A legsebesebben örvénylő légköri jelenségek a gyönyörű, de félelmetes tornádók. Gyakori előfordulásuk igazán Észak-Amerikában van, különösen a Mississippi medencéjében, az óriás síkságon a Kordillerák és Alleghany-hegység között. A legtöbbet szenvedő államok Alabama, Arkansas, Kansas, Iowa, Illinois, Indiana, Missouri. Az egészen északi államokat nem fenyegetik. A tornádó a leggyakrabban akkor képes kialakulni, amikor egy erős mérsékelt övi ciklon örvénylik a síkság felett és ennek délkeleti negyedében igen hideg légtömeg kerül az igen meleg fölé.
Persze tornádók előfordulnak másutt is, hazánkból is ismerünk tornádó-eseteket, még ha jóval ritkábbak is, mint a tornádók „hazájában”. Ezek is hasonlóképpen alakulnak ki. Az alsó, jóval melegebb levegő felfelé emelkedve utat talál magának a felső hidegebb levegőn, a gyors emelkedés közben heves forgásba jön. Ez az erőteljes mozgás a magasban indul meg, de lassan forgásba hozza az alsóbb légrétegeket is. Az igen erős örvénylés erős nyomáscsökkenést okoz a forgatag tengelyében, ezáltal lehűlést is, így a benne lévő addig láthatatlan pára kicsapódik. A felhők alján lassanként egy lenyúló ún. „felhőzsák” jelenik meg, egyre lejjebb, lejjebb érve. Leginkább az elefánt ormányához hasonlító lefelé vékonyodó tölcsér sokszor nem éri el a földfelszínt, ezt a jelenséget „tubának” hívjuk. Sokan ennek láttán is tornádót kiáltanak, miközben pl. a háztetők takarásában nem is látható, hogy a tölcsér el sem éri a talajt. Ilyenkor kártétel nélkül elvonul. Amikor azonban eléri a Föld felszínét, nincs kiemelkedő tárgy, ami ellent tudna neki állni, olyan mint egy pergőfúró.
A forgatag alsó átmérője általában „csak” kb. 100 métertől 500 méterig terjed, ilyen keskeny sávot tarolhat le. A tapasztalatok szerint a benne zajló örvénylés sebessége elérheti a 300- 350 km/h sebességet is, miközben maga a tölcsér általában 30 – 50 km/h sebességgel halad tovább, azaz a szélességének megfelelő 300 méter utat megtesz egy félperc alatt. A közepében igen kicsi légnyomás uralkodik, de nyilvánvalóan erre vonatkozó konkrét mérési adat nehezen állna rendelkezésre, miután a tornádó minden útjába esőt felszippant. A rendkívül alacsony légnyomásra utal, hogy a bezárt házak szétrobbannak, a falak szétdőlnek, tetők felrepülnek, bútorok a felhőkig emelkednek, öles fák gyökerestől szakadnak ki, akár egy-két kilométerrel odébb dobódnak ki.
Amikor a felhőtölcsér még csak messziről közeledik, a szemtanúk akár 1000 m magasban is tárgyakat láttak keringeni, deszkákat, tetődarabokat stb… A közeledő tornádó nagy, mély robaját messziről lehet hallani.
Az „elefánt ormány” nem mindig függőleges, előfordul, hogy hosszan ívelten elhajlik.
Egy Hunter nevű amerikai meteorológus már a múlt században kiváló statisztikát készített. Ebben az derült ki, hogy a legtöbb tornádó májusban alakul ki, de sok történt áprilisban, júniusban is. Legtöbbször a felhőszakadással, jégesővel is járó zivatarokhoz kapcsolódó jelenség (lsd. Mezőhegyes 2010 június 18. ). A statisztika szerint a legtöbb tornádó napközben 16 – 18 óra között alakult ki, de meglehetősen sok 14 és 16 óra között is, legkevesebb 18 óra után. Ugyanakkor egy-egy már a nap minden órájában képes volt létrejönni. Az Egyesült Államok területén, a tornádók „hazájában”, a fent említett területeken 25 év alatt 1182 tornádót jegyeztek fel.
Még szerencsésnek mondható, hogy a nagy pusztításukkal viszonylag keskeny sávban tarolnak. Előfordult már több esetben, hogy viszonylag kevés kárral „úszták meg” a forgószél áthaladását, a „pergőfúró” visszahúzódott és nem érte el a földfelszínt, elrohant a falu fölött úgy, hogy „csak” a templom tetejét szedte le, de mást nem érintett.
