuhant egy kidőlt fa, a kocsi mindkét utasa életét vesztette.

heutede

Fotó: heute.de

A Niklas viharciklon kedd délelőtt érte el az orkán erősséget. Az Északi-tenger felől érkezett front a Baltikum felé vonul, éjszaka hagyja el Németország területét. A Német Időjárástani Intézet (DWD) az ország nagyjából kétharmadára a második legmagasabb, piros figyelmeztetést adta ki. Az ország legmagasabb pontján, az Alpokban lévő Zugspitzén óránkénti 192 kilométeres sebességű széllökést is mértek. Estig csak az ország északnyugati részén lehetett csökkenteni a riasztás fokozatát.
Az utóbbi évek egyik legnagyobb vihara több térségben közlekedési fennakadásokat okozott. A frankfurti repülőtéren 150 járatot kellett törölni. A legnépesebb tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában leállították a vasúti közlekedést, a pályaudvarokon több ezren vesztegelnek. Alsó-Szászországban nem közlekednek a vonatok a regionális járatokon, Bajorországban a távolsági vasúti közlekedés bénult meg az orkán miatt. A tartomány fővárosában, Münchenben kiürítették a főpályaudvart, mert az épület tetőszerkezetéből a szél miatt kimozdultak és lezuhantak üvegből készült elemek.

niklas

Fotó: abendzeitung-muenchen.de

Országszerte számos épület tetejéből tépett ki darabokat a szél, és sok autót megrongáltak az orkán által leszaggatott faágak és födémdarabok. A vihar Lipcse térségében egy teherautót is felborított. A tűzoltók csaknem valamennyi településen dolgoznak a viharban kicsavarodott fák és leszakított tetőelemek eltakarításán. Egyedül Berlinben 14 és 17 óra között 320 riasztást kaptak.
A ciklon nagy mennyiségű csapadékot hozott magával, sok helyütt esővel, jégesővel érkezett, Berlinben hó is esett.
Berlin, 2015. március 31., kedd (MTI)

Forrás : MTI

Kékszalag – A vitorlázók mintegy ötöde bajba került a balatoni versenyen

A Kékszalag vitorlásverseny résztvevőinek mintegy ötöde felkészületlennek bizonyult tudásban, vagy műszakilag, ezért bajba került az egyébként nem rendkívüli időjárásban, a vizimentők csütörtök délután óta folyamatosan mentik az embereket; az anyagi kár jelentős, személyi sérülés csak néhány esetben történt eddig, azok sem súlyosak.

Erről Bagyó Sándor, a Vizimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője nyilatkozott péntek hajnalban az MTI-nek mentés közben.
Mint arról beszámolt, a 2011-es nagy viharhoz képest jóval kegyesebb az időjárás a Balatonon, 40-60 kilométer/órás szélerősségű a vihar, helyenként esik az eső és rosszak a látási viszonyok. A verseny 522-es rekordszámú indulója közül 100-150-re tehető azok száma, akik felkészületlenül vágtak neki a távnak, és jó esetben menet közben feladták a küzdelmet. Eddig 3-4 hajó borult fel és került víz alá, 10-15 árbóc- és 5-6 kormánytörés történt, továbbá 30-40 induló estében vászonszakadás miatt kellett segítséget nyújtani. A vízbekerülteket mind kimentették, eltűnt személyről nincs hír, néhányan megsérültek, amelyek közül a legsúlyosabb vállficam, illetve kézfejtörés volt eddig.
Bagyó Sándor emlékezetett arra, hogy a verseny elején mindenkinek felhívták a figyelmét az okostelefonos applikáció lehetőségére, amelynek letöltésével pontosan meg tudják adni a koordinációjukat a hajósok bajba kerülésük esetén. A verseny indulásakor még alig éltek a lehetőséggel, azóta viszont sokan megtették, és ez jelentősen segíti a mentési munkákat.
A vízimentők 7 saját és 8, a vitorlás szövetség által biztosított hajót koordinálva dolgoznak csütörtök délután óta folyamatosan. A mentési munkákban a vízirendőrség is részt vesz. Pontos adatokat a későbbiekben közölnek.
A jó szélben 522 hajó vágott neki csütörtök reggel a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred 155 kilométeres távnak Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő vitorlásversenyén. A győztes Fifty-Fifty nevű kétárbocos katamarán több mint három órával megjavítva saját rekordját, 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt teljesítette a távot, nagy fölénnyel nyerve a 46. Kékszalag Audi Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyt. A mezőny egy része jelenleg is küzd a táv teljesítésével, többen feladták a versenyt a rossz időjárás miatt.

