05.17. Mintegy száz riasztást kaptak a tűzoltók

Az országon pénteken végigsöprő zivatarral összefüggésben mintegy száz esethez riasztották a tűzoltókat – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője szombat reggel az MTI-vel.

Hajdu Márton azt mondta: a legtöbb esetben a viharos szél által leszakított faágak, kidőlt fák miatt hívták a tűzoltókat, de sok helyen okozott problémát a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék is.
A Baranya megyei Babarcon és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Szentistvánon kitelepítésre is szükség volt. Az utóbbi településen volt a legkritikusabb a helyzet, ahol összesen 17 házban keletkezett kár a vihar következtében.
Számos helyen jelenleg is dolgoznak a katasztrófavédelem tűzoltó egységei – tette hozzá az OKF helyettes szóvivője.

Forrás: MTI

OKF: homokzsákokkal is védekezni kellett a sok eső miatt

MTI Fotó: Mohai Balázs

A heves zivatarok miatt ötvennél több kidőlt fához és épületkárokhoz riasztották a tűzoltókat. Több helyen a hirtelen lezúduló jelentős mennyiségű eső okozott gondot, volt ahol homokzsákokkal kellett megvédeni a házakat a víztől – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője péntek reggel az MTI-vel.

Hajdu Márton elmondta, hogy a csütörtökön, a kora esti óráktól kipattanó heves zivatarok miatt a tűzoltóknak egyre több helyen kellett beavatkozniuk. Az érintett megyékben a viharral összefüggésben több mint 80 riasztásuk volt, ezek között a legtöbbször Bács-Kiskun, Fejér és Pest megyében kérték a tűzoltók segítségét.
Ötvennél több alkalommal kidőlt fák miatt riasztották a tűzoltókat, de 7 épületkárnál is be kellett avatkozniuk, máshol szivattyúzniuk kellett.
Esztergomban egy utcában több házat homokzsákokkal kellett megvédeni a víztől – mondta Hajdu Márton.
A csütörtöki heves zivatarok során volt ahol óránként több mint 100 kilométeres erősségű széllökést, másutt csaknem 50 milliméteres csapadékmennyiséget és jégesőt okozó zivatarcellát is rögzítettek.

Forrás: MTI 2013. május 3., péntek 7:20

Sikeres jégeső elhárítás Bács-Kiskunban

Sikerrel debütált a jégeső-elhárítás Bács-Kiskun megyében.
A helyi termelők kezdeményezésére, a HUNGAROFORCE és az EUMET.HU szoros együttműködésével idén május 1-én elindult a megye első önállóan üzemelő jégeső-elhárító rendszere.
Több más megyében jelenleg is folyik a rendszer kiépítése, Bács-Kiskunban ugyanekkor a védelem alatt álló terület mára már elérte a 300.000 ha-t és a szám folyamatosan növekszik.

A módszer a feláramlás magvasítása, melynek lényege, hogy mesterséges jégmagokat képeznek – 1 gép óránként 1 billiárd darabot -, ezekkel a parányi kristályokkal avatkoznak be a jégképződésbe. A talajfelszínen elégetve ezzel a speciális anyaggal dúsítják a levegőt, majd kristályokat a viharok előtti feláramlás juttatja a jégképződés helyére. Ennek eredményeként nagyméretű jég helyett rengeteg apró jégszem keletkezik, melyek további méretvesztés után jégkása vagy eső formájában érnek földet.
A beavatkozással tehát a jégszemek mérete jelentősen csökkenthető, így drasztikusan visszaesik a károkozó jégverések száma.
A tudományosan igazolt jégkárcsökkentő eljárások mindegyike ezen a hatásmechanizmuson alapul. Ezek közül a talaj menti magvasítás a legelterjedtebb, miután ez a módszer kínálja a legkézenfekvőbb, leginkább költség-hatékony megoldást a jégkárok mérséklésére.

A rendszer nagy területen a leghatékonyabb. Egy optimális háló kiépítése esetében hektáronkénti beruházás körülbelül 300 forint, az éves fenntartás költsége – hektáronként – az adott év időjárásától függ, de szélsőséges esetben sem haladja meg a beruházási költség felét.
Európa számos országában használt és jól bevált technika a gazdák tapasztalatai alapján nálunk is optimális és hatékony megoldást jelent.

