Megyei előrejelzések
Országos részletes előrejelzés |
14 napos előrejelzés |
Megyék szerinti szöveges időjárás előrejelzés
Kiadva: 2025. december 4.
-
Jász-Nagykun-Szolnok megye időjárása
Jász-Nagykun-Szolnok megye térségében: Csütörtök este is hasonló marad az időjárási helyzet. Többségében szürke, felhős, párás idő lesz a jellemző.
A ködfelhőzetből bárhol előfordulhat szitáló eső, illetve nagyjából a Tisza vonalától nyugatra eső térségben mérsékelt intenzitású, tartósabb eső is előfordul.
Éjjel is marad a borús, nyirkos idő. Az ország nyugati felén lehet gyenge, hulló csapadék is, míg keletebbre a talaj közeli párásság fokozódik. Ködfoltokban bárhol előfordulat szitálás. Mérséklődik a lehűlés, viszonylag enyhe lehet a hajnal.
Pénteken is alapvetően erősen felhős, szürke, párás idő lesz jellemző. Az ország nyugati felén, illetve nagyjából a Tisza vonalától nyugatra eső térségben sokfelé esik időszakos, mérséklet intenzitású eső. A Tiszántúl térségében ezzel szemben inkább csak szitálás lehet, illetve, itt-ott, átmenetileg a felhőzet is elvékonyodhat.
Ennek megfelelően keleten lehet enyhébb, 10 fok körüli, míg nyugaton hidegebb a délután. Összességében az évszakos átlagnál enyhébb időnk lesz.
Éjjel is lehet nyugaton még kisebb eső, de már csökken a csapadékhajlam. Marad a borús, szürke, nyirkos időjárás. Talaj közeli ködfoltok terjeszkednek, melyekben szitálás bárhol kialakulhat.A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
péntek reggel 6,
péntek délután 8,
szombat reggel 7 fok körül alakul.A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Szombaton is marad az alapvetően szürke, rétegfelhős, eleinte sokfelé párás időjárás. Napközben, a keleti és déli országrészben nő a valószínűsége időszakosan elvékonyodó felhőzet melletti szűrt napsütés előfordulásának. Este, éjjel vastagodhat a felhőtakaró és szórványosan gyenge eső, szitálás is előfordul. Napsütés kialakulása esetén akár 10 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet, míg makacsan megmaradó köd- és rétegfelhőzet esetén jóval visszafogottabban emelkedik a hőmérséklet.- Vasárnapra - növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de most ismét borongósabb idő körvonalazódik. Délelőtt szórványosan kisebb eső, szitálás is előfordulhat. Délután, este, nyugaton kissé vékonyodhat a felhőtakaró. Gyenge marad a légmozgás.
- Hétfőn, kedden országszerte borús idő valószínű. Elszórtan lehet szemerkélés, kisebb eső is, de nem mindenhol esik és csak kis mennyiségű csapadék érkezése valószínű. Egyelőre az északi országrészben látszik esély tartósabb eső előfordulására. Továbbra is az évszakos átlagnál enyhébb idővel lehet számolni.
- Szerdán jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de a köd és szürke rétegfelhőzet kissé vékonyodhat. Még bizonytalan, hogy mely országrészben, de itt-ott, átmenetileg fel is szakadozhat a felhőréteg, esély látszik némi szűrt napsütés előfordulására is.
-
Zala megye időjárása
Zala megye térségében: Csütörtök este is hasonló marad az időjárási helyzet. Többségében szürke, felhős, párás idő lesz a jellemző.
A ködfelhőzetből bárhol előfordulhat szitáló eső, illetve nagyjából a Tisza vonalától nyugatra eső térségben mérsékelt intenzitású, tartósabb eső is előfordul.
Éjjel is marad a borús, nyirkos idő. Az ország nyugati felén lehet gyenge, hulló csapadék is, míg keletebbre a talaj közeli párásság fokozódik. Ködfoltokban bárhol előfordulat szitálás. Mérséklődik a lehűlés, viszonylag enyhe lehet a hajnal.
