Viharok tomboltak

Fákat csavart ki és épületeket rongált meg a hétfő esti vihar országszerte – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel kedd reggel.

Hajdú Márton elmondta: több mint száz esetben kellett a tűzoltóknak a vihar miatt valamely helyszínre kivonulniuk az országban. A legtöbb bejelentést – több mint negyvenet – Baranya megyéből kapták, de Tolna megyében is körülbelül harminc, Bács-Kiskun megyében pedig húsz esetben kellett intézkedniük.
Elsősorban a kidőlt fák okoztak problémát, illetve a vihar több épületben is kárt tett; személyi sérülésről nem érkezett bejelentés – tette hozzá.
Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy Budapesten csak egyszer kellett kivonulniuk a vihar miatt: a XIV. kerületben egy fa kettéhasadt és autókat, illetve egy kerítést rongált meg. Személyi sérülés ebben az esetben sem történt.

Forrás: MTI

A katasztrófavédelem a vízelvezető árkok állapotát ellenőrzi

MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

A katasztrófavédelem az illetékes hatóságokkal együttműködve májusban megkezdte a belterületi vízelvezető árkok állapotának országos ellenőrzését, annak érdekében, hogy a személyi sérüléssel vagy a nagy anyagi kárral fenyegető helyzeteket megelőzze – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint május végéig országosan közel 23 ezer kilométernyi belterületi vízelvezetőt mérnek fel, illetve mindeddig országszerte közel ezer település vízelvezető árkait, átereszeit vizsgálták meg a hatóságok, hogy kiderüljön, képesek-e a hirtelen lezúduló csapadékot elvezetni. Több mint kétszáz esetben kellett már a helyszínen intézkedni a hiányosságok azonnali megszüntetése miatt. A szemlékről jegyzőkönyv is készült.
Az OKF hangsúlyozta: a katasztrófavédelmi szervek részben azért végzik ezt a munkát, hogy ne ismétlődhessen meg a 2010-es Borsod-Abaúj-Zemplén megyeihez hasonló veszélyhelyzet, amelyet a hirtelen nagy mennyiségben lehullott csapadék okozott.
Nyár elején a fontosabb közutak és vasútvonalak melletti fásítások és fasorok állapotának felmérésével folytatják munkájukat az érintett hatóságok és a területek tulajdonosai a katasztrófavédelmi szervek irányításával – olvasható a közleményben.
Mint írták, a katasztrófavédelem kiemelt feladatának tekinti, hogy az elmúlt napokhoz hasonló személyi sérüléssel vagy komoly anyagi kárral fenyegető helyzeteket megelőzze. Emlékeztettek arra, hogy a viharos időjárás miatt közel száz esetben kellett beavatkozniuk a különböző káreseteknél a napokban.
Minden olyan sérülés vagy kár megelőzhető, amely karbantartás elmulasztása, vagy körültekintés hiánya miatt következik be – közölték.

Forrás: MTI

Friss!! Újabb űrszonda esett vissza

Vasárnap, hazai idő szerint este 19 óra környékén lezuhant az orosz Phobos-Grunt űrszonda. Az Orosz Védelmi Minisztérium információi szerint az űrszonda darabjai a Csendes-óceánban landoltak a chilei Wellington-szigettől mintegy 1250 kilométerre nyugatra.

Korábban:

Az elmúlt napok híradásival ellentétben a legfrissebb számítások szerint akár hazánk területére is juthat a várhatóan január 16-án légkörbe érkező űrszonda maradványaiból.Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság weboldalán az alábbiakra figyelmeztet:
“Az Egyesült Királyság Védelmi Minisztériuma az EU tagállamok rendelkezésére bocsátotta legújabb számítási eredményeit a Phobos-Grunt űrszonda becsapódásának előrejelzéséről, az orosz Rosszkozmosz Űrügynökség pedig megerősítette, hogy megfelelő időben értesítést ad az űrszonda maradványainak pontos becsapódási helyéről és idejéről.
Dr. Matthew Mowthorpe, brit szakértő szerint a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy a 13 ezer 200 kg tömegű műhold január 16-án csapódik be a Föld felszínén, és a mellékelt térképek szerint ez érintheti hazánkat is.

A műhold becsapódásáig mind az Európai Unió, mind a Rosszkozmosz szakemberei naponta újraértékelik a lehetséges becsapódás helyszínét és időpontját.”

Forrás: BM OKF