A rendszer üzemeltető HUNGAROFORCE hathatós erőfeszítései, valamint az EUMET megbízható meteorológiai figyelmeztető előrejelzései együttesen meghozták az eredményt Bács-Kiskun megyében is. A rendszerhez csatlakozó termelők – területük méretétől függően – tízmilliós nagyságrendű értékmegóvásukról számoltak be egy-egy veszélyes időjárási helyzet idején.
A védett területeken csupán eső és jégkása hullott a leginkább jégveszélyes időjárási körülmények idején is. Ha az elmúlt hónapokban az ország más területein megtörtént igen komoly, terméspusztító jégverésekre gondolunk, ez nagyon komoly eredmény.

A Bács-Kiskun megyében alkalmazott hatékony jégvédelem megoldással szolgálhat azon termelőknek is, akik eddig tehetetlenek voltak a jégverésekkel szemben.

A védekező telepítés további részleteiről bővebb tájékoztatást az info@jegesoelharitas.com címen, illetve a +3670/603-44-11 telefonszámon érhetnek el.

Viharkárok, villámcsapások, sérültek

Villámcsapás miatt újra kellett éleszteni két 20 év körüli fiatalembert vasárnap délután a Győr-Moson-Sopron megyei Agyagosszergényben – tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-t.

Győrfi Pál elmondta: a fiatalok a zuhogó esőben fociztak, amikor a pálya közepére lecsapott egy villám. Az Országos Mentőszolgálat egységei Kapuvárról, Sopronból és Csornáról mentek a helyszínre.
A két újraélesztett játékost a soproni kórház intenzív osztályára szállították. Rajtuk kívül további 18 embert – 17 játékost és egy fának támaszkodó nézőt – ért a villámcsapás, de ők nincsenek életveszélyes állapotban. Többnyire fejfájásra, zsibbadásra panaszkodtak, a mentők a soproni és a szombathelyi kórházakba viszik őket megfigyelésre – mondta a szóvivő.

Legalább húsz családi háznak a tetejét verte szét, redőnyöket, ablakokat is betört, valamint autókat rongált meg a vasárnap kora esti jégeső Zalaszentgróton. Az önkormányzat, vállalkozók és a lakosok a tűzoltók segítségével ideiglenesen lefóliázzák a házakat.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI érdeklődésére közölte: Zalaszentgróton legalább húsz családi háznak a tetejét verte szét a jég. Fákat döntött ki és villanyvezetékeket is letépett a viharos szél.
A családi házak ideiglenes helyreállítása miatt nemcsak a helyi, hanem a zalaegerszegi és a keszthelyi tűzoltók is a helyszínre vonultak. Éjszakáig további bejelentésekre is számítanak.
Baracskai József polgármester (Demokratikus Koalíció) az MTI-nek azt mondta: leginkább palaborítású házak tetejét verte szét a jég, de cserepes házak fedésében is kárt okozott. Sok háznál az északi ablakokon lévő redőnyöket is kilyuggatta a jég, a csáfordi városrészben pedig a hegyről hirtelen lezúduló nagy mennyiségű víz okozott problémákat. Lakások ablakait törte be, és autók karosszériáját is megrongálta a diónyi nagyságú jég.
A vihar utáni első tapasztalatok szerint Zalaszentgróton egy széles sávban, valamint a tekenyei városrészben keletkezett a legtöbb kár. Tetőlécet és fóliát kaptak vállalkozásoktól, így az önkormányzat a vállalkozók és a lakosság segítségével, a tűzoltók közreműködésével igyekszik gondoskodni arról, hogy ideiglenesen fedél legyen a házakon – tette hozzá a polgármester.

A heves vihar miatt vasárnap este 8 órakor lezárták a Liszt Ferenc-repülőteret, a légikikötő nem fogad és nem indít egyetlen járatot sem – derült ki a közelkörzeti légiirányító és a leszálláshoz készülő repülőgépek közötti rádióforgalmazásból.

A flightradar24.com élő radarképe alapján nem sokkal este 8 óra után négy gép várt leszállásra Budapesten, a Ryanair és a Brussels Airlines brüsszeli, az Alitalia római, valamint a LOT varsói járata. A légiirányító azt közölte a gépek pilótáival, hogy várhatóan fél kilenckor nyitják meg újra a repülőteret.
A heves vihar elvonultával fél óra elteltével nyitották meg ismét a repülőtér kifutópályáit vasárnap este.
A Ryanair brüsszeli járata fél 9 után landolt, és nem sokkal később az Alitalia római járata is megérkezett. A LOT varsói járatának pilótája úgy döntött, hogy Bécsben száll le, a Brussels Airlines és a Finnair pilótái még várakoznak a légtérben. Időközben az Aeroflot moszkvai, a WizzAir római és a Swiss zürichi járata is felszállt, félórás késéssel.