Pénteken is alapvetően erősen felhős, szürke, párás idő lesz jellemző. Az ország nyugati felén, illetve nagyjából a Tisza vonalától nyugatra eső térségben sokfelé esik időszakos, mérséklet intenzitású eső. A Tiszántúl térségében ezzel szemben inkább csak szitálás lehet, illetve, itt-ott, átmenetileg a felhőzet is elvékonyodhat.
Ennek megfelelően keleten lehet enyhébb, 10 fok körüli, míg nyugaton hidegebb a délután. Összességében az évszakos átlagnál enyhébb időnk lesz.
Éjjel is lehet nyugaton még kisebb eső, de már csökken a csapadékhajlam. Marad a borús, szürke, nyirkos időjárás. Talaj közeli ködfoltok terjeszkednek, melyekben szitálás bárhol kialakulhat.A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
péntek reggel 6,
péntek délután 8,
szombat reggel 5 fok körül alakul.A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Szombaton is marad az alapvetően szürke, rétegfelhős, eleinte sokfelé párás időjárás. Napközben, a keleti és déli országrészben nő a valószínűsége időszakosan elvékonyodó felhőzet melletti szűrt napsütés előfordulásának. Este, éjjel vastagodhat a felhőtakaró és szórványosan gyenge eső, szitálás is előfordul. Napsütés kialakulása esetén akár 10 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet, míg makacsan megmaradó köd- és rétegfelhőzet esetén jóval visszafogottabban emelkedik a hőmérséklet.- Vasárnapra - növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de most ismét borongósabb idő körvonalazódik. Délelőtt szórványosan kisebb eső, szitálás is előfordulhat. Délután, este, nyugaton kissé vékonyodhat a felhőtakaró. Gyenge marad a légmozgás.
- Hétfőn, kedden országszerte borús idő valószínű. Elszórtan lehet szemerkélés, kisebb eső is, de nem mindenhol esik és csak kis mennyiségű csapadék érkezése valószínű. Egyelőre az északi országrészben látszik esély tartósabb eső előfordulására. Továbbra is az évszakos átlagnál enyhébb idővel lehet számolni.
- Szerdán jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de a köd és szürke rétegfelhőzet kissé vékonyodhat. Még bizonytalan, hogy mely országrészben, de itt-ott, átmenetileg fel is szakadozhat a felhőréteg, esély látszik némi szűrt napsütés előfordulására is.
-
Veszprém megye időjárása
Veszprém megye térségében: Csütörtök este is hasonló marad az időjárási helyzet. Többségében szürke, felhős, párás idő lesz a jellemző.
A ködfelhőzetből bárhol előfordulhat szitáló eső, illetve nagyjából a Tisza vonalától nyugatra eső térségben mérsékelt intenzitású, tartósabb eső is előfordul.
Éjjel is marad a borús, nyirkos idő. Az ország nyugati felén lehet gyenge, hulló csapadék is, míg keletebbre a talaj közeli párásság fokozódik. Ködfoltokban bárhol előfordulat szitálás. Mérséklődik a lehűlés, viszonylag enyhe lehet a hajnal.
Pénteken is alapvetően erősen felhős, szürke, párás idő lesz jellemző. Az ország nyugati felén, illetve nagyjából a Tisza vonalától nyugatra eső térségben sokfelé esik időszakos, mérséklet intenzitású eső. A Tiszántúl térségében ezzel szemben inkább csak szitálás lehet, illetve, itt-ott, átmenetileg a felhőzet is elvékonyodhat.
Ennek megfelelően keleten lehet enyhébb, 10 fok körüli, míg nyugaton hidegebb a délután. Összességében az évszakos átlagnál enyhébb időnk lesz.
