ÁNTSZ: hamarosan kezdődik a parlagfűszezon

2014. július 22. Hírek , ,

Az idén is várhatóan július utolsó hetében, augusztus elején kezdődik a parlagfűszezon. Az allergiásoknak a tavalyi szezonnál erősebb pollenterhelésre kell készülniük – hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

Mint az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében írták, a múlt év száraz időjárása visszavetette a parlagfű fejlődését, így 2013-ban az elmúlt 13 év második legalacsonyabb pollenkoncentrációját mérték. Az idén viszont a viszonylag száraz telet csapadékos tavasz követte, és főként a parlagfű vegetatív fejlődésének időszakában, májusban, júniusban és júliusban sok eső esett. Emiatt “dúsan növekszik” a parlagfű, több pollenre lehet számítani.
Az ÁNTSZ kiemelte, hogy még nem késő a parlagfű kaszálása, a gyomirtás. A pollenmennyiségre vonatkozó előrejelzés a július végi, augusztusi időjárás függvényében még változhat.
A jelenlegi előrejelzések szerint az allergiások hamarosan tapasztalhatják az első tüneteket: orrfolyást, tüsszögést, torok- és szemviszketést, könnyezést. Az ÁNTSZ azt javasolja, hogy a betegek már most konzultáljanak a kezelőorvosukkal a szezont megelőző gyógyszerszedésről, hogy felkészítsék szervezetüket a várható allergén hatás mérséklésére.
Az aktuális pollenkoncentrációról a http://oki.antsz.hu honlapon lehet tájékozódni, ott az idén is elérhető lesz a Parlagfű pollen riasztási rendszer, valamint a múlt évben elindított pollennapló vezetésére is van lehetőség. A pollennapló személyre szabott polleninformációt ad, használata díjmentes. Segítségével a felhasználó egyszerű internetes felületen (https://www.pollendiary.com/Phd/hu/start) követheti, hogy a tünetei hogyan függnek össze az elmúlt napokban a tartózkodási hely közelében mért légköri pollenkoncentrációval.
Az allergiás tünetek csökkentésére hasznos tanácsok találhatók a www.antsz.hu oldalon, továbbá a http://oki.antsz.hu honlapon – írta az ÁNTSZ.

Forrás: MTI