Forrás: MTI

Xaver orkán – Összefoglaló

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti:
Az utóbbi évtizedek legnagyobb vihara csapott le csütörtökön Európa északnyugati részére. Nagy-Britanniában két ember meghalt és háztartások tízezrei maradtak áram nélkül a Xaver orkán miatt, Belgiumban több ezer embert ki kellett telepíteni, Hollandiában és Németországban pedig súlyos fennakadások voltak a közlekedésben, de katasztrófa nem történt.

A Grönland fölött kialakult vihar óránkénti 180 kilométeres erősségű széllökésekkel érkezett meg a skót felföldre, Edinburghtól nyugatra ráborított egy teherautót több autóra. A teherautó sofőrje meghalt. Az angliai Nottinghamshire megyében is meghalt egy ember, akire rádőlt egy fa. Skóciában csaknem 100 ezer háztartás maradt áram nélkül, mert a vihar megrongálta a vezetékeket.

Reuters fotó


A hollandiai Rotterdamban, a legnagyobb európai tengeri kikötőben a Xaver orkán miatt fel kellett függeszteni a munkát, az amszterdami repülőtéren pedig csaknem 100 járatot töröltek. A vihar miatt fennakadások voltak a vasúti közlekedésben is, több mint egy órás késésekkel közlekedett például az Amszterdamot Brüsszellel és Párizzsal összekötő nemzetközi nagysebességű vonat, a Thalys. Belgium tengerparti részén több ezer embert ki kellett telepíteni otthonából. Dániában lezárták a főváros, Koppenhága nemzetközi repülőterét.
Németország északnyugati részét délután érte el az orkán. A partvidéken sok helyütt áradások voltak, Sylt szigetén 159 kilométeres sebességű széllökést mértek. Az ország belsejében a magasabban fekvő területeken volt a legerősebb a vihar, a Harz-hegység legmagasabb hegyén, az 1141,4 méteres Brockenen 150 kilométeres széllökést regisztráltak.
Az északi tartományokban a legtöbb településen tanítási szünet volt, a munkahelyeken hamarabb befejezték a munkát, a szabadtéri rendezvényeket elhalasztották, katasztrófa így nem történt, de volt több súlyos közúti baleset, a tűzoltókat és katasztrófa-elhárítókat pedig több száz helyszínre riasztották, többnyire kidőlt fák, leszakadt faágak és megrongálódott tetők miatt.

Reuters fotó


Az orkán sújtotta térség legnagyobb városában, az 1,8 millió lakosú Hamburgban lezárták a repülőteret, és víz alá került a belváros egy része a régi kikötőnél. A Xaver elvonulásáig, péntek estig három vihardagály lehet, a vihar legnehezebb szakasza a péntekre virradó éjjel lesz a szakértők szerint.
A rendkívül erős ciklon miatt a Berlin-Hannover-Münster vonaltól északra mindenütt magas vagy a legmagasabb fokú figyelmeztetés van érvényben. A lakosságnak azt tanácsolják, hogy aki csak teheti, maradjon otthon. A Német Időjárástani Intézet (DWD) előrejelzése szerint pénteken az Északi-tenger partvidékén 140 kilométeres, a tengertől távolabb fekvő régiókban 110 kilométeres széllökések lehetnek. A viharciklon hidegfronttal érkezik, péntek reggelre hófúvást jeleznek és az utak eljegesedésének veszélyére figyelmeztetnek.

Forrás: MTI

05.17. Mintegy száz riasztást kaptak a tűzoltók

Az országon pénteken végigsöprő zivatarral összefüggésben mintegy száz esethez riasztották a tűzoltókat – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője szombat reggel az MTI-vel.

Hajdu Márton azt mondta: a legtöbb esetben a viharos szél által leszakított faágak, kidőlt fák miatt hívták a tűzoltókat, de sok helyen okozott problémát a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék is.
A Baranya megyei Babarcon és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Szentistvánon kitelepítésre is szükség volt. Az utóbbi településen volt a legkritikusabb a helyzet, ahol összesen 17 házban keletkezett kár a vihar következtében.
Számos helyen jelenleg is dolgoznak a katasztrófavédelem tűzoltó egységei – tette hozzá az OKF helyettes szóvivője.

Forrás: MTI

Sikeres jégeső elhárítás Bács-Kiskunban

Sikerrel debütált a jégeső-elhárítás Bács-Kiskun megyében.
A helyi termelők kezdeményezésére, a HUNGAROFORCE és az EUMET.HU szoros együttműködésével idén május 1-én elindult a megye első önállóan üzemelő jégeső-elhárító rendszere.
Több más megyében jelenleg is folyik a rendszer kiépítése, Bács-Kiskunban ugyanekkor a védelem alatt álló terület mára már elérte a 300.000 ha-t és a szám folyamatosan növekszik.