Éjjel is lehet nyugaton még kisebb eső, de már csökken a csapadékhajlam. Marad a borús, szürke, nyirkos időjárás. Talaj közeli ködfoltok terjeszkednek, melyekben szitálás bárhol kialakulhat.A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
péntek reggel 5,
péntek délután 7,
szombat reggel 7 fok körül alakul.A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Szombaton is marad az alapvetően szürke, rétegfelhős, eleinte sokfelé párás időjárás. Napközben, a keleti és déli országrészben nő a valószínűsége időszakosan elvékonyodó felhőzet melletti szűrt napsütés előfordulásának. Este, éjjel vastagodhat a felhőtakaró és szórványosan gyenge eső, szitálás is előfordul. Napsütés kialakulása esetén akár 10 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet, míg makacsan megmaradó köd- és rétegfelhőzet esetén jóval visszafogottabban emelkedik a hőmérséklet.- Vasárnapra - növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de most ismét borongósabb idő körvonalazódik. Délelőtt szórványosan kisebb eső, szitálás is előfordulhat. Délután, este, nyugaton kissé vékonyodhat a felhőtakaró. Gyenge marad a légmozgás.
- Hétfőn, kedden országszerte borús idő valószínű. Elszórtan lehet szemerkélés, kisebb eső is, de nem mindenhol esik és csak kis mennyiségű csapadék érkezése valószínű. Egyelőre az északi országrészben látszik esély tartósabb eső előfordulására. Továbbra is az évszakos átlagnál enyhébb idővel lehet számolni.
- Szerdán jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de a köd és szürke rétegfelhőzet kissé vékonyodhat. Még bizonytalan, hogy mely országrészben, de itt-ott, átmenetileg fel is szakadozhat a felhőréteg, esély látszik némi szűrt napsütés előfordulására is.
-
Vas megye időjárása
Vas megye térségében: Csütörtök este is hasonló marad az időjárási helyzet. Többségében szürke, felhős, párás idő lesz a jellemző.
A ködfelhőzetből bárhol előfordulhat szitáló eső, illetve nagyjából a Tisza vonalától nyugatra eső térségben mérsékelt intenzitású, tartósabb eső is előfordul.
Éjjel is marad a borús, nyirkos idő. Az ország nyugati felén lehet gyenge, hulló csapadék is, míg keletebbre a talaj közeli párásság fokozódik. Ködfoltokban bárhol előfordulat szitálás. Mérséklődik a lehűlés, viszonylag enyhe lehet a hajnal.
Pénteken is alapvetően erősen felhős, szürke, párás idő lesz jellemző. Az ország nyugati felén, illetve nagyjából a Tisza vonalától nyugatra eső térségben sokfelé esik időszakos, mérséklet intenzitású eső. A Tiszántúl térségében ezzel szemben inkább csak szitálás lehet, illetve, itt-ott, átmenetileg a felhőzet is elvékonyodhat.
Ennek megfelelően keleten lehet enyhébb, 10 fok körüli, míg nyugaton hidegebb a délután. Összességében az évszakos átlagnál enyhébb időnk lesz.
Éjjel is lehet nyugaton még kisebb eső, de már csökken a csapadékhajlam. Marad a borús, szürke, nyirkos időjárás. Talaj közeli ködfoltok terjeszkednek, melyekben szitálás bárhol kialakulhat.A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
péntek reggel 5,
péntek délután 7,
szombat reggel 4 fok körül alakul.A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Szombaton is marad az alapvetően szürke, rétegfelhős, eleinte sokfelé párás időjárás. Napközben, a keleti és déli országrészben nő a valószínűsége időszakosan elvékonyodó felhőzet melletti szűrt napsütés előfordulásának. Este, éjjel vastagodhat a felhőtakaró és szórványosan gyenge eső, szitálás is előfordul. Napsütés kialakulása esetén akár 10 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet, míg makacsan megmaradó köd- és rétegfelhőzet esetén jóval visszafogottabban emelkedik a hőmérséklet.- Vasárnapra - növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de most ismét borongósabb idő körvonalazódik. Délelőtt szórványosan kisebb eső, szitálás is előfordulhat. Délután, este, nyugaton kissé vékonyodhat a felhőtakaró. Gyenge marad a légmozgás.
- Hétfőn, kedden országszerte borús idő valószínű. Elszórtan lehet szemerkélés, kisebb eső is, de nem mindenhol esik és csak kis mennyiségű csapadék érkezése valószínű. Egyelőre az északi országrészben látszik esély tartósabb eső előfordulására. Továbbra is az évszakos átlagnál enyhébb idővel lehet számolni.