Akkor képes nagy kárt okozni, ha sűrűn lakott helyen csap le. Így pl. 1925. március 18-án az Egyesült Államokban 792 emberéletet oltott ki, 18 millió dollár kárt okozott, kb. 3000 embert súlyosan megsebesített.
Más vidékeken is megjelenik néha egy-egy tornádó, de közel sem olyan gyakran, mint a Missisippi síkságján.
Láttak már Dél_Afrikában a pusztában is és elő-előfordult a Kárpát-medencében is. Szerencsére többnyire lakatlan, vagy gyéren lakott területen.
Megbízható leírása van egy 1892. május 31-én a horvátországi Novszka vasútállomásán keresztül vágtató tornádónak. Ezt Mohorovicic horvát meteorológus tanulmányozta:
1892. május 31-én 16:16 perckor vegyesvonat érkezett Novszára Jaszenovác felől. Rövid tartózkodás után indult is tovább Ujgradiska felé. (Jaszenovác ott található, ahol az Una folyó beömlik a Szávába, ettől északra van Novszka (északi szélesség: 45.340556, keleti hosszúság 16.976944)
Alig haladt a vonat 150 métert az állomástól, egy tornádó rohant rajta keresztül. A legutolsó kocsit felkapta és a távíródrótok felett kidobta a rétre 30 méter távolságra (a kocsi kb. 13 tonna volt). Eközben a távíródrót sértetlen maradt. Másik 11 kocsit jobbra, balra széthajigálta a sínek mellé, felfordította, összezúzta, de a mozdony és a legelső 6 kocsi ép maradt. A tornádóval együtt járó zivatar éjszakai sötétséget okozott, az épületben az állomásfőnök felesége kiszaladt a folyosóra megnézni, hogy az ablakok csukva vannak-e. Irtózatos csattogást, dörgést, zúgást hallott, vissza akart sietni a szobába, de a befelé nyíló ajtót már nem tudta kinyitni, nyilván mert kint már hirtelen igen kicsi lett a légnyomás. A következő percben már felpattant az ajtó, az ablakok keretestől a szobába zuhantak. Az irdatlan süvítésben a feje felett az egész háztető lerepült. Az állomásépület mellett tartózkodó 17 éves lányt a tornádó felkapta, messzire elvitte, majd leejtette, a beszámoló szerint hihetetlen szerencsével nem történt komolyabb baja. Az állomástól északra lévő erdőben kb. 150 000 db bükk- és tölgyfa feküdt kidőlve, köztük méteres átmérőjűek is. Szemtanúk állítása szerint a forgószél kb. 3,5 km hosszan, 500 m szélességben pusztított.
Egy másik tornádóról is létezik hiteles leírás, Cholnoky Jenő földrajztudós tanár személyesen látta.
1907. május 25-én 16 órakor pusztító, heves tornádó robogott keresztül Székelyföldön Kecset-Kisfalud, Farkaslaka és Szentlélek falvakon. Derült meleg időben szinte semmi jele nem volt vihar érkezésének. Majd 16 óra táján nyugat-északnyugat felől minden komolyabb felhő nélkül nagy, hosszú tölcsér közeledett. Kitörte a fákat, ledöntötte a házakat. Farkaslakán a templomot ugyan megrongálta, de csak súrolta, de mellette a fákat mind kitördelte. A falunka szerencsére „csak” a keskeny közepén haladt végig, majd Szentlélek és Bogárfalva közt eltűnt a halmok között. Úgy látszik a Hargita fennsík meredek pereme korai felemelkedésre kényszerítette. Az egész néhány perc alatt lezajlott.
Egy másik tornádó Bia és Vác között kb. 70 km hosszban, 1 km szélességben, mindössze 6 perc alatt hagyott maga mögött tragikus nyomokat 1924. június 13. 5 ember halt meg, 61 megsebesült, 6 millió aranykorona kár keletkezett.