A módszer a feláramlás magvasítása, melynek lényege, hogy mesterséges jégmagokat képeznek – 1 gép óránként 1 billiárd darabot -, ezekkel a parányi kristályokkal avatkoznak be a jégképződésbe. A talajfelszínen elégetve ezzel a speciális anyaggal dúsítják a levegőt, majd kristályokat a viharok előtti feláramlás juttatja a jégképződés helyére. Ennek eredményeként nagyméretű jég helyett rengeteg apró jégszem keletkezik, melyek további méretvesztés után jégkása vagy eső formájában érnek földet.
A beavatkozással tehát a jégszemek mérete jelentősen csökkenthető, így drasztikusan visszaesik a károkozó jégverések száma.
A tudományosan igazolt jégkárcsökkentő eljárások mindegyike ezen a hatásmechanizmuson alapul. Ezek közül a talaj menti magvasítás a legelterjedtebb, miután ez a módszer kínálja a legkézenfekvőbb, leginkább költség-hatékony megoldást a jégkárok mérséklésére.

A rendszer nagy területen a leghatékonyabb. Egy optimális háló kiépítése esetében hektáronkénti beruházás körülbelül 300 forint, az éves fenntartás költsége – hektáronként – az adott év időjárásától függ, de szélsőséges esetben sem haladja meg a beruházási költség felét.
Európa számos országában használt és jól bevált technika a gazdák tapasztalatai alapján nálunk is optimális és hatékony megoldást jelent.

A rendszer üzemeltető HUNGAROFORCE hathatós erőfeszítései, valamint az EUMET megbízható meteorológiai figyelmeztető előrejelzései együttesen meghozták az eredményt Bács-Kiskun megyében is. A rendszerhez csatlakozó termelők – területük méretétől függően – tízmilliós nagyságrendű értékmegóvásukról számoltak be egy-egy veszélyes időjárási helyzet idején.
A védett területeken csupán eső és jégkása hullott a leginkább jégveszélyes időjárási körülmények idején is. Ha az elmúlt hónapokban az ország más területein megtörtént igen komoly, terméspusztító jégverésekre gondolunk, ez nagyon komoly eredmény.

A Bács-Kiskun megyében alkalmazott hatékony jégvédelem megoldással szolgálhat azon termelőknek is, akik eddig tehetetlenek voltak a jégverésekkel szemben.

A védekező telepítés további részleteiről bővebb tájékoztatást az info@jegesoelharitas.com címen, illetve a +3670/603-44-11 telefonszámon érhetnek el.

Viharkárok, villámcsapások, sérültek

Villámcsapás miatt újra kellett éleszteni két 20 év körüli fiatalembert vasárnap délután a Győr-Moson-Sopron megyei Agyagosszergényben – tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-t.

Győrfi Pál elmondta: a fiatalok a zuhogó esőben fociztak, amikor a pálya közepére lecsapott egy villám. Az Országos Mentőszolgálat egységei Kapuvárról, Sopronból és Csornáról mentek a helyszínre.
A két újraélesztett játékost a soproni kórház intenzív osztályára szállították. Rajtuk kívül további 18 embert – 17 játékost és egy fának támaszkodó nézőt – ért a villámcsapás, de ők nincsenek életveszélyes állapotban. Többnyire fejfájásra, zsibbadásra panaszkodtak, a mentők a soproni és a szombathelyi kórházakba viszik őket megfigyelésre – mondta a szóvivő.

Legalább húsz családi háznak a tetejét verte szét, redőnyöket, ablakokat is betört, valamint autókat rongált meg a vasárnap kora esti jégeső Zalaszentgróton. Az önkormányzat, vállalkozók és a lakosok a tűzoltók segítségével ideiglenesen lefóliázzák a házakat.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI érdeklődésére közölte: Zalaszentgróton legalább húsz családi háznak a tetejét verte szét a jég. Fákat döntött ki és villanyvezetékeket is letépett a viharos szél.
A családi házak ideiglenes helyreállítása miatt nemcsak a helyi, hanem a zalaegerszegi és a keszthelyi tűzoltók is a helyszínre vonultak. Éjszakáig további bejelentésekre is számítanak.
Baracskai József polgármester (Demokratikus Koalíció) az MTI-nek azt mondta: leginkább palaborítású házak tetejét verte szét a jég, de cserepes házak fedésében is kárt okozott. Sok háznál az északi ablakokon lévő redőnyöket is kilyuggatta a jég, a csáfordi városrészben pedig a hegyről hirtelen lezúduló nagy mennyiségű víz okozott problémákat. Lakások ablakait törte be, és autók karosszériáját is megrongálta a diónyi nagyságú jég.
A vihar utáni első tapasztalatok szerint Zalaszentgróton egy széles sávban, valamint a tekenyei városrészben keletkezett a legtöbb kár. Tetőlécet és fóliát kaptak vállalkozásoktól, így az önkormányzat a vállalkozók és a lakosság segítségével, a tűzoltók közreműködésével igyekszik gondoskodni arról, hogy ideiglenesen fedél legyen a házakon – tette hozzá a polgármester.