- Szerdán jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de a köd és szürke rétegfelhőzet kissé vékonyodhat. Még bizonytalan, hogy mely országrészben, de itt-ott, átmenetileg fel is szakadozhat a felhőréteg, esély látszik némi szűrt napsütés előfordulására is.
-
Tolna megye időjárása
Tolna megye térségében: Csütörtök este is hasonló marad az időjárási helyzet. Többségében szürke, felhős, párás idő lesz a jellemző.
A ködfelhőzetből bárhol előfordulhat szitáló eső, illetve nagyjából a Tisza vonalától nyugatra eső térségben mérsékelt intenzitású, tartósabb eső is előfordul.
Éjjel is marad a borús, nyirkos idő. Az ország nyugati felén lehet gyenge, hulló csapadék is, míg keletebbre a talaj közeli párásság fokozódik. Ködfoltokban bárhol előfordulat szitálás. Mérséklődik a lehűlés, viszonylag enyhe lehet a hajnal.
Pénteken is alapvetően erősen felhős, szürke, párás idő lesz jellemző. Az ország nyugati felén, illetve nagyjából a Tisza vonalától nyugatra eső térségben sokfelé esik időszakos, mérséklet intenzitású eső. A Tiszántúl térségében ezzel szemben inkább csak szitálás lehet, illetve, itt-ott, átmenetileg a felhőzet is elvékonyodhat.
Ennek megfelelően keleten lehet enyhébb, 10 fok körüli, míg nyugaton hidegebb a délután. Összességében az évszakos átlagnál enyhébb időnk lesz.
Éjjel is lehet nyugaton még kisebb eső, de már csökken a csapadékhajlam. Marad a borús, szürke, nyirkos időjárás. Talaj közeli ködfoltok terjeszkednek, melyekben szitálás bárhol kialakulhat.A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
péntek reggel 6,
péntek délután 8,
szombat reggel 8 fok körül alakul.A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Szombaton is marad az alapvetően szürke, rétegfelhős, eleinte sokfelé párás időjárás. Napközben, a keleti és déli országrészben nő a valószínűsége időszakosan elvékonyodó felhőzet melletti szűrt napsütés előfordulásának. Este, éjjel vastagodhat a felhőtakaró és szórványosan gyenge eső, szitálás is előfordul. Napsütés kialakulása esetén akár 10 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet, míg makacsan megmaradó köd- és rétegfelhőzet esetén jóval visszafogottabban emelkedik a hőmérséklet.- Vasárnapra - növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de most ismét borongósabb idő körvonalazódik. Délelőtt szórványosan kisebb eső, szitálás is előfordulhat. Délután, este, nyugaton kissé vékonyodhat a felhőtakaró. Gyenge marad a légmozgás.
- Hétfőn, kedden országszerte borús idő valószínű. Elszórtan lehet szemerkélés, kisebb eső is, de nem mindenhol esik és csak kis mennyiségű csapadék érkezése valószínű. Egyelőre az északi országrészben látszik esély tartósabb eső előfordulására. Továbbra is az évszakos átlagnál enyhébb idővel lehet számolni.
- Szerdán jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de a köd és szürke rétegfelhőzet kissé vékonyodhat. Még bizonytalan, hogy mely országrészben, de itt-ott, átmenetileg fel is szakadozhat a felhőréteg, esély látszik némi szűrt napsütés előfordulására is.
-
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye időjárása
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye térségében: Csütörtök este is hasonló marad az időjárási helyzet. Többségében szürke, felhős, párás idő lesz a jellemző.
A ködfelhőzetből bárhol előfordulhat szitáló eső, illetve nagyjából a Tisza vonalától nyugatra eső térségben mérsékelt intenzitású, tartósabb eső is előfordul.
Éjjel is marad a borús, nyirkos idő. Az ország nyugati felén lehet gyenge, hulló csapadék is, míg keletebbre a talaj közeli párásság fokozódik. Ködfoltokban bárhol előfordulat szitálás. Mérséklődik a lehűlés, viszonylag enyhe lehet a hajnal.