Ez a tornádó is komoly katasztrófát okozott, méreteiben mégis ennél jóval nagyobbakkal járt egy korábbi, 1912. május 13-ai erdélyi forgótölcsér. 15:50 –kor Bálványosváralján állította meg a református templom toronyóráját, 16 h után már Korondon pusztított, 110 kilométerre délkeletre Bálványosváraljától. Azaz ebben nem csak a forgási sebesség volt pusztító, de maga a tölcsér is szokatlan, orkánerejű sebességgel, kb. 120 km/h-ával száguldott. Dés közelében kezdődött, majd Blenkemező falu irányába haladt, itt béres-szekereket emelt a levegőbe. (Összefoglaló: dr Schilling Gábor: „Az 1912. évi erdélyi szélvihar” címen.). Ezután Bálványosváraljának rohant „a falu derekát szelte át, képtelen pusztítást végezve”. A református-, katolikus templomot, ezt a paplakkal együtt szétdúlta, csak néhány kőfal maradt. A szatócsboltot úgy elvitte, hogy csak a mázsálót nem bírta felemelni, onnan lehetett tudni, hol volt a bolt. A legnagyobb baj az volt, hogy a házak zöme fából épült és ezek mint a kártyavárak omlottak össze, repültek el. A határban 60 darab juhot szippantott fel és rakta le 100 méterrel magasabb domboldalra.
Olykor tornádó közelségére utaló más jelekről is beszámolnak a tudósítások. Ilyen például az, amikor forgószél által felkapott élőlények, tárgyak hullanak az égből. Nagykanizsa közelében 1939. július 9-én békaeső hullott: a szemtanúk mintegy 300 méter hosszú sávban láttak apró „tüzesbékákat” (vöröshasú unkákat) potyogni az égből. Tarpán 1934-ben és 1942-ben is halesőt figyeltek meg. Az apró halakat a Tisza öntésterületéről emelhette föl a tornádó tölcsére.
Egy jóval későbbi eset és szerencsére jóval kisebb pusztítású történt 1972. május 19-én is, egy víztölcsér, ún. tromba alakult ki a Balaton fölött, majd gyökerestül csavarta ki a balatonfüredi Tagore-sétány fáinak tucatjait.
Egy-egy hazai jelentősebb tornádóról később is érkezett hiteles tájékoztatás:
pl. 1996. június 21.:Torvaj és Sérsekszőlős, 1997. november 11.: Kunszentmárton, 1998. július 18.:Tar, 1998. augusztus 21.: Csorvás, 1999. május 2., Szikszó.stb.
Napjaink híradásaiban gyakran mutatnak be felhőből lenyúló felhőtölcséreket, ezek esetenként a háztetők takarásában nem is láthatóak jól, szerencsére többségükben nem is érik el a talajt, de mindenképpen jelzik, hogy a természet legyőzhetetlen nagy úr. Természetes, hogy nagy az érdeklődés iránta.
A természet erőit megzabolázni gyakran teljesen lehetetlen, ha néha-néha kialakul egy komoly jelenség, azt megszüntetni emberi erővel szinte lehetetlen, legfeljebb jó okkal bízhatunk a ritkaságukban és hogy zömükben lakatlan térség felett vonulnak el, vagy amennyiben csak egy mód van rá, az embernek saját épségét védve, kikerülni azokat.
Mint a fenti példák is mutatják, olykor már megtörtént egy-egy nagy erejű pusztítás, annál nagyobb eséllyel, minél nagyobb a lakott területek aránya. Mégis a többség szerencsére csak hallomásból, olvasmányaiból ismeri ezeket.
A gyakoriságukról alkotott egyes vélemények is igen csalókák. Miért? Mert nem csak a népsűrűség lett nagyobb az elmúlt évszázadok óta, de a hírközlés is óriási fejlődésen ment át. Az elektronikus hírközlők ugrásszerű fejlődésével, ma már mindenről azonnal tudomást szerezhetünk ha bármi történik a világban, ellentétben a korábbi időkkel. Ráadásul ma már nincs olyan területe hazánknak sem, ahol magának a lakosságnak ne lenne módja azonnal tudósítani. Nincs olyan hely, ahol legalább egy embernek ne lenne mobiltelefonja, amivel azonnal tudósíthat akár képben, videóval is. Nem történhet semmi, amit valaki azonnal ne észlelne napjainkban.
Így ha olvasónk érdekes, szép, vagy veszélyes időjárási jelenséget lát, örömmel vesszük, ha részt vállal a hiteles tájékoztatásban és a megörökített jelenséget feltölti portálunkra.
Szerencsésen rátalált eltévedt magyar hegymászók egy csoportjára vasárnap az osztrák Alpokban a hegyimentő-szolgálat – jelentette az osztrák közszolgálati rádió (ORF).