A heves vihar miatt vasárnap este 8 órakor lezárták a Liszt Ferenc-repülőteret, a légikikötő nem fogad és nem indít egyetlen járatot sem – derült ki a közelkörzeti légiirányító és a leszálláshoz készülő repülőgépek közötti rádióforgalmazásból.

A flightradar24.com élő radarképe alapján nem sokkal este 8 óra után négy gép várt leszállásra Budapesten, a Ryanair és a Brussels Airlines brüsszeli, az Alitalia római, valamint a LOT varsói járata. A légiirányító azt közölte a gépek pilótáival, hogy várhatóan fél kilenckor nyitják meg újra a repülőteret.
A heves vihar elvonultával fél óra elteltével nyitották meg ismét a repülőtér kifutópályáit vasárnap este.
A Ryanair brüsszeli járata fél 9 után landolt, és nem sokkal később az Alitalia római járata is megérkezett. A LOT varsói járatának pilótája úgy döntött, hogy Bécsben száll le, a Brussels Airlines és a Finnair pilótái még várakoznak a légtérben. Időközben az Aeroflot moszkvai, a WizzAir római és a Swiss zürichi járata is felszállt, félórás késéssel.

Folyamatosan érkeztek a riasztások a vasárnap este Budapestet is elérő heves zivatarok miatt a fővárosi katasztrófavédelemhez.
Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a főváros több pontján vannak/voltak jelen egy időben. A XI. kerületben két épületről tetődarabok hullottak le, a XIV. kerületben egy nagyjából hatméteres fa dőlt ki, de a II., III., IV. és a X. kerületben is dolgoznak egységeik. Többnyire kidőlt fák, megrongálódott épületek miatt hívták a tűzoltókat – mondta a szóvivő.

Vízátfolyás miatt lezárták a Fejér megyei Lovasberény és Vértesacsa közötti főutat vasárnap este – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben az MTI-vel.

A vízátfolyás az érintett útszakaszon a viharos szél és az extrém mennyiségű csapadék következtében alakult ki.
A közútkezelő arra kérte a térségben közlekedőket, hogy a szélsőséges időjárási viszonyok miatt, amennyiben nincs halaszthatatlan dolguk, ne induljanak útnak, amennyiben mégis erre vállalkoznak, fokozott óvatossággal vezessenek.

Orkánerejű széllel csapott le a vihar Miskolcra és környékére vasárnap este, a tűzoltókat főleg fakidőlések miatt riasztották – tájékoztatta Rinyu Zsuzsanna, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

A megyében elsősorban Miskolcon okozott gondot a heves esőzéssel kísért vihar.
Rinyu Zsuzsanna elmondta: a csatornák nehezen tudják elnyelni a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű vizet, Miskolc perecesi városrészében pedig a patak vize emelkedett meg jelentősen.

Óriási erejű vihar és hatalmas eső zúdult szinte egyik pillanatról a másikra Vácra vasárnap este, “telibe találva” a Váci Világi Vigalom záró napja szabadtéri rendezvényeinek résztvevőit – erősítette meg az MTI információját a helyi önkormányzat egyik képviselője.

Kiss Zsolt (MSZP), aki ott volt a vihar kitörésének idején, elmondta: csak könnyebb sérültek vannak, inkább a tömeghisztéria és az emberek menekítése okozott gondot. Többen a háromnapos vigalom alkalmából felállított sátrakba menekültek, ám amikor azok recsegni-ropogni kezdtek, azokat szinte mindenki pánikszerűen elhagyta.
A hajóállomás környékén hatalmas víz hömpölygött, gyalogosan is gondot okozott a közlekedés.
Az áramszolgáltatás is szünetelt, ami tovább nehezítette a mentést, melyben a tűzoltók és a mentők is részt vettek – mondta a képviselő.
A Dunakanyar legnagyobb fesztiválját, a Váci Világi Vigalmat huszadik alkalommal tartották a Duna-parti városban.


Forrás: MTI