Pénteken is alapvetően erősen felhős, szürke, párás idő lesz jellemző. Az ország nyugati felén, illetve nagyjából a Tisza vonalától nyugatra eső térségben sokfelé esik időszakos, mérséklet intenzitású eső. A Tiszántúl térségében ezzel szemben inkább csak szitálás lehet, illetve, itt-ott, átmenetileg a felhőzet is elvékonyodhat.
Ennek megfelelően keleten lehet enyhébb, 10 fok körüli, míg nyugaton hidegebb a délután. Összességében az évszakos átlagnál enyhébb időnk lesz.
Éjjel is lehet nyugaton még kisebb eső, de már csökken a csapadékhajlam. Marad a borús, szürke, nyirkos időjárás. Talaj közeli ködfoltok terjeszkednek, melyekben szitálás bárhol kialakulhat.A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
péntek reggel 6,
péntek délután 12,
szombat reggel 4 fok körül alakul.A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Szombaton is marad az alapvetően szürke, rétegfelhős, eleinte sokfelé párás időjárás. Napközben, a keleti és déli országrészben nő a valószínűsége időszakosan elvékonyodó felhőzet melletti szűrt napsütés előfordulásának. Este, éjjel vastagodhat a felhőtakaró és szórványosan gyenge eső, szitálás is előfordul. Napsütés kialakulása esetén akár 10 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet, míg makacsan megmaradó köd- és rétegfelhőzet esetén jóval visszafogottabban emelkedik a hőmérséklet.- Vasárnapra - növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de most ismét borongósabb idő körvonalazódik. Délelőtt szórványosan kisebb eső, szitálás is előfordulhat. Délután, este, nyugaton kissé vékonyodhat a felhőtakaró. Gyenge marad a légmozgás.
- Hétfőn, kedden országszerte borús idő valószínű. Elszórtan lehet szemerkélés, kisebb eső is, de nem mindenhol esik és csak kis mennyiségű csapadék érkezése valószínű. Egyelőre az északi országrészben látszik esély tartósabb eső előfordulására. Továbbra is az évszakos átlagnál enyhébb idővel lehet számolni.
- Szerdán jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de a köd és szürke rétegfelhőzet kissé vékonyodhat. Még bizonytalan, hogy mely országrészben, de itt-ott, átmenetileg fel is szakadozhat a felhőréteg, esély látszik némi szűrt napsütés előfordulására is.
-
Somogy megye időjárása
Somogy megye térségében: Csütörtök este is hasonló marad az időjárási helyzet. Többségében szürke, felhős, párás idő lesz a jellemző.

Pest megye időjárása
Pest megye térségében: Csütörtök este is hasonló marad az időjárási helyzet. Többségében szürke, felhős, párás idő lesz a jellemző.

Nógrád megye időjárása
Nógrád megye térségében: Csütörtök este is hasonló marad az időjárási helyzet. Többségében szürke, felhős, párás idő lesz a jellemző.
A ködfelhőzetből bárhol előfordulhat szitáló eső, illetve nagyjából a Tisza vonalától nyugatra eső térségben mérsékelt intenzitású, tartósabb eső is előfordul.
Éjjel is marad a borús, nyirkos idő. Az ország nyugati felén lehet gyenge, hulló csapadék is, míg keletebbre a talaj közeli párásság fokozódik. Ködfoltokban bárhol előfordulat szitálás. Mérséklődik a lehűlés, viszonylag enyhe lehet a hajnal.
Pénteken is alapvetően erősen felhős, szürke, párás idő lesz jellemző. Az ország nyugati felén, illetve nagyjából a Tisza vonalától nyugatra eső térségben sokfelé esik időszakos, mérséklet intenzitású eső. A Tiszántúl térségében ezzel szemben inkább csak szitálás lehet, illetve, itt-ott, átmenetileg a felhőzet is elvékonyodhat.
Ennek megfelelően keleten lehet enyhébb, 10 fok körüli, míg nyugaton hidegebb a délután. Összességében az évszakos átlagnál enyhébb időnk lesz.
Éjjel is lehet nyugaton még kisebb eső, de már csökken a csapadékhajlam. Marad a borús, szürke, nyirkos időjárás. Talaj közeli ködfoltok terjeszkednek, melyekben szitálás bárhol kialakulhat.A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
péntek reggel 4,
péntek délután 7,
szombat reggel 5 fok körül alakul.A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Szombaton is marad az alapvetően szürke, rétegfelhős, eleinte sokfelé párás időjárás. Napközben, a keleti és déli országrészben nő a valószínűsége időszakosan elvékonyodó felhőzet melletti szűrt napsütés előfordulásának. Este, éjjel vastagodhat a felhőtakaró és szórványosan gyenge eső, szitálás is előfordul. Napsütés kialakulása esetén akár 10 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet, míg makacsan megmaradó köd- és rétegfelhőzet esetén jóval visszafogottabban emelkedik a hőmérséklet.- Vasárnapra - növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de most ismét borongósabb idő körvonalazódik. Délelőtt szórványosan kisebb eső, szitálás is előfordulhat. Délután, este, nyugaton kissé vékonyodhat a felhőtakaró. Gyenge marad a légmozgás.
- Hétfőn, kedden országszerte borús idő valószínű. Elszórtan lehet szemerkélés, kisebb eső is, de nem mindenhol esik és csak kis mennyiségű csapadék érkezése valószínű. Egyelőre az északi országrészben látszik esély tartósabb eső előfordulására. Továbbra is az évszakos átlagnál enyhébb idővel lehet számolni.
- Szerdán jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de a köd és szürke rétegfelhőzet kissé vékonyodhat. Még bizonytalan, hogy mely országrészben, de itt-ott, átmenetileg fel is szakadozhat a felhőréteg, esély látszik némi szűrt napsütés előfordulására is.
-
Komárom-Esztergom megye időjárása
Komárom-Esztergom megye térségében: Csütörtök este is hasonló marad az időjárási helyzet. Többségében szürke, felhős, párás idő lesz a jellemző.

Baranya megye időjárása
Baranya megye térségében: Csütörtök este is hasonló marad az időjárási helyzet. Többségében szürke, felhős, párás idő lesz a jellemző.

Heves megye időjárása
Heves megye térségében: Csütörtök este is hasonló marad az időjárási helyzet. Többségében szürke, felhős, párás idő lesz a jellemző.

Hajdú-Bihar megye időjárása
Hajdú-Bihar megye térségében: Csütörtök este is hasonló marad az időjárási helyzet. Többségében szürke, felhős, párás idő lesz a jellemző.
A ködfelhőzetből bárhol előfordulhat szitáló eső, illetve nagyjából a Tisza vonalától nyugatra eső térségben mérsékelt intenzitású, tartósabb eső is előfordul.
Éjjel is marad a borús, nyirkos idő. Az ország nyugati felén lehet gyenge, hulló csapadék is, míg keletebbre a talaj közeli párásság fokozódik. Ködfoltokban bárhol előfordulat szitálás. Mérséklődik a lehűlés, viszonylag enyhe lehet a hajnal.
Pénteken is alapvetően erősen felhős, szürke, párás idő lesz jellemző. Az ország nyugati felén, illetve nagyjából a Tisza vonalától nyugatra eső térségben sokfelé esik időszakos, mérséklet intenzitású eső. A Tiszántúl térségében ezzel szemben inkább csak szitálás lehet, illetve, itt-ott, átmenetileg a felhőzet is elvékonyodhat.
Ennek megfelelően keleten lehet enyhébb, 10 fok körüli, míg nyugaton hidegebb a délután. Összességében az évszakos átlagnál enyhébb időnk lesz.
Éjjel is lehet nyugaton még kisebb eső, de már csökken a csapadékhajlam. Marad a borús, szürke, nyirkos időjárás. Talaj közeli ködfoltok terjeszkednek, melyekben szitálás bárhol kialakulhat.A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
péntek reggel 5,
péntek délután 10,
szombat reggel 5 fok körül alakul.A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Szombaton is marad az alapvetően szürke, rétegfelhős, eleinte sokfelé párás időjárás. Napközben, a keleti és déli országrészben nő a valószínűsége időszakosan elvékonyodó felhőzet melletti szűrt napsütés előfordulásának. Este, éjjel vastagodhat a felhőtakaró és szórványosan gyenge eső, szitálás is előfordul. Napsütés kialakulása esetén akár 10 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet, míg makacsan megmaradó köd- és rétegfelhőzet esetén jóval visszafogottabban emelkedik a hőmérséklet.- Vasárnapra - növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de most ismét borongósabb idő körvonalazódik. Délelőtt szórványosan kisebb eső, szitálás is előfordulhat. Délután, este, nyugaton kissé vékonyodhat a felhőtakaró. Gyenge marad a légmozgás.
- Hétfőn, kedden országszerte borús idő valószínű. Elszórtan lehet szemerkélés, kisebb eső is, de nem mindenhol esik és csak kis mennyiségű csapadék érkezése valószínű. Egyelőre az északi országrészben látszik esély tartósabb eső előfordulására. Továbbra is az évszakos átlagnál enyhébb idővel lehet számolni.
- Szerdán jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de a köd és szürke rétegfelhőzet kissé vékonyodhat. Még bizonytalan, hogy mely országrészben, de itt-ott, átmenetileg fel is szakadozhat a felhőréteg, esély látszik némi szűrt napsütés előfordulására is.
-
Győr-Moson-Sopron megye időjárása
Győr-Moson-Sopron megye térségében: Csütörtök este is hasonló marad az időjárási helyzet. Többségében szürke, felhős, párás idő lesz a jellemző.

Fejér megye időjárása
Fejér megye térségében: Csütörtök este is hasonló marad az időjárási helyzet. Többségében szürke, felhős, párás idő lesz a jellemző.

Csongrád megye időjárása
Csongrád megye térségében: Csütörtök este is hasonló marad az időjárási helyzet. Többségében szürke, felhős, párás idő lesz a jellemző.
A ködfelhőzetből bárhol előfordulhat szitáló eső, illetve nagyjából a Tisza vonalától nyugatra eső térségben mérsékelt intenzitású, tartósabb eső is előfordul.
Éjjel is marad a borús, nyirkos idő. Az ország nyugati felén lehet gyenge, hulló csapadék is, míg keletebbre a talaj közeli párásság fokozódik. Ködfoltokban bárhol előfordulat szitálás. Mérséklődik a lehűlés, viszonylag enyhe lehet a hajnal.
Pénteken is alapvetően erősen felhős, szürke, párás idő lesz jellemző. Az ország nyugati felén, illetve nagyjából a Tisza vonalától nyugatra eső térségben sokfelé esik időszakos, mérséklet intenzitású eső. A Tiszántúl térségében ezzel szemben inkább csak szitálás lehet, illetve, itt-ott, átmenetileg a felhőzet is elvékonyodhat.
Ennek megfelelően keleten lehet enyhébb, 10 fok körüli, míg nyugaton hidegebb a délután. Összességében az évszakos átlagnál enyhébb időnk lesz.
Éjjel is lehet nyugaton még kisebb eső, de már csökken a csapadékhajlam. Marad a borús, szürke, nyirkos időjárás. Talaj közeli ködfoltok terjeszkednek, melyekben szitálás bárhol kialakulhat.A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
péntek reggel 6,
péntek délután 9,
szombat reggel 7 fok körül alakul.A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Szombaton is marad az alapvetően szürke, rétegfelhős, eleinte sokfelé párás időjárás. Napközben, a keleti és déli országrészben nő a valószínűsége időszakosan elvékonyodó felhőzet melletti szűrt napsütés előfordulásának. Este, éjjel vastagodhat a felhőtakaró és szórványosan gyenge eső, szitálás is előfordul. Napsütés kialakulása esetén akár 10 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet, míg makacsan megmaradó köd- és rétegfelhőzet esetén jóval visszafogottabban emelkedik a hőmérséklet.- Vasárnapra - növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de most ismét borongósabb idő körvonalazódik. Délelőtt szórványosan kisebb eső, szitálás is előfordulhat. Délután, este, nyugaton kissé vékonyodhat a felhőtakaró. Gyenge marad a légmozgás.
- Hétfőn, kedden országszerte borús idő valószínű. Elszórtan lehet szemerkélés, kisebb eső is, de nem mindenhol esik és csak kis mennyiségű csapadék érkezése valószínű. Egyelőre az északi országrészben látszik esély tartósabb eső előfordulására. Továbbra is az évszakos átlagnál enyhébb idővel lehet számolni.
- Szerdán jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de a köd és szürke rétegfelhőzet kissé vékonyodhat. Még bizonytalan, hogy mely országrészben, de itt-ott, átmenetileg fel is szakadozhat a felhőréteg, esély látszik némi szűrt napsütés előfordulására is.
-
Borsod-Abaúj-Zemplén megye időjárása
Borsod-Abaúj-Zemplén megye térségében: Csütörtök este is hasonló marad az időjárási helyzet. Többségében szürke, felhős, párás idő lesz a jellemző.

Békés megye időjárása
Békés megye térségében: Csütörtök este is hasonló marad az időjárási helyzet. Többségében szürke, felhős, párás idő lesz a jellemző.
A ködfelhőzetből bárhol előfordulhat szitáló eső, illetve nagyjából a Tisza vonalától nyugatra eső térségben mérsékelt intenzitású, tartósabb eső is előfordul.
Éjjel is marad a borús, nyirkos idő. Az ország nyugati felén lehet gyenge, hulló csapadék is, míg keletebbre a talaj közeli párásság fokozódik. Ködfoltokban bárhol előfordulat szitálás. Mérséklődik a lehűlés, viszonylag enyhe lehet a hajnal.
Pénteken is alapvetően erősen felhős, szürke, párás idő lesz jellemző. Az ország nyugati felén, illetve nagyjából a Tisza vonalától nyugatra eső térségben sokfelé esik időszakos, mérséklet intenzitású eső. A Tiszántúl térségében ezzel szemben inkább csak szitálás lehet, illetve, itt-ott, átmenetileg a felhőzet is elvékonyodhat.
Ennek megfelelően keleten lehet enyhébb, 10 fok körüli, míg nyugaton hidegebb a délután. Összességében az évszakos átlagnál enyhébb időnk lesz.
Éjjel is lehet nyugaton még kisebb eső, de már csökken a csapadékhajlam. Marad a borús, szürke, nyirkos időjárás. Talaj közeli ködfoltok terjeszkednek, melyekben szitálás bárhol kialakulhat.A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
péntek reggel 5,
péntek délután 9,
szombat reggel 6 fok körül alakul.A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Szombaton is marad az alapvetően szürke, rétegfelhős, eleinte sokfelé párás időjárás. Napközben, a keleti és déli országrészben nő a valószínűsége időszakosan elvékonyodó felhőzet melletti szűrt napsütés előfordulásának. Este, éjjel vastagodhat a felhőtakaró és szórványosan gyenge eső, szitálás is előfordul. Napsütés kialakulása esetén akár 10 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet, míg makacsan megmaradó köd- és rétegfelhőzet esetén jóval visszafogottabban emelkedik a hőmérséklet.- Vasárnapra - növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de most ismét borongósabb idő körvonalazódik. Délelőtt szórványosan kisebb eső, szitálás is előfordulhat. Délután, este, nyugaton kissé vékonyodhat a felhőtakaró. Gyenge marad a légmozgás.
- Hétfőn, kedden országszerte borús idő valószínű. Elszórtan lehet szemerkélés, kisebb eső is, de nem mindenhol esik és csak kis mennyiségű csapadék érkezése valószínű. Egyelőre az északi országrészben látszik esély tartósabb eső előfordulására. Továbbra is az évszakos átlagnál enyhébb idővel lehet számolni.
- Szerdán jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de a köd és szürke rétegfelhőzet kissé vékonyodhat. Még bizonytalan, hogy mely országrészben, de itt-ott, átmenetileg fel is szakadozhat a felhőréteg, esély látszik némi szűrt napsütés előfordulására is.
-
Bács-Kiskun megye időjárása
Bács-Kiskun megye térségében: Csütörtök este is hasonló marad az időjárási helyzet. Többségében szürke, felhős, párás idő lesz a jellemző.