Folyamatosan érkeztek a riasztások a vasárnap este Budapestet is elérő heves zivatarok miatt a fővárosi katasztrófavédelemhez.
Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a főváros több pontján vannak/voltak jelen egy időben. A XI. kerületben két épületről tetődarabok hullottak le, a XIV. kerületben egy nagyjából hatméteres fa dőlt ki, de a II., III., IV. és a X. kerületben is dolgoznak egységeik. Többnyire kidőlt fák, megrongálódott épületek miatt hívták a tűzoltókat – mondta a szóvivő.

Vízátfolyás miatt lezárták a Fejér megyei Lovasberény és Vértesacsa közötti főutat vasárnap este – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben az MTI-vel.

A vízátfolyás az érintett útszakaszon a viharos szél és az extrém mennyiségű csapadék következtében alakult ki.
A közútkezelő arra kérte a térségben közlekedőket, hogy a szélsőséges időjárási viszonyok miatt, amennyiben nincs halaszthatatlan dolguk, ne induljanak útnak, amennyiben mégis erre vállalkoznak, fokozott óvatossággal vezessenek.

Orkánerejű széllel csapott le a vihar Miskolcra és környékére vasárnap este, a tűzoltókat főleg fakidőlések miatt riasztották – tájékoztatta Rinyu Zsuzsanna, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

A megyében elsősorban Miskolcon okozott gondot a heves esőzéssel kísért vihar.
Rinyu Zsuzsanna elmondta: a csatornák nehezen tudják elnyelni a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű vizet, Miskolc perecesi városrészében pedig a patak vize emelkedett meg jelentősen.

Óriási erejű vihar és hatalmas eső zúdult szinte egyik pillanatról a másikra Vácra vasárnap este, “telibe találva” a Váci Világi Vigalom záró napja szabadtéri rendezvényeinek résztvevőit – erősítette meg az MTI információját a helyi önkormányzat egyik képviselője.

Kiss Zsolt (MSZP), aki ott volt a vihar kitörésének idején, elmondta: csak könnyebb sérültek vannak, inkább a tömeghisztéria és az emberek menekítése okozott gondot. Többen a háromnapos vigalom alkalmából felállított sátrakba menekültek, ám amikor azok recsegni-ropogni kezdtek, azokat szinte mindenki pánikszerűen elhagyta.
A hajóállomás környékén hatalmas víz hömpölygött, gyalogosan is gondot okozott a közlekedés.
Az áramszolgáltatás is szünetelt, ami tovább nehezítette a mentést, melyben a tűzoltók és a mentők is részt vettek – mondta a képviselő.
A Dunakanyar legnagyobb fesztiválját, a Váci Világi Vigalmat huszadik alkalommal tartották a Duna-parti városban.


Forrás: MTI

Országszerte több mint kétszázszor riasztották a tűzoltókat

Az éjszakai viharos időjárás miatt országszerte összesen 203 esethez riasztották a tűzoltókat – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője péntek reggel az MTI-vel.

Petróczi Tímea, az OKF szóvivője azt mondta: leginkább Budapest, valamint Pest, Nógrád és Fejér megye volt érintett. A fő problémát az erős szél okozta (Ferihegyen 107 km/órás széllökést is mértek), így a legtöbb munkát a kidőlt fák, megsérült vezetékek, illetve az épületkárok jelentették a tűzoltóknak. Kiemelt esemény nem történt, sérültekről az OKF-nek nincs információja – tette hozzá Petróczi Tímea.
Ferenczi Norbert, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI-nek korábban elmondta: Budapesten a péntek hajnali órákig 56 esetben kellett vonulniuk a tűzoltóknak a vihar miatt. Döntően fakidőlésekhez riasztották őket, illetve leszakadt felsővezetékek miatt. A XV. kerületben, a Naspolya utcában egy személyautóra dőlt egy fa, a IX. kerületben, a Határ úton pedig a villamos sínekre, megrongálva a felsővezetéket is.
A hivatalvezető azt mondta: személyi sérülés nem történt egy esetben sem. Hozzátette: a nap folyamán több helyszínre vissza kell menniük.

Forrás